𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Ünnepség‖

Mire mindenki nyugovóra tért attól a pillanatól kezdve csak vedeltem a szobámba az ágyon ülve. Fájt a szívem a kegyetlen kijelentésemen és az sem segített rajtam, hogy azon agyaltam most mit érezhet Minho. Abban az egyben biztos voltam, hogy most örökre elveszítettem, bár már réges régen, mivel Ellával van együtt, szóval tök mindegy. Ott ültem egyedül és a hatalmas ablakomon néztem a város fényeit, amikor nyílt az ajtó és Thomas lépett be rajta.

-Iszol? -kérdezte az ágyam felé lépkedve.

-Igen. -emeltem mosolyogva az égnek az üveget. Helyett foglalt mellettem és ő is magához vett egyet. Meglepődtem, azt hittem majd kikapja a kezemből, hogy ne rúgjak be erre. -Miért nem alszol? -utána leöntöttem magamba az utolsó kortyot és azzal a lendülettel kibontottam egy másikat.

-Nem jön álom a szememre. -sóhajtott fel. Neki is elég kegyetlen hazugságot kellett mondania és kezdtem gyanítani, hogy direkt hozták ki ezeket belőlünk. -Annyira fájt ezeket mondanom. -teljesen kikészült lelkileg, soha nem láttam még ilyenek.

-Nem a te hibád volt. -kúsztam közelebb hozzá.

-De. A barátaink halála, az egész útvesztős hülyeség és még kitudja mi. Tönkre tettem mindenki életét. -temette az arcát a kezébe. Megsajnáltam szegényt, még közelebb térdeltem hozzá és a nyaka köré fontam a kezeimet, hogy felhívjam magamra a figyelmét.

-Ide figyelj, amik történtek velük az nem a te hibád volt, hanem a VESZETTé meg az apámé. -pusziltam arcon. -Ne emészd magad soha, de soha többé. -még egy puszit leheltem az arcára, ezután már nem távolodtam el tőle annyira, de a fejét felém fordította. Egymás tekintetébe ragadtunk és a fiú iránti régi érzelmek újra előtörtek bennem, de úgy festett nem csak bennem. Az egyik kezét az arcomra vezette, majd magához húzott egy csókra. Lassan jártak az ajkaink, amik egyre nagyobb vágyat ébresztetek bennem. Egyre jobban elmélyítette, amikor elkezdett az ágyra fektetni míg végül felém nem magasodott.

X

Reggel nem kicsit keltem másnaposan és fejfájással. A világomat nem tudtam és csak elég nehezen sikerült kinyitnom a szememet, de ami jobban érdekelt miért éreztem azt, hogy nem vagyok egyedül. A hátamra fordultam és eltekintettem a jobb oldalamra, ahol Thomas feküdt.

-Mit keresel itt? -nem kicsit borultam ki, de ami túlságosan is nyugtalanított, hogy meztelen voltam.

-Mi...-ült fel és a szemét dörzsölte, amikor felém pillantott. -Mit keresel itt? -az ő szemében is csak a köd keringett.

-Ezt kérdeztem én is...ugye te nem vagy...-csak reménykedni tudtam abban, hogy a fiú nem meztelen mellettem, de az a cseppnyi reményem is elszállt.

-Hát nem igazán van rajtam ruha. -egymásra pillantottunk és lassan kezdett összeállni a kép a fejembe. Hogy lehettem ilyen hülye? Ekkor az ajtó kitárult és Owen lépett be rajta.

-Szerintem valamit látnotok kell. -ezzel ki is lépett az ajtón. Gyorsan magunkra kaptuk a ruháinkat és csatlakoztunk hozzá a napaliba, ahol már a tv be volt kapcsolva és éppen a hírek mentek.

-Rendkívüli híreink következnek. A tegnapi interjúk során megtudtuk a két kedvenc Bajnok szerelmi történetét, ami meghatotta a közönség nagy részét, de voltak akiknek még voltak kételyei, de néhány videósunk rajta kapta a gerle párt, amitől megdőltek a kételyek. -ekkor megjelent a monitoron a szobám és mi ahogy éppen csókolózunk és így tovább. Szégyenembe majdnem elsüllyedtem és legszívesebben megöltem volna azt az embert, aki levideózott minket. Még pár dolgot elmondtak, de szinte egyikre sem figyeltem csak felálltam és zombiként járkáltam fel-alá.

