𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Látomás‖

Egész éjszaka is kínoztak a rémálmok, de a változatosság kedvéért most az elvesztett barátaim is megjelentek benne. Mindegyikük kánomba engem hibáztatott, amiért meghaltak. Nagyon szíven ütöttek, de végül is volt benne igazság. Utána megint képváltás volt és most egy a Tisztáshoz hasonló helyett láttam, ahol gyerekek rohangáltak és egymást öldösték. Akkor lettem teljesen készen, amikor az egyik fiú lesújtott a kezében lévő machetével és kioltotta a másik gyerek életét. Itt kipattantak a szemeim és pánikszerűen felültem, attól a pillanatól kezdve nem is feküdtem vissza csak ültem és bambultam a velem szemközti falat.

Alig kezdett hajnalodni már hallottam, ahogy Liam megy dolgozni és úgy véltem itt az idő reggelizni és utána megyek futni. Remélhetőleg kitisztul a fejem a friss, hajnali levegőnek köszönhetően. Attól nem kellett félnem, hogy Conor felkel ilyen korán, mivel imád sokáig aludni, főleg, ha nincs iskola. Mire teljes egészében készletem már indultam is.

Nem foglalkoztam futás közben semmivel sem, csak az egyenletes levegő vételemre. Miközben a kijelölt ösvényeket róttam eszembe jutott az útvesztőben lévő minden napi futásaim. Néha hiányzik az ottani élet, hiszen ott minden könnyebb volt. Egy fokkal. Nem tudom hány órát csináltam már ezt, de elértem az erdő szélén lévő falat és neki is vetettem a hátamat, hogy kifújam magam. Élveztem az erdőre szállt csendet és nyugalmat, de mint a múltban ezt is megzavarták.

Megint kiszippantott a valóságból a múlt éjszakai álmok és kegyetlenül kínoztak egyszerre. Újra hallottam a nő könyörgését, az anyám és az idegen hangját, meg a többiek hibáztatását és az öldöklést. A fülemre tapasztottam a kezeimet, hát ha ezzel elűzöm a rossz gondolatokat, de hiába. Vakon futásnak eredtem, ami nem kicsit volt nagy probléma, mert tudni illik az erdőben van egy minimálisan magas szakadék, amit természetesen megtaláltam és bele zuhantam.

X

Lassan nyitottam ki a szemeimet és már a korom sötét fogadott. Nagyon nehezen tisztul ki a látásom és a csillagos éggel néztem farkasszemet. Minden porcikámba bele nyílalt a fájdalom és egy percig azt hittem képtelen leszek innen felkelni, de fájdalmak közepette sikerült. Sántítva és enyhén szédülve indultam haza felé. Már az utcánkban jártam és csodálkoztam rajta, hogy nem lőttek le, mert azt hitték egy betört buggyant vagyok, vagy hogy nem estem össze a fejsérülésem véget. Le kellett vennem a pólómat, hogy valamennyire eltudjam szorítani a vérzést. Miközben csak lépések választottak el a lakás bejáratától, kiszúrtam egy kisebb csoportot az utcán. Nem kellett nagy zseninek lenni, hogy tudjam a barátaim azok.

-Már csak ez hiányzott. -sóhajtottam fel unottan. Természetesen Thomas volt az első, aki kiszúrt és jelezte is a többieknek. Próbáltam feltűnés mentesen elsétálni mellettük, de a bátyám a kezemnél fogva vissza tartott.

-Mi a jó isten történt veled? -méregetett idegesen.

-Elestem. -morogtam és kirántottam a kezemet a szorításából. Egy lépést tettem, erre megint valaki a csuklómnál fogva tartott.

-Persze. Mint amikor "véletlenül" neki szaladtál a falnak. -mosolyodott el gúnyosan Minