Az egész veled kezdődött

9. Fejezet

Előző részből:

Miután mindennel megvoltam és összeraktam magam lelkileg is, kimentem és gyorsan a szobám felé kezdtem igyekezni, hogy ne kelljen most senkivel beszélgetnem.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Todoroki szemszöge

A kávézó felé tartok, oda ahol tegnap Midoriyáékkal voltam. Apropó tegnap, miután felértem a szobámba kiterültem az ágyamon. Nem volt kedvem társalogni és éhes sem voltam szóval nem jelentem meg a vacsoránál.

Gondolataim közben gyorsan megérkeztem a kávézóhoz. A pulthoz léptem és kértem magamnak egy jegeskávét. Leültem egy asztalhoz és vártam, hogy a pincér meghozza a rendelésem. Fél órát kávézhattam a gondlatiamba merülve mikor valaki megérintette a vállam. Ugrottam egy kicsit ijedtembe és vissza tértem a valóságba. A hátam mögött két tanárom állt: Present Mic és Aizawa tanár úr.

-Jó napot-köszöntem illedelmesen.

-Sziaaaaa Todoroki-köszönt az angol tanárom.

-Maradj már csendben egy kicsit-nézett rá fáradtan a fekete hajú tanárom.

-Miben segíthetek?-kérdeztem kíváncsian.

-Mivel mi is itt kávéztunk Shotával és láttuk, hogy egyedül vagy itt, gondoltuk, vissza mehetnénk együtt az iskolába. Már amúgy is elégé benne vagyunk a délutánban szóval ha megittad a kávédat és persze, nem zavarunk akkor akár el is indulhatunk.-mondta nekem Mic miközben átkarolta a vállam és rám mosolygott.

-Rendben-mosolyodtam el én is, a kedvességükön, majd gyorsan felhajtottam a maradék kávémat és így szóltam:

-Mehetünk

Mostmár hárman indultunk visszafelé. Az utunk némán telt, bár Mic próbálkozott beszélgetést kezdeményezni de mivel Aizawa tanár úr és én sem voltunk nyitottak erre, inkább csendben maradt. Két utcára voltunk a kollégiumtól amikor egy fiatal lány véletlenül fellökött. Mind a ketten a földre estünk. Felsegítettem, amit ő nagyon megköszönt majd eszébe jutott valami és kétségbeesetten nézett rám és folyamatosan azt ismételgette, hogy sajnálja.

-Nem volt olyan nagy dolog, semmi baj-mosolyogtam rá kedvesen hátha megnyugszik egy kicsit.

-Ja ne haragudj, elfelejtettem, mindig ez van-mondta, bocsánatkérően.

Na itt már kezdtem kételkedni abban, hogy minden rendben van.

-A képességem véletlenül aktiváltam és ez valószínűleg hatott rád-mondta szomorúan.

-És mi a képességed?-kérdeztem egy kicsit kétségbeesetten.

-Életkor változás-felelte-Vissza változol egy adott életkorba és minden olyan lesz mint amilyen akkor volt. Mármint ha például vannak olyan emberek akiket most ismertél meg el fogod felejteni őket de amint elmúlik a képességem vissza változol és minden olyan lesz mintha meg sem történt volna az egész.

-És honnan tudjuk, hogy érte a képesség vagy sem? Lehet fejlődni abban a korban amiben vissza fejlődsz?-kérdezte aggodalmasan Mic.

-Abban a korban maradsz de lehet, hogy megfognak olyan dolgok történni veled újra, ami már csak két évvel később történt de ez nem igazán gyakori. És igen lehet tesztelni, hogy érte-e a képességem vagy sem.

-És hogy?-kezdte sűrgetni Aizawa.

-Általában 1-2 perc a változás és mivel annyi már eltelt ezért szerintem szerencséd van és nem fog történni semmi.

-Hála az istennek-nyöszörögtem.

A lány a hátam mögé nézett és meglátott egy felé integető alakot majd gyorsan így szólt:

-Nekem most mennem kell, sziasztok és még egyszer bocsánat a kavarodásért-búcsúzott majd rohant tovább.

-Hát ez érdekes volt-jegyeztem meg csendesen.

-Az-adott a véleményemre a két tanárom.

Egy utcát mehetünk mikor éreztem, hogy szédülni kezdek. Egy ház falának támaszkodtam és hirtelen nagyon soknak tűnt az a mennyiségű kávé amit elfogyasztottam. Keserű érzés mardosta a torkomat és már éreztem, hogy el fogom hányni magam.

-Minden rendben Todoroki?-nézett rám Aizawa kicsit sem palástolva az aggodalmát.

Nyeltem egy nagyot majd bólintottam jelezve, hogy minden oké velem. Újra elindultunk de én minden lépésnél éreztem ahogy újra és még jobban felkavarodik, a gyomrom.

Próbáltam hatalmas nyelésekkel leküzdeni a hányingerem és a keserű ízt a számban de valamiért sehogy sem sikerült.

Egyre rosszabbul éreztem maga és most már a fejem is hasogatni kezdett. Hirtelen erősebben tört rám a hányinger. Szerencsémre egy cukrászda előtt haladtunk el. Egy szót sem szólva berontottam és elrohantam a mosdóba.

Azt kell, hogy mondjam, hogy nem ez volt életem legkellemesebb 5 perce.

Hirtelen valaki felfogta az arcomba lógó hajat. Mikor felnéztem Aizawa-sensei-t láttam magam előtt. Kettőt pislogtam de a körvonalai egyre halványabbak lettek és a hangját is egyre távolabbról hallottam.

... és ezek az utolsó emlékeim mielőtt elájultam volna.

Köszönöm, hogy elolvastad.😊💕
Remélem tetszett.💕

Köszönöm a vote-ot.♥️

Legyen szép napotok☀️/estétek🌙😊💕