𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Igazság‖

‖Hope‖

Iszonyatosan lüktetett a fejem, az émelygésről meg ne is beszéljünk. A fülembe, mintha ezer tücsök nyomná a muzsikáját, ami némely esetben megnyugtató szokott számomra lenni, de most csak felbosszantott. Lassan nyitottam ki a szememet és az erős fény helyett csak a sötétség fogadott. Úgy fest éjszaka volt. Hiába tornáztattam az agyamat, nem derengett, hogyan kerültem ide. Óvatosan felültem a földről, ami miatt enyhén megszédültem.

-Szia. -hangzott fel egy idegen hang és hirtelen meg jelent egy arc a képemnél. A hevességtől, meg némi ijedtségnek köszönhetően bemostam az illetőnek, aki hátra tántorgott és az orrát fogta.

-Ki...ki vagy? -a földön csúszva hátráltam tőle. Próbáltam én fel állni, de annyira gyengének éreztem a lábaimat így ezt elvetettem.

-Hölgyeim és uraim! A szeleburdi csajszi újra berobbant. -nevetett nem mesze Serpenyő. Az ismerős arc láttán egy kicsit megnyugodtam. Aztán az egyik beugró résznél feltűnt Minho, Newt és Thomas is. Az első fiú megkönnyebbült szemekkel indult meg felém, ahogy elért felsegített a földről és azzal a lendülettel magamhoz öleltem. Olyan érzés volt ez, mintha ezer éve öleltem volna meg utoljára. Jól esett, de nem akartam túl sokáig sem így lassan kibontakoztam az öleléséből.

-Nem vagyok szeleburdi. -néztem gyilkos pillantással Serpenyőre. -Na, de...mi ez a hely? Hol vagyunk? Miért van ennyire meleg? És ki az új fiú? -hadartam le az összes kérdésemet egy levegő vétellel.

-Nyugi Hope. Túl hosszú történet lenne. -vakarta a tarkóját Thomas.

-Hát...úgy fest még javában éjszaka van szóval ráérünk. -tekintettem körbe a környezetemen. Erre a mellettem álló fiú halkan felkacagott. Biztos hiányozhatott neki a beszólásaim.

-Jó. -sóhajtott fel és helyett foglalt a földön. Mindenki követte a példáját és bele kezdett a mesélésbe. Elmondta, hogy az Alkotók egy VESZETT nevű szervezetnek dogoznak és azért zártak minket az útvesztőbe, hogy tanulmányozhassanak és kinyerjék belőlünk a Változókat. Többet erről ő sem tudod mondani. Mesélt az új fiúról, Aris-ról is. Aztán kitért az aktáinkra és, hogy ki-melyik csoportban volt.

-Na várj. Az új fiú ő 50 lánnyal élt együtt a B.csoportban, ti fiúk pedig az A.csoport voltatok és akkor én melyik csoportba tartoztam még előtettek? -itt mindegyikük kerülte a tekintetemet és inkább a földet vizsgálták. -Thomas! -szóltam rá erélyesen. -Melyik csoportban voltam én?

-Te...ízé a D.csoportba tartoztál. Akiket az Alkotók...kiiktattak. -nézett vissza a szemeimbe halál komolyan. -Nem tudom mi okból tették, de videót is készítettek, amit végig néztünk Aris-sal. Egyikük sem élte túl, te vagy az egyedüli túlélője. -a világ hirtelen megszűnt körülöttem és még a levegő sem áramlott be, se ki a tüdőmből. Csak az a 3 év emlékei futottak végig a memóriámba. Az első éjszakám, a Leilani-val való barátkozásunk, a tábortűznél lévő beszélgetések, amikor megérkezett Kiara és minden, ami most csak szíven ütőt. Nem tudom mikor kelhettem fel a földről, de le sokkolódva indultam el valamerre. Tompán hallottam, ahogy Minho a nevemen szólít és utánam akart sietni csak Newt megállította. Addig meg sem álltam, ameddig távolabb nem kerültem tőlük, ott helyben össze omlottam és csak kiadtam magamból a fájdalmat.

X

Jó sokáig sírtam, mert már csak az inger volt meg, de a könnycseppek elakadtak. Szó szerint kiszáradtak a könnycsatornáim. A gyászt hamar felváltotta a fékezhetetlen düh és harag. Itt és most megfogattam, hogy bosszút fogok állni a lányokért, fiúkért és minden olyan gyerekért, akit az Alkotók és a VESZETT kegyetlenül legyilkolt a kísérleteik miatt. Elhatározva keltem fel a földről, letöröltem az arcomra szárat könnyeket és vissza sétáltam a többiekhez, akik egy körben álltak és tanácskoztak. Gondolom, hogyan legyen tovább.

-Jobban vagy már? -szúrt ki először Newt.

-Igen. Most mit teszünk? -léptem a szőkeség mellé és körbe tekintetem mindenkin.

-Először körbe nézünk hátha találunk új ruhákat, inni és kaját. Utána meg várjuk a nap felkeltét és megyünk tovább és megkeressük a Jobb Kart. Ők az áldáz ellenségei a VESZETT-nek, akik a hozzánk hasonló gyerekeket mentink meg. -válaszolta Thomas.

-Nem rossz kezdések. -engem perpillanat csak a bosszú érdekelt és semmi más. Mikor befejeztük a további megbeszéléseket mindenki szanaszét szegődött és kutatni kezdett. Miközben kerestem a gondolataim oda-vissza cikáztak a lányokon. Bűntudatom volt amiatt, hogy ők meghaltak, én meg éltem. Nem tudom engem miért hagytak életben, de ennek is biztos meg volt az oka. Annyira ideges lettem abban a pillanatban, hogy bele vágtam a legközelebbi tárgyba. A kezem sajgott az ütéstől, de a hasamba is bele nyílalt egy ennél erősebb fájdalom. Felhúztam a pólómat és egy gézzel leragasztott részt bámultam. Sokáig nem tudtam, hogy mi történhetett, de aztán rájöttem a Gally által nekem címzett golyóra és Chuckra, aki feláldozta magát Thomasért. Gyűlöltem mindig is azt a fiút, de most perpillanat az egész világot.

-Fáj? -feltekintettem a hang irányába és Minho állt előttem, aki aggódó tekintettel méregetett.

-Egy kicsit. -eresztettem vissza a pólómat. -Nem hiszem el, hogy meg...megölte Chuckot és engem is majdnem. -néztem le szomorúan a földre.

-Nem csak te. Mindig is tudtam egyszer bekattan, de nem gondoltam, hogy meg is tudna ölni valakit. -lépkedett felém. -Megnézhettem a sebedet? -tudtam bűntudata volt amiatt, mert nem védett meg, mint azt megígérte annak idején. Nem hibáztattam érte, inkább örültem neki, hogy engem talált el és nem őt.

-Le van fedve egy elég nagy gézlappal, de ha utána jobban fogod érezni magad. -húztam fel a pólómat. Figyelemmel követtem minden mozdulatát, véletlenül az egyik ujja érintette a bőrömet, amitől kirázott a hideg és csak reménykedni tudtam benne nem vette észre.

-Keresünk majd neked egy első segély dobozt, ha van egyáltalán itt ilyen. Ha sokáig nincs fertőtlenítve akkor elfertőződhet. -elmosolyodtam a fiú gondoskodása miatt. Mióta a Tisztásra kerültem, akár mennyire is bunkó volt velem mindig számíthattam rá.

-Mikor lettél te kóronc? -nevettem egy aprót.

-Egy ilyen minimális sebet mindenki letud kezelni. -vezette vissza a tekintetét a szememhez.

-Ebben igazad van, de abban nem voltam biztos, hogy te is. -löktem egy kicsit oldalba. Mire vissza vághatott volna Thomas zavart meg minket.

-Gyere Minho! Nézünk körbe az alagutakban is. -állt meg közvetlenül a fiú mögött. -Ja és tessék Hope. Ez pont a te méreted. -dobott felém egy pólót, amit egy hálás mosollyal jutalmaztam.

-Megyek. -sóhajtott fel unottan. Még vetett rám egy utolsó pillantást aztán csatlakozott a másik fiúhoz és eltűntek a szemem elől. Hirtelen mellbe vágott az ázsiai fiú hiánya...gyorsan megráztam a fejemet és inkább kutakodtam tovább.