𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Futár‖

Reggel kivételesen boldogan keltem, mivel végre újra mehetek futni az útvesztőbe. Igaz a múltban történtek után sok embernek nem lenne soha többé kedve kitenni a lábát, de én amúgy sem voltam soha sem normális. Az éjszakát újfent a szabad ég alatt töltöttem és nem kicsit volt hideg este, meg nagyon kényelmetlen volt a föld, de inkább ezek, mint a szerencsétlen srác üvöltései. Meglepődtem, amikor Minho felajánlotta, hogy legyek én is futár, de legbelül éreztem, hogy idő kérdése, mivel nagyon tetszett neki a térképem. Ehhez az egészhez úgy álltam hozzá, hogy adok nekik egy esélyt, mert nem mindegyikük volt bunkó és perverz hozzám. Néhány fiút meg is kedveltem, de azért a bizalmam még mindig nem volt 100%-os feléjük, de ez érthető is. Azt az egyet nem értettem önmagamban, hogy miért Minhóban kezdtem a legjobban megbízni? Mondjuk lehet, azért mert könnyű volt kiismerni, bár nem minden esetben. Főleg, amikor hirtelen felajánlja a segítségét. Mindegy a lényeg, hogy egy hétig mellette futok oda kint. Muszáj lesz összebarátkoznom a többi futárral is, hogy könnyebben menjen a munka velük.

Mire magamhoz tértem elindultam reggelizni és ahogy beléptem rajtam kívül csak a komás, kócos hajú futárok elöljárója volt a helyiségben. Megkaptam Serpenyőtől az én adagomat és elindultam a fiú irányába és hirtelen leültem elé, amitől megijedt egy kicsit.

-Azt hittem te nem ijedsz meg semmitől sem. -mosolyodtam el és figyeltem minden mozdulatát. Nem is tudta elrejteni mennyire meglepődött, hogy a társaságában foglaltam helyett.

-Te lennél az utolsó, akitől megijednék. -morogta az orra alatt és inkább az ételével foglalkozott.

-Aha. -csak vállat vontam és hagytam ennyiben a dolgot, mivel én is nagyon éhes voltam.

Váratlanul ért, amikor úgy döntött, hogy megvárja még befejezem a reggelimet és természetesen nem bírtam leplezni a meglepettségemet efelől, de úgy voltam vele, hogy ha már egymás társai leszünk 1 hétig, akkor szokni kell a társaságot. Már egymás mellett sétáltunk a Tisztás közepén az erdő irányába. Újabb meglepetésként ért, amikor beszélgetést kezdeményezett, de az utolsó kijelentését nem hagyhattam annyiban.

-Ha nem lettem volna annyira rossz állapotban simán lenyomtalak volna. -megálltam vele szemben és csípőre raktam a kezemet. A kijelentésemre kitört belőle a nevetés.

-Persze. Egy fejjel legalább magasabb vagyok nálad. -lépett egyet felém még mindig kacagva.

-És? Nem a méret számít, bár...némely esetben talán igen. -elmosolyodtam a viccemen. Nem vágott vissza csak válaszul a szemét forgatta, de egy enyhe mosoly, azért megjelent a szája szélén. Lépett még felém párat, mire teljesen mellettem termet és úgy néztem fel rá.

-Mondjuk...az enyém nem átlagos. -hajolt közel annyira, hogy a fülembe tudja súgni. A válaszom erre egy kisebb arrébb lökés volt, amitől jobban kezdett nevetni.

-Neked aztán van egod. -tartottam fent a szemkontaktust.

-Van mire, ha láttad volna akkor nem veszekednél ezen. -húzogatta a szemöldökét, amit egy miért pont én? arckifejezéssel jutalmaztam, szó nélkül hagyta és már útnak is indult. Már lépésekre messze járt tőlem, de én még mindig egy helyben álltam és az előbb elhangzótokon jártak a gondolataim és azon, hogy engem miért érdekel ez? Megráztam a fejemet és inkább mentem utána. Hamar beértem és most kivételesen nem kellett betörnöm a térképszobába. A kulcsával kinyitotta az ajtaját és udvariasan beengedett maga előtt. Ez a fiú csak kezd jobban összezavarni. Szó nélkül átnyújtotta a cuccaimat, de valamit azért hozzá fűzött.

-Néhány fegyveredet, azért elkoboztam, nehogy kárt tegyél valakiben. -ezzel hátat fordított nekem és az egyik távolabbi dobozhoz guggolt.

-Valld csak be, hogy tartasz tőlem. -nem arra játszottam, hogy fel huzam csak valami oknál fogva élveztem cukkolni.