Az egész veled kezdődött

50.Fejezet

Előző részből:
-tudtam, hogy nem fogod tudni megállni-mosolygott rám de azért viszonozta a csókom.

-igen?-hát így állunk.

Ennek nem lesz jó vége de már mindegy.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Midoryia szemszöge

-szia Izuku-jött velünk szembe Mitsuki.

-szia-köszöntem neki mosolyogva.

-Kirishima?-nézett meglepetten a barátomra.-rég láttalak titeket.

-hát igen a suli meg minden-kezdem bele.

Egy pár percet beszélgettünk még de nekik menniük kellett.

-nekünk most mennünk kell de érezzétek jól magatokat-intett.

-gyere szívem-fogta meg a kezem Kiri.

-ezt jól értettem?-fordult meg Kacchan anyukája.-ti együtt vagytok?-örömködött.

-igen-jöttem zavarba.

-de jó, mióta?-kezdett el kérdezni a kapcsolatunkról ami nagyon boldoggá tett. Örülök, hogy érdekli mi van velünk.

Mikor egy percre elfordítottam a fejem és benéztem az ablakon nem hittem el amit láttam. Ez most komoly?!

-át jövünk nekik segíteni, hogy készen legyenek a feladattal és, hogy ne öljék meg egymást erre azt látom, hogy a konyhában smárolnak.-akadtam ki.

-tudtam, hogy ez lesz-mondta unottan Mitsuki.

Kirishima erre elővette a telefonját és csinált pár képet.

-úgy is kellett valami amivel megzsarolhatom Bakubrot, azt hiszem meg van mi lesz az. Ezt egyenlőre nem adom oda Minának.-vágta zsebre a telefonját mosolyogva.

-muti a képet-kérte mosolyogva Mitsuki.

-tessék-adta neki oda a telefonját Kiri.

-én is, én is-kezdtem el ugrálni mint valami kisgyerek.

-tessék-nyújtotta oda nekem mosolyogva Kiri a telefonját.

-nem rossz-bólogattam elismerően. A kép nem volt túl éles de ettől függetlenül minden apró részlet jól látszódott. És a minden alatt tényleg mindent értek. Még az is látszott, ahogy Todoroki-kun feléig az asztalon ül miközben Kacchan fölé hajolva teljesen neki passzírozza az aszatlanak.

Mivel Kirishima több képet csinált, lapoztam egyet, hogy jobban szemügyre vegyem a második képet is. Itt pont bele mozdultak a képbe ezért csak annyi látszik elmosódva, hogy Todoroki-kun Kacchan dereka köré fonja a lábait.

-lepjük már meg őket egy kicsit-mosolyodtam el.

-nekünk most már tényleg mennünk kell de várom a beszámolót-kacsintott ránk Mitsuki majd Masaruval együtt kiindultak a kapun.

-hallgatlak-mosolygott rám a barátom.

-mi lenne ha megnyomnánk a csengőt, hogy megijesszük őket egy kicsit majd utánna nem mennék be. Aztán meglátjuk, hogy reagálnak majd pár perccel később minden jelzés nélkül beállítunk. Na?-vontam fel a szemöldököm a véleményére várva.