𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Kérdések‖

‖Hope‖

A tegnap este folyamán újabb görbe estét tartottak, de ahelyett, hogy elvonultam volna inkább ismerkedtem a többi futárral. Bevallom, normálisak voltak. Persze csak addig, amíg nem ittak ők is, mert teljesen elvesztették a fejüket, úgyhogy a hátralevő órákban Minho mellett voltam és szokásosan a térképről beszélgettünk. Éjfél előtt 1 órával kerültem ágyba...vagyis a fűbe. Egész végig azon agyaltam, hogy az útvesztő előtt mi húzhatta fel annyira, hogy oda kint nem váltottunk egy szót sem csak akkor, amikor a térképről tanácskoztunk. Megszerettem volna kérdezni, de úgy sem válaszolt volna, szóval elengedtem, de túl nagy a kíváncsiságom úgyhogy ma felteszem a kérdésemet.

Reggel szokásos időben keltem és most kivételesen először a Dobozhoz mentem, ahol már Newt írta össze az Alkotóknak szánt kéréseinket. Meglepődtem, amikor megengedték nekem is, bár akár tetszik nekik, akár nem most már én is ide tartozok. Fura belegondolni, hogy 3 éven keresztül lányokkal éltem és hirtelen fiúk között találtam magam.

-Jó reggelt madárka. -sétáltam Newt mellé és leültem hozzá a földre. Unottan nézett fel és tudtam nagyon jól, hogy nem szereti ezt a becenevet, amit ráragasztottam.

-Mondtam már, hogy ne szólíts így. -morogta. Természetesen a jelen létem kikotyogása miatt nevezem így.

-Nem érdekel. Nekem tetszik és kész. -vontam meg a vállamat mosolyogva. Ekkor nem messze tőlünk kiszúrtam a futárok elöljáróját miközben még enyhén komásan sétált az ebédlő irányába. -Tegnap mi húzta fel annyira? -tekintettem vissza a szőke fiúra. Ha tőle válaszokat kapnék, legalább nem kéne ezzel pazarolnom oda kint az időt. Először vacillált és gondolkozott valami hazugságon.

-Csak nem tetszett neki a kora reggeli Gyűlés. -vonta meg a vállát. Istenem itt egyik fiú sem tud hazudni? Vagy csak én vagyok ennyire jó a felismerésben. Csak egy okét mondtam és átadtam az én papíromat és útnak indultam az ebédlőbe, ahol szinte már mindenki fogyasztotta a kajáját. Csatlakoztam a futárok asztalához és helyett foglaltam az elöljáró mellett.

-Ma te fogsz vezetni. -jelentette ki a semmiből hirtelen. Meglepetten fordultam felé és fürkésztem az arcát valami poén után kutatva, de semmi erre utaló jelet nem találtam. -Most miért nézel így? Jövőhéten már más mellett leszel. Jobb, ha megtanulod élesben is a külső részek helyét. -a mondat végén vissza fordult az asztal irányába és a maradékot egyszerre betolta. Nekem még volt hátra néhány harapásnyi a szendvicsemből. Újból kijelentette, hogy megvár és közben néha-néha váltottunk pár szót, amikor Newt lépett be az ajtón és a fiúra eresztett egy mosolyt. Valami belsős poén lehetett, mert eléggé felhúzta és inkább elment a térképszobába összeszedni a cuccainkat. Nem tudom mi lehetett ez az egész, de ma válaszokat szerzek valahogyan.

X

Egy ideje már a folyósokat róttuk és elég jól tudtam az irányokat. Csak párszor kellett kijavítania. Most egy leheletnyi szünetet tartottunk, ami csak ivásból állt, de úgy gondoltam most felteszem neki is a kérdésemet.

-Miért voltál annyira ideges tegnap és akkor is, amikor Newt belépet az ebédlőbe? -erre felkapta a fejét.

-Lényegtelen. -ennyiben akarta hagyni és lassan elindult, de a keze után nyúltam, amitől megállásra kényszerítettem. Először a tekintete a kezünkön állapodott meg, utána minden figyelmét a barna íriszeimre szegezte. -Csak olyanba ütötte bele az orrát, amihez semmi köze. -kirántotta a kezemből a kezét és hátra hagyott. Annyira, de annyira akartam tudni az igazságot, hogy már majdnem beleörültem. Hát nem igazán szerettem, ha titkolnak valamit előlem. Inkább jobbnak láttam elengedni a témát és a feladatomra koncentrálni. Egy laza kocogás után beértem és folytattam tovább a vezetést.

Mióta a kis pihi óta elindultunk nem szóltunk a másikhoz csak az egyenletes lélegzetvételünkre koncentráltunk. Nagyon dolgozott bennem az adrenalin, mert jóval előtte jártam. Egyszer csak egy rossz érzés kuszút belém és végig futott a csontjaimban is. Ettől hirtelen megtorpantam, ami nem kicsit volt nagy hiba, mert telibe nekem rohant a fiú hátulról. Ennek köszönhetően a földre kerültünk. Na de eléggé érdekesre sikeredett ez az egész. Én háttal a talajnak kerültem míg ő felettem támaszkodott a két kezével a fejem mellett. Mind a ketten a történtek sokjában és a levegő utáni kapkodásunk miatt csak fürkésztük a másik arcát. Egy kicsit kezdett kényelmetlenné válni a helyzet, ezért köhintettem egyet, amitől észhez tért és bocsánat kérések közepette leszállt rólam és felsegített.

X

Ettől a pontól kezdve nem beszéltünk tovább a nap hátra levő részében, sőt még a Tisztásra beérve sem. Igazság szerint nem is bántam, mert még mindig a történtek utáni sokban voltam. Ha erre gondoltam valami meleg érzés keringett bennem. Épp készültem megkeresni a mai alvó helyemet, amikor utánam sietett és most ő állított meg a kezemnél fogva és szembe fordított magával.

-Mióta alszol a szabad ég alatt? -a kérdése meglepett és hazudhattam volna, de minek, amikor egyértelmű.

-Nem bírom már a sok üvöltést. -sóhajtottam fel. Pedig a ma estét jó lenne bent a melegben tölteni, mert a hűvös levegő elég hideg éjszakát hirdet. Szóra nyitotta a száját, de vissza is csukta és mielőtt megszólalt volna újra körbe tekintett.

-Figyelj, elég hideg éjszaka lesz ma és ha gondolod az ágyam fele a tidé lehet. -na itt leesett az állam. Azt hittem egy ilyen "kis" ütközés miatt majd csak holnap, amikor már leülepedett dolog fog csak beszélni velem újra. Hát, rosszul hittem.

-Nem tu...

-Nem lenne a legjobb, ha te is kidőlnél a futárok sorából egy kiadós tüdőgyulladás miatt. -vágott a szavamba.

-Ebben igazad van. -belementem, de csak a tüdőgyulladás gondolata miatt. Nem tetszett, hogy újra egy ágyban leszünk. Jó való igaz nagyon kényelmes az ágya, de nem szeretnék ebből félreértést kreálni, ha esetleg valaki rájönne erre. Neki se lenne jó, meg nekem sem.