𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Leszámolás‖

Fájó szívvel és lelombozva indultunk vissza a városba, aminek a kapuin gond nélkül át engedtek újra. Taxit fogtunk és a Gally által megadott címre mentünk. A várost most elnézve a tegnapi naphoz képest valami megváltozott. Először is kevesebben voltak jóval, másrészt meg túl nyugodt és csendes volt a múltkorihoz képest, de inkább nem tettem szóvá, volt így is elég problémánk. Ahogy megérkeztünk az épület elé nem húztuk az időt bekopogtunk és túl egyszerűen beengedtek minket. Konkrétan egy kopogás és kitárult előttünk a vasajtó, óvatosan léptünk be a helyiségbe, ahol fegyveres katonák álltak célra tartva. Megadóan az égbe emeltük a kezünket.

-Mit akartok itt? -mondta egy elég mély és éles hang.

-Gally hívott ide minket. -válaszolta Thomas, ekkor a fiú lépett be az egyik mellék ajtón keresztül.

-Tegyék le! Velem vannak. -intett a katonáknak, akik szó nélkül cselekedtek. -Gyertek. Sok dolgunk van. -elindult vissza az ajtó irányába sietősen. Egymásra tekintettünk, utána követtük is.

X

Mint kiderült Hans miatt kellett sietnünk, mert a VESZETT vérdíjat tűzött ki a fejére és hamar le kellett lépnie a Jobb Kar titkos Menedék városába, ahol a jelek szerint immúnisok laknak.

-Hol van az a város? -kérdeztem a Jobb Kar vezérére nézve miközben a tarkomat masszíroztam.

-Ha eljön az idő kislány megtudod, most még a lehetséges buggyant támadás előtt le kéne innen lépnünk. -válaszolta Vince sietősen. Nem tudom honnan voltak annyira biztosak ebben az infoban, de nem igazán szerettünk volna találkozni borult stádiumban lévőkkel.

Segítettünk amiben csak tudtunk a csapatnak, Minho kész főnökhelyetesként viselkedett és bevallom nagyon jól állt neki. Én éppen pihenőt tartottam a 20 doboz után, amikor a bátyám helyett foglalt mellettem.

-Szeretném ezt át adni neked. -húzott elő a sporttáskájából egy össze csukott nyílat a tegezével együtt. Át vettem tőle és csodáltam a fekete fegyvert. -Remélhetőleg nem lesz rá szükség, de kitudja. Meg a tiéd volt és téged is illett. -nem igazán válaszoltam, mert néhány emlék eszembe jutott a tárgy forgatása közben. Sikerült szétnyitnom és kíváncsi lettem, hogy megy-e még vajon. Az íj veszőt bele helyeztem a húrba és az előttem lévő falon a képet céloztam meg. Nagyjából sikerült becéloznom és kilőttem a veszőt, ami igaz telibe a képet találta el, de pont Thomasnak arra kellett mennie és az arca előtt fúródott be a falba. Mindenki, a sráccal egyidejűleg felém kapta a tekintetét.

-Bocsi. -húztam be a nyakamat, de büszke is voltam magamra.

-Semmi baj. Tényleg. -kapott a szívéhez és inkább gyorsan el iszkolt.

-Látod, ezért mondom, hogy fegyver nem való a kezedbe. -viszhangzott a tér Minho hangjától, aki éppen Gally-vel és Vince-l tárgyalt.

-Ha jól emlékszem a legutobb te adtál a kezembe. -mosolyogva az ajkamba haraptam és remélhetőleg értette a célzást. Természetesen értette, de csak egy szemforgatás volt a válassza.

-Ezt nem akartam hallani. -fogta a fejét Liam.

-Ne haragudj. Szeretjük egymás agyát húzni. -foglaltam mellette helyet, kezembe az íjjal.

-Akkor ti...

-Igen. Még a perzseltföldön jöttünk össze. Ironikus, mert az útvesztőben megtudtuk volna egymást ölni. -nevettem.

-Ellenségekből szerelmesek, sokszor hallottam már ilyet, de azért vigyázz. Ebben a korban a fiúkban csak úgy dúlnak a hormonok. -hát volt szerencsém megtapasztalni, ami nagyon emlékezetesre sikerült.

-Figyelni fogok, de már mi azon a dolgon már rég túl vagyunk. -veregettem meg vállát és ott hagytam mielőtt kitört volna belőle a testvér őrzővédő.

X

1 óra alatt indulásra készen álltunk, csak elkéstünk, mert a buggyantak már rég betörtek a városba így óvatosnak kellett lennünk. Mi Vince, Gally csapatával tartottunk. Jó állapotú furgonnal szeltük az éjszakát, miközben az örültek szereztek robbanó tölteteket és robbantgattak. Hát a jó állapot hamar megadta magát így gyalog fojtathatuk az utat tovább. Minden neszre összerezzentem és a hang irányába tartottam az íjjat, de szerencsére csak a szél borított fel valamit.

