𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Zöldfül‖

Az éjszaka folyamán nehezen tudtam magam alvásra erőltetni, a zuhanyzóban történt jelenet teljes egészében kikészített és reménykedni tudtam benne, hogy ez nem került a nyilvánosságra. Reggel az első fénysugarak bevilágítottak az ablakon. Igen, végre kaptam egy szobát az elöljárók épületében, mert Alby sem szerette volna, ha valamelyik fiú kihasználná a végtelenségemet. Csak azt nem tudja, hogy én nem vagyok egyáltalán végtelen. Élveztem a madárcsicsergéseket, amik szinte nyugalommal töltöttek el. A konyhából szokásosan jó illatok szálltak. Úgy terveztem, hogy elsők között érkezek meg, mivel nem nagyon szeretném a kilométeres sort kivárni. Igaz hivatkozhatnék a futár tisztségemre, de "újként" nem kéne magamra haragítanom őket. Elegem van már a folytonos konfliktusokból.

A Tisztás közepén jártam, amikor kiszúrtam Newt-ot, aki Doboz körül sertepertélt. Egy szabályos kilencven fokkos szöget vágtam le és a fiú felé igyekeztem.

-Szia. -köszöntem, mivel nem igazán vett észre.

-Szia Hope. Jól aludtál?

-Nem igazán. -húztam el a szám szélét. -Ma fog megérkezni az újonc? -utaltam a Doboz körüli járkálására.

-Igen. Nagyjából olyan délután tájt fog és nyugi, biztos küldenek neked is új ruhákat, amik passzolni fognak rád, ha már ide száműztek. -eresztett egy halvány mosolyt.

-Remélem is. Jössz reggelizni? -biccentettem a konyha irányába, ahol már gyülekeztek a többiek. Egy gyors aha volt a válasz és egymás mellett indultunk meg. A szőke fiúnak köszönhetően hamar megkaptam az én adagomat, egymás társaságában fogyasztottuk az isteni rántottát. Winter soha nem főzött ilyen finoman. Keserűség öntött el, ahogyan a Mezőre gondoltam és a lányokra. Csak remélni tudtam, hogy nincsen semmi bajuk, bár pár napja, ha arra a helyre gondoltam egy elég erős rossz érzésem lett ezzel kapcsolatban, de elhessegetem ezeket a gondolatokat. A lányok élnek és virulnak.

Néha váltottunk egy-két szót a szőkeséggel, főleg az új Zöldfül kapcsán vagy minek nevezik. Nagyon nehéz ezt a fajta nyelv járást megszokni. Még egy darabig kettecskén üldögéltünk, de csatlakozott hozzánk a futárok elöljárója. Először nem vett észre, később találkozott a tekintetünk és szerintem ő is a tegnapira gondolhatott. Biztos megfordulhatott a fejében, hogy inkább átül egy másik asztalhoz, de az túl feltűnő lett volna Newt számára így inkább maradt. Folyamatosan vele beszélgetett és csak néha invitált bele a szőke fiú a beszélgetésükbe. Mikor annyira nem figyelt, felnéztem Minhóra és a tekintetünk találkozása után szemmel megbeszéltük a zuhanyzóban történteket, de még futásközben is megtárgyalom vele a biztonságkedvéért. Gyorsabban végeztem a kajával, mint ők és mentem is a cuccaimért.

Már a kapu előtt melegítettem, persze visszafogadtabban, mint a többi fiú. Ahogy megérkezett köreinkbe a főnök még kiosztotta őket, hogy az ő térképe alapján készítsék el a sajátjaikat ugyan azzal a részletezéssel. A fejtágítás után futásnak eredt, én meg a nyomában loholtam.

X

Az órák gyorsan teltek és csak az óra csipogására tértem vissza a valóságba. Sokat agyaltam azokon, amik éppen eszembe jutottak, némelyiknek értelme sem volt, de most inkább az ebédre koncentrálok. Minho a velem szemközti falnál telepedett le és neki kezdett az egyik szendvicsének. Úgy gondoltam most jött el az ideje annak a dolognak a megbeszélésére.

-A tegnap esti dolog...hogy is fogalmazzak...-annyira nem találtam a szavakat, meg kínosnak éreztem ezt az egészet.

-Nem történt semmi. -vágott a mondandómba és most először pillantott fel rám. -Véletlenül történt, kész, nem kell tudnia róla senkinek sem. Felejtsük el. -egyszerre éreztem magam megkönnyebbülve és csalódottnak, de arra már nem jöttem rá miért is éreztem az utóbbit.