-Szépen elintéztétek. -mondta elismerően Owen.

-Ez nem vicces. -rivalltam rá. -Ezt az egész kontinens látta és valószínűleg olyanok is, akiknek nem kellett volna. -temettem a kezembe az arcomat. Hát, sikeresen elértük, hogy örökre elveszítsük életünk szerelmeit. Esküszöm írni fogok egy ilyen könyvet. Igaz az elvetélésem miatt szakítottam Minhóval, de ugyan úgy szerettem és ugyan úgy nem akartam megbántani, erre sikerült.

Owen próbálta terelni a témát azzal, hogy megnéztük a többi Bajnok erősségét és gyengeségét, de nem igazán tudtam figyelni.

X

Este a Bajnokok ünnepségét rendezték meg, ahol sok gazdag megfordult. Thomasba voltam karolva és így sétáltunk fel a lépcsőn, Giannával az oldalunkon.

-Tudom, hogy a videó miatt ki vagytok készülve, de most mindent felejtsetek el. -állt be elénk, amire csak bólintottunk. Egyre beljebb sétáltunk és az emberek tapsoltak és águs szemekkel követék a lépteinket.

-Remélem nem hozzák fel az este történteket. -suttogta.

-Nagyon remélem. -próbáltam bevonzani a jót, de úgy fest nekem ez nem nagyon válik be. Éppen felálltunk a kis pódium elé, ahol az apám készült prédikációt tartani.

-Üdvözlök mindenkit! Holnap veszi kezdetét a Viadal, addig is a játékosainknak lesz még lehetőségük reggel 1 órás edzésre, de most nem csak a Bajnokok miatt gyűltünk ma össze. -ajaj, rossz érzésem támadt. -Sokan szerintem nem tudják, de Hope az én kislányom, aki megkért rá, hogy jelentsem be a Thomassal való házasságukat. -itt tapsvihar tört ki és mindenki, a kamerákkal együtt felénk fordultak. Muszáj volt mosolyognunk és megjátszani megint mindent, de közben magamba csak sírtam és fohászkodtam istenhez, hogy ölje meg az apámat. -Néhány órával ezelőtt megtartották titokban az esküvőt, de a lakodalmat most tarjuk. Éljen az ifjú pár! -emelte magasba a poharat mire mindenki követte a példáját. Szerencsére befogta a száját, de már nem is számított, mert ennél jobban nem tudta volna tökre tenni az életünket, megint.

A zenészek lassan zenélni kezdtek, mire mindenki táncba kezdett, valakik egyedül, valakik a párjukkal. Thomas és én is csatlakoztunk hozzájuk, mert már untuk a folyamatos kérdezgetéseket a kamu házaságunkról.

-Nem hiszem el, hogy ezt tette. -mondta Thomas miközben keringőztünk, hozzá teszem elég bénán.

-Mindent megtesz annak érdekében, hogy még jobban tönkre tegye az életemet. -sóhajtottam fel és a mellkasának döntöttem a fejemet.

-Felkérhettem a hölgyet. -hallaszót egy ismeretlen hang a hátam mögött, hátra pillantottam és egy köpcös férfi állt mögöttem.

-Igen. -mondtam a lehető legkedvesebben és párt cseréltünk.

-A nevem Gerald, én vagyok a játékmester. -nem nagyon akartam beszélgetni, de úgy fest ő igen.

-Akkor maga találja ki a játékokat gondolom. -forgattam meg a szememet.

-Sajnos igen. Ne gondold, hogy nekünk sok kedvünk van ehhez, de a túlélésünk érdekében muszáj azt tennünk, amit mondanak nekünk. Nem igaz? -értetlenül fürkésztem az arcát és a tekintetéből leszűrtem, hogy valamit tud. -Remekül használta a fát menedéknek, senki másnak nem jutna az eszébe ilyen...csak a majom hajlamúaknak. -itt rögvest megtorpantam és csak meredtem az előttem álló férfira, aki már fel is kért valaki mást táncolni. Először nem tudtam mit gondoljak. Így csak Minho hívott egész életembe, még a Menedékben is sokszor megkaptam tőle. A férfi most csak ráhibázott vagy tud valamit? Így-vagy úgy valamelyik igaz volt, de nem tudtam melyik az.