𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Éjszaka‖

‖Minho‖

A Nap első fénysugarai bevilágítottak az ablakon keresztül, ezzel felkeltett az álmaimból. Lassan nyitottam ki a szememet, hogy fokozatosan szokjon hozzá a fényviszonyokhoz. Mire teljesen uraltam a látásomat a mellkasomon pihenő lányra vándorolt a tekintetem. Tegnap sikereket értem el az építő srác büntetésével, de szinte mindenki ellene vallott, még Gally is. Amire kényszeríteni akarta Hopet az teljesen megbocsáthatatlan, mivel megszegte a többi 3 szabályt is így száműztük. Alby kérésére, nehogy az este folyamán bántsák a lányt, mellette kellett maradnom egész éjjel. Igaz nem az ágyába kellett volna aludnom, de nem nagyon szerette volna Hope, ha a hideg padlón fekszek így beadtam a derekamat. De azt nem tudom, hogy kötöttünk ki ilyen pozícióba. Éreztem minden levegővételét, ami nyugott és békés volt, ez boldogsággal töltött el, mivel elég rendesen megviselték a történtek, de megfogadtam neki innentől kezdve, nem fogom hagyni, hogy bármi bántódása essen, amíg mellettem van.

Ahogy így feküdt a karjaimba legszívesebben el sem engedtem volna, a kezem a vékony derekát ölelte át és ezzel még közelebb került hozzám. Éreztem, ahogyan a belsőmben szétárad egy fura melegség, amit csak azóta éreztem, mióta ide került. Nehezemre esett bevallani, de jobban kötöttem hozzá, mint bárki máshoz ezelőtt. Nem akartam ilyen közel kerülni a lányhoz, de a velünk történtek után nem tudtam ezt megakadályozni. Az első éjszakánk egy ágyban, a szócsaták, az útvesztőben töltött időnk és a fürdőszobában történtek tettek rá erre az egészre. Sokszor eszembe jut a lány ledermedt alakja és jómagam, aki végig pásztázta fedetlen testét és olyanokra gondoltam közben, ami számomra még most is undorító. Nagy önuralomra volt szükségem akkor, hogy ne karoljam át hátulról és magamhoz rántsam és végleg az enyém lehessen. Gyűlöltem az ebből fakadó gyengeségemet és azt az embert, aki kihasználná a lányt. Itt és most muszáj lesz elszakadnom tőle. Óvatosan leemeltem magamról a békésen alvó lány testét és halkan kimásztam mellőle. Felkaptam magamra a tegnap levett pólómat és igaz tudtam mennem kéne, de csak álltam egy helyben és továbbra is Hopet néztem. Egy kósza hajtincs az arcába lógott és teljesen öntudatlanul léptem vissza az ágy mellé és egy óvatos mozdulattal a füle mögé tűrtem. A bőre érintése, úgy égetett, mintha a tűzbe raktam volna a kezemet. Nem, nem kötöthettek hozzá. Nem is attól tartottam a legjobban, hogy visszautasítana, hanem önmagamtól féltettem. Lehet, hogy néhány szempontból hasonlítunk, de túl nagy szíve van hozzám képest és én nem akarom tönkretenni. Még utoljára végig simitottam az arcán és távoztam is a szobából. Szívem szerint vissza mentem volna hozzá, de azzal csak magamnak ártok és soha nem fog sikerülni végleg elszakadnom tőle.

Newt társaságában reggeliztem, mert én és Alby megyünk felkutatni a fiú "holttestét" ha egyáltalán meghalt az este folyamán, mivel nem volt futár így nem sok esélyt láttam az életben maradásába, de kitudja. Egész végig csendben ültem és nem beszélgettem a szőke barátommal csak a gondolataimba merülve ültem.

-Jól vagy? -kérdezte visszarántva a vállóságba.

-Igen. -sóhajtottam és inkább nem mondtam tovább. Egyértelműen nem voltam jól, mert épp azon jártak a gondolataim, hogy lökjem el magamtól a lányt úgyhogy azért a barátságunk megmaradjon vagy valami ahhoz hasonló. Ha tovább leszek ennyire közel hozzá akkor nem fogom tudni megállni, hogy ne mutassam ki mennyire megkedveltem.

-Minho. Induljunk! -lépett be az ebédlőbe Alby és a táskáinkkal a kezében intett.

-Megyek. -fel is álltam az asztaltól és mielőtt elindultam volna, azért intéztem egy pár szót Newthoz. -Vigyázz a lányra! -szerintem ezzel a két szóval összesűrítettem az érzéseimet. Biztos észrevehette a szőke fiú is, mert a szokásos mosolya elmaradt, helyette csak fájdalmas tekintetett kaptam. Meg is indultam a "vezér" után, sétálás közben a szemem sarkából kiszúrtam Thomast és Hopet, akik jókedvűen beszélgettek, nevettek. Legalább ő hozzávaló. Nagyon marcangolta a szívemet egy már nem annyira ismeretlen érzés. Indulás előtt még Newt oda jött hozzánk szerencsét kívánni. Alby elsőnek elindult és már követni akartam, amikor a szőkeség megállított a kezemnél fogva.

-Tud magára vigyázni, de azért magam mellett tartom, a többieket pedig messze tőle. -eresztett egy megnyugtató mosolyt. Csak bólintottam és már be is futottam az útvesztőbe.

‖Hope‖

Újból a gyengélkedőn találtam magam és tűkön ülve vártam, hogy Jeff befejezze a vizsgálatot és kijelentse, hamarosan mehetek vissza futárkodni. Miközben ültem az ágyon sokszor terelődtek a gondolataim Minhóra és azon, hogy reggel miért nem költött fel? Pedig lefekvés előtt megígérte. Biztos késésben volt.

-Nem tudom, hogyan, de párnap és vissza mehetsz futni. -mosolyodott el Jeff. A kijelentése után teljesen lefagytam. Hogyan lehetséges ez? Úgy fest nem történt vele olyan nagy baj, mint ahogyan azt gondoltuk.

-Remek. -mondtam boldogan és összezavarodottan.

-Majd megemlítem Minhónak. Nehogy azt higgye csak kamuzol. -ezen felkacagtam, de hamar le is szárat, amikor befutott a másik kóronc is.

-A többiek a kapu előtt várnak. Még nem értek vissza. -mondta lihegések közepette. Szerintem nem kell mondanom mit éreztem abban a pillanatban. A két fiú gyorsan kirohant az épületből, az enyém csak minimálisan sikeredett gyorsra. Félúton jártam, amikor mindenki buzdítani kezdte a fal másik oldalán lévő fiút, de a kapu már záródót. Csak pár centire voltam a tömegtől, mikor Thomas berohant az útvesztőbe, Newt próbálta megállítani, de sikertelenül. Pont akkor értem a kapu elé, amikor nagy csattanással végleg bezárult. A két kezemnél fogva neki támaszkodtam és a sok hatása alatt nem hallottam a szőkeség szavait. Egyedül a bennem előtörő harag kezdett egyre nagyobb lenni és mire kiteljesedett bele vágtam a falba, legalább háromszor. Ha szerettem is volna többször ezt megcsinálni nem tudtam volna, mert Newt elhúzott onnan és az ölelésébe zárt. Zokogni kezdtem és egyre erősebben bújtam a fiúhoz. Az útvesztő elvette a lányokat, a családomat, a barátomat és azt a fiút, akihez olyan érzések fűztek, ami számomra idegen volt, de túl ismerős is.