𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Bajnokság‖

-A lényeg, hogy...-sétált mellettem Owen, de a szavába vágtam.

-Tudom, menni fog. -néztem rá biztatóan. Már lassan 2 órája magyarázza, hogy mire figyeljek, igaz segíteni akar, amiért hálás is vagyok, de koncentrálnom is kéne. Thomas mellett Gianna kötött ki és gondolom ő is magyaráz neki. Elválasztottak a fiútól és egy külön helyiségbe kell mennem. Hamarosan elértük és volt még a kezdés előtt 5 perc. Megálltam a kapszulával szembe, ami majd liftként felvisz az arénába.

-Sok szerencsét. -helyezte a vállamra a kezét.

-Köszönöm. -eresztettem egy mosolyt és kinyitottam a kapszula ajtaját és beléptem rajt, majd Owen rám zárta.

-Tudod mit kell majd tenned. -nézett komolyan a szemembe. Ockodtam tőle, de muszáj lesz teljesítenem. Csak bólintottam és ahogy letelt az idő, el is indult fel felé. Miközben gyorsan haladt rögtön az útvesztőbe felkerülésem jutott eszembe és a lányok. Hihetetlen, hogy 4 éve hallottak, még most sem tudom felfogni. Ahogy egyre közelebb értem a felszínre egyre világosabb lett, míg végül kinyílt a fejem felett a tető és egy az álmomhoz hasonló helyre kerültem. Előttem nem messze egy épület helyezkedett el, aminek a tetején egy monitor csillogott, amin számoltak vissza, meg az általunk választott fegyverek terültek el, ki is szúrtam az íjjamat, de eszembe jutott Owen figyelmeztetése.

"-Eszetek be se jusson bele vetni magatokat a közepébe, mert ott kezdődik el a mészárlás. Ne törődjetek a fegyverekkel! Majd megszerzitek őket később."

Körülöttem a többiek is lassan megérkeztek, a szememmel meg kerestem Thomast, aki vadul csóválta a fejét. Sejtem, hogy miért. Készen létbe álltam, 3...2...1 és el kezdődött. Mindenki egyszerre lódult meg az épület felé, én meg Thomas irányába, aki rég tábort vert az erdő szélén. Futás közben figyeltem a cselekményeket és nem a legszebb látvány volt, jobbnak láttam inkább a menekülésre koncentrálni, mint a mészárlásra. Ahogy a fiú mellé értem rögvest bevetettük magunkat a zöld rengetegbe.

Jó darabig csak futottunk, majd megálltunk kifújni magunkat egy percre.

-Szerinted mennyien haltak meg? -tekintett fel rám miközben a térdeire támaszkodott.

-Az ágyú eldörrenések alapján, sokan. -nem igazán számoltam, de legalább volt 10. Ezek szerint, ha valaki meghal azt ezzel jelzik. Jó tudni.

-Csak úgy éljük ezt túl, ha együtt maradunk. -egyenesedett fel.

-Igen, igen. -kapkodtam a levegőt, majd épp készültem én is felegyenesedni, amikor egyenesen felénk lőttek. Abba az irányba kaptuk a tekintetünket, Chris és csapata akart éppen kivégezni minket. Miért mindig engem pécéznek ki? Nem volt ezen időm agyalni csak futásnak eredtünk.

X

Hát, ez a tipikus maradjunk együtt nem igazán jött össze. Azok a kretének elég hamar szétválasztottak minket, sajnos nem tudtam, hogy Thomas megúszta-e, de én biztos. Köszönhetően a vízesésnek, ahol le vetettem magam a vízbe, csak ezzel az volt a probléma, hogy egy szikla megvágta a combomat, elég durván. Már rég besötétedet és le is pihentem egy nagyobb kő takarásában. Óriási fájdalmam volt így csak forgolódtam és nyögtem. A környezetemre koncentráltam csukott szemmel, amikor felriadtam egy neszre. Automatikusan felültem és fegyver után kutakodtam a földön, de csak kő volt. Egyet a kezembe vettem és a hang felé céloztam, aztán a hang tulajdonosa megmutatta magát és egy 12 éves kislány, rémült szemekkel nézett rám, de túlságosan féltem attól, hogy megfog ölni, ezért nem engedtem le a kezemet.

-Nem akarlak bántani. -mondta és felém dobta az íj készletet.

-Hogyan szerezted meg? -érte nyúltam és ezzel biztonságban éreztem magam, valamennyire.