-Hamarosan elérjük a hidat onnan már sima. -tekintett hátra ránk Vince. Alig értük el a híd lábát a semmiből ránk támadt egy csapat buggyant. Most megcsillog hatattam a tehetségemet és egy robbanó nyilall sokat megtudtam ölni. -Mindenki rohajon a híd felé, ha jól látom hamarosan nem lesz min át kelnünk. -mondta sietősen a vezér és mindenki követette. A csoport végén futottam, amikor meghallottam Thomas hangját a hátam mögül és igen a fiú éppen harcolt az őt elkapó örültel. Mivel csak én vettem észre így vissza rohantam érte és lelőttem a rajta fekvő buggyantat, akinek a teste élettelenül dőlt el a földre. A kezénél fogva felhúztam a földről és hálálkodás közepette futottunk a híd irányába, ami a szemünk előtt robbant fel. Még pont időben lassítottunk a mélység előtt.

-Hope! -kiáltotta a nevemet Vince. -Feljebb van egy kisebb átjáró. Azon át tudtok jutni, majd ott megvárunk titeket.

-Nem, ti menjetek a gépekhez. Ott találkozunk. -tiltakoztam.

-Felejtsd is el...-szállt velem vitába Minho.

-Menjetek. -mondtam a lehető leglassabban. Nem tetszett egyiküknek sem, de sok választásuk nem volt. Mögöttünk egyre többen közeletek felénk, ezért jobbnak láttuk elérni minél hamarabb az átjárót.

X

Lövés, robbanás és sok verekedés keresztezte az utunkat. Karcolásokkal voltunk már tele, de nem sok választott el minket a célunktól, sőt már ott volt előttünk, amikor megtorpantunk egy ismerőst látva. Newt állt az alagúttól nem messze és a zihálásunk miatt meghallott minket. A tekintete elborult és sötét volt, semmi nyoma sem volt már a régi kedves, segítő kész fiúnak.

-Newt. -szólította meg halkan Thomas. A neve hallatán megváltozott az arckifejezése és kitisztul a látása.

-Vigyázatok! -üvöltötte és a hátunk mögé mutatott, ahol éppen 10 buggyant akart meglepni minket, de gyorsan kapcsoltam és nem kicsit ostoroztam a nyilaimmal. Annyira el voltam velük foglalva, hogy csak a vállam felett láttam, hogy Thomas és Newt verekednek. Mire az utolsót is kiiktattam feléjük fordultam és a felkerekedett szőke fiúra céloztam. -Rajta Hope, ölj meg! Ha Tommy ezt a kis szívességet nem képes megtenni értem. Legalább te. -fröcskölt össze-vissza a fekete nyála.

-Nem kérhetsz tőlem ilyet. -ingattam a fejemet már könnyes szemekkel.

-Tedd meg! Vagy megölőm. -nem volt már önmaga, ez nem Newt, ez egy szörnyeteg, aki Thomas nyakát szorongatta. Lefagyva álltam ott, felhúzott íjjal, de még így is, hogy a fiú élete volt a tét nem tudtam megtenni. Láttam, ahogy Thomas a lábára felrögzítet pisztolyt markolásza, amit észre vett Newt és a halántékához emelte. -Gyerünk Tommy, szendvegyél azok után amit velünk tettél. -az örült tekintete megint kitisztul. -Kérlek Tommy, kérlek. -ebben a pillanatban minden túl gyorsan történt. Thomas elsütöte a fegyvert és tanúja voltam, ahogy Newt fejébe száll a golyó és megremeg a teste, majd végül holtan oldalra dől. Időm sem volt felfogni a történteket, mert egyre közelebb ért a következő horda. Oda rohantam Thomashoz és a sokkolt fiút felhúztam a földről.

-Indulnunk kell! Gyere. -mondtam bőgve és a pólójánál rángattam. Alig mentünk távolabb a halott barátunktól, amikor megálltam és az egyik égő papír hegybe tartottam az íjveszőt és egyenesen Newt testére céloztam. Addig álltunk ott, amíg a barátunk végleg a mennyországé nem lett.

-Mit tettem. -nézte a füstölgő kupacot, ami már csak égett por volt.

-Tettünk, mi tettük. -néztem fel rá. Még gyászolni sem maradt időnk, mert sietnünk kellett. Berohantunk az átjáróba és meg sem álltunk az utolsó Berg-ig, ahol a barátaink a rámpán vártak minket és ahogy megérkeztünk elindultunk az éjszakába és meg sem álltunk a Menedékig.