Scholae et preafectus! (Girls und Panzer fanfic)

14. rész A negyedik fal 2. rész, avagy az Író megint trollkodik

Végre eljött a nap. A szülinapom. Reggel felkeltem, és látom, hogy csomagom érkezett. Ez van rajta: Boldog születésnapot, Hakaga. A kormány. És mi van benne: egy estélyi magassarkúval.

-Ki találta ezt ki?-kérdeztem magamtól.

Na, mindegy, betettem a ruháim közé, és elmentem a Yunkusba bevásárolni. Ekkor meglátom Suzumét egy nagy dobozt tartva.

-Szia Suzume. Mit csinálsz azzal a dobozzal?-kérdeztem.

-Szia Ayumi. Öööö... Ezt fel kell adnom postára-mondta Suzume.

-Rendben. Ne segítsek?-kérdeztem.

-Kösz, nem kell-rohant el Suzume.

A shopping után hazamentem, mikor találtam egy drónt.

-Mina, nem megmondtam, hogy a házamban nem kamerázol!-mondtam és kirohantam.

Ekkor viszont a drón elhúzott a sikátorok felé. Előttem fejmagasságban a drón, utána egy 10 méterrel én. Ekkor átszáll a suli hátsó kapuja felett.

-Szerencsére van kulcsom ehhez is-mondtam, és a drón után rohantam.

Ekkor viszont berepült a tornaterem sötétségébe. Bementem és becsuktam az ajtót.

-Na, most megvagy!-mondtam.

Valaki felkapcsolja a villanyt, és észrevettem, mi volt bent. Egy meglepetésbuli.

-Boldog szülinapot!-mondta mindenki, aki ott volt.

Sokan voltak. Takako, Suzume, Riko, Riku, Naramo, Mina, Nao, Fanni, Usagi és a csapata, a tanári kar, Katyusa, Nonna, Klara, Kay, Naomi, Alisa, Anchovy, Mikka, Ami Chono, és még valahogy Sági Judit is idejutott. Hirtelen egy ember jön ki a tömegből. Alice volt az.

-Szép volt Ayumi. Csak így tovább-mondja.

Ezután egész délután ment a születésnapozás. Kaptam sok ajándékot, megittam két liter puncsot, és estére annyira ki voltam ütve, hogy alig tudtam hazatámolyogni. Alighogy hazaértem, egy rejtélyes alak várt a szobámban.

-Ki vagy te?-kérdeztem.

-Egy barát, aki régóta nem volt itt-mondta.

-Pontosítanál?-kérdeztem.

-Rendben. Én vagyok az Író. Na, ismerős?-kérdezte ő. (Na jó, mivel visszahoztam a sztoriba az Írót, átmegyünk az ő persektívájára.)

-Aha. Te vagy az az isteni kreatúra, aki ha azt mondja, most egy hipnotizált szolga leszek, az leszek-mondta Ayumi.

-Most nem ezért jöttem. Boldog születésnapot-mondtam.

-Na, hoztál ajándékot?-kérdezte Ayumi.

-Hoztam, csak ahhoz ki kell állni egy próbát. Készén állsz?-kérdeztem.

-Igen!-kiáltott Ayumi.

-Akkor feküdj le és aludj el. Majd mikor felkelsz, akkor kedződik a próba-mondtam.

-Micsoda?-kérdeztem-Tudom, mit akarsz!-mondta Ayumi.

-Röhög a vakbelem. Szerinted ez egy olyan sztori? Nem felnőttes. Így csak nyugodtan aludj el, és aztán vár a próba-mondtam.

-Na ne...-és elcsöndesedett egy percre-Igenis, Író.

Ezután lefeküdt. Mikor felkelt, ott volt velem egy hajón, nem a Horthyén.

-Mi történt velem?-kérdezte Ayumi.

-Hipnotizátalak, elaludtál, most meg a kis próba idejére egy szellem vagy-mondtam neki.

-Azért kicsit mérges vagyok, hogy ezt csináltad, de ha kell cselekmény előrehaladáshoz, egye fene. Na mindegy, mi a próba?-kérdezte Ayumi.

-Ma megnézünk, hogy egy másik karakter szemszögéből megnézünk egy eseményt. Ha megtalálod a történet lényegét, akkor megkapod az ajándékot. Ha nem, akkor átváltozol egy patkánnyá. Na jó, csak viccelek, de ha nincs tanulság nincs ajándék-magyaráztam el mindent.

-Igenis. Na, ugorjunk bele-mondta Ayumi.

Ekkor eleteleportálunk egy ismerős kávézóba a 2. részből, csak most egy szélső asztalhoz.

-Újra meccsünk van, először az évben. Remélem idén már tényleg felszedek egy fiút!-mondta egy ismerős hang.

-Ez most komoly? Az első csatámat fogjuk látni Mihoék szemszögéből?-mérgelődött Ayumi.

-Hát igen. De végig kell nézned-mondtam.

Folytatódott a beszélgetés.

-Hát igen. A Chihatannal együtt vége a suli hírének-mondta Miho.

-Miho! Már sokszor mondtam, de még egyszer, ne vsielkedj úgy, mintha te lennél a legyőzhetetlen senshaistennő-jegyezte meg Hana.

-Félistennek azért nevezhető...-mondta Yukari.

-Ehetünk végre?-ásított Mako.

-Akkor együnk!-mondta Miho.

-Szóval Mihonak van egy kis büszkesége-mondta Ayumi.

-Most ugrunk egy kicsit-mondtam, és átmegyünk abba az erdőbe, ahol Alice ki lett lőve.

-Nem gondolja parancsnok, hogy értelemetlenül vagyunk itt?-kérdezte Kawashima.

-Nem. Itt legalább Alice nem talál meg-mondta Miho.

-Motorokat hallok. Ez a Horthy!-szólt Yukari.

Ekkor a kis tankcsapat elhalad a búvóhely előtt.

-Tűz!-kiált Miho.

A négy tank kilőve. Ugrunk még egy kicsit az időben, akkora, amikor Mihoék megunják a várakozást.

-Mikor jönnek már ki? Lassan elalszom-mondta Mako.

-Te egyébként is elalszol, de mindegy. Elmegyek a vezérükhöz, és beszélek vele-mondta Miho.

-Rendben. De mint mondtam...-kezdte volna Hana, de Miho félbeszakította-Tudom, tudom. Legyek illedelmes.

Még egy utolsó ugrás után Oaraiban vagyunk, ahol Miho éppen tartja a beszédét.

-Ezek a lányok azt hiszik, hogy mi csak egy kis senhaiskola vagyunk, akik egyszerű ellenfelek. De ha egyszer visszavágóra kerül sor, akkor mutassuk meg, hogy nem vagyunk egy csapat noob! És csak azt tudom mondani: Akár az életem árán is legyőzöm Ayumi Hakagát!-ordított Miho.

-Mi is!-mondta a többi senshás.(Fun fact: ezt az eredeti részből másoltam ki)

Visszaugrottunk a szobámba.

-Most vége van a kis túránknak. Na, mi a tanulság?-kérdeztem.

-Az, hogy igaz, hogyha istenként tisztelnek, az jó, de ha magával ragad a hatalom, abból nem sül ki sok jó-mondta Ayumi.

-Eltaláltad. És tessék, ez ajándékod-adtam oda egy drágakövet-Ez a Vészkő. Ha bajban vagy, ez megsegít. Avagy olyan, mint én, de csak vészhelyzetekben. Így legalább elmehetek a Bahamákra-meséltem. (Itt vége az Író szemszögének.)

Még mindig nem értem, mire jó az a kék drágakő, amit az Író adott nekem. De majd leteszteljük. Mert jön a harc az Oarairral, és ide a rozsdás bökőt, hogy Miho már megint ez a "legyőzhetetlen senshaistennő" lesz. Viszlát!

Sziasztok! Ez a második GuP fanfictionöm tizenötödik (leghosszabb című) része. Ha tetszik, likeold, ha ötleted van, kommentelj. Ja, és sok köszönet Benivoknak!