26.Fejezet

238 21 5
                                    

Előző részből:
-uuoh Bakubro szerelmes-mondta Denki és Sero.

-kussoltok én utálom ezt a barmot-mentem én is a szobám irányába.

-és akkor most nem mesélsz-kérdezték a lányok csalódottan.

-nem-mutattam be nekik.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Bakugo szemszöge

'Én amúgy éhes vagyok' jutott eszembe egy óra után. Ezzel a gondolatommal trappoltam be a konyhába. Ahol természetesen ki volt ott? Na ki? Persze, hogy az az idióta Icy-hot.

A pultnak támaszkodva iszogatott egy pohár vizet mikor beléptem a konyhába.
Rám emelte jéghideg tekintetét és elmotyogott egy halk sziát.

-idióta-bólintottam felé ezzel köszöntve őt.

Pár percig turkáltam a hűtőben míg megtaláltam az összes hozzávalóját a készülőben lévő szendvicsemnek. Majd a szekrényhez léptem volna ha nem állt volna ott az a barom.

-takarodj arrébb gyökér-kértem meg "szépen", hogy húzzon el a pult elől.

-varázsszó?-nézett rám komolyan.

-most, baszd meg-feleltem kicsit idegesen.

-te sosem javulsz-sóhajtotta majd arrébb lépett.

-"te sosem javulsz"-emeltem meg a hangom őt utánozva.

Erre ő csak megforgatta a szemeit és leült az asztalhoz.

Elkészítettem a szendvicsem és leültem vele szemben az asztalhoz. Pár percig néma csendben ültünk majd neki elfogyott az a pohár víz amit kortyolgatott ezért felállt.

A hűtőhöz lépett és a felsőpolcról levett egy piros tetejű dobozt amire egy fehér cetli volt ragasztva, rajta fekete betűkkel egy Todoroki felirat díszelgett. Újra leült velem szemben az asztalhoz és kivette a dobozban lévő fóliába csomagolt valami. Csokis süti volt benne és a tetején nagyon rondán írt betűkel ez állt 'Jó étvágyat Elza.'

-baszd meg Natsuo-kommentálta a látványt Icy-hot.

Én ezt hallva és természetesen látva, a szendvicsemet kiköpve röhögni kezdtem.

Eltel újra pár perc ő addig felállt egy késért én pedig abbahagytam a röhögést. Elkezdte felkockázni a sütit majd azt fólián felém tolta.

-kérsz?-kérdezte csendesen.

-aham-bólintottam

-melyik részéből kérsz?

-tulajdonképpen bármi jöhet kivéve az Elza feliratt azt inkább meghagyom neked-nevettem fel.

-köszi a megtiszteltetést.

-bármikor máskor is.

Csendben ettük a sütiket mikor Icy-hot halkan megszólalt.

-másodjára is azért csókoltál meg mert Mina azt mondta?

Hát mellbe vágott a kérdés de mielőtt végig gondoltam volna, hogy mit fogok mondani már késő volt.

-Nem-csúszott ki a számon és felállva a mosogatóhoz léptem, hogy eltegyem a tányérom.

-tessék? Akkor meg mégis miért? -lépett mögém és mivel pont akkor fordultam meg, szembe kerültünk egymással. Csak az volt a probléma, hogy nem fértem el tőle ezért beszorultam a mosogató és ő közé.

-kiengednél?

-nem inkább válaszolj a kérdésre-hajolt közelebb felém mire én azt hittem, hogy megakar csókolni de ő ehelyett elnézett mögém és a mosogatóba tette a tányérját.

-elhitted mi?-nézett vissza rám mosolyogva.

-rohadj meg-közöltem mérgesen és meglöktem egy kicsit de nem sikerül ellöknöm mert megkapaszkodott a pultban.

Todoroki szemszöge

Újra felé hajoltam és nem is tudom, hogy miért. Az arcától egy centire meg állítva az arcom a szemeibe néztem. Féltem, hogy hogy fog reagálni de valamiért annyira meg akartam csókolni. De hisz utálom ezt a srácot és ezzel nem csak hitegetem magam, tényleg utálom ahogy ő is engem.
De ez az egész egy furcsa érzést kelt bennem amit nem tudok megmagyarázni. Talán ez a fura érzés az oka?

Nem tudom, és ha tegnap valaki azt mondja nekem, hogy holnap ezen fogok gondolkodni, biztosan hülyének nézem és röhögve elküldöm.

A valóságba végül Bakugo hozott vissza azzal, hogy megszüntette az ajkaink között lévő távolságot.

Köszönöm, hogy elolvastad.💕
Remélem tetszett.

Legyen szép napotok☀️/estétek🌙🤗💕

Az egész veled kezdődöttTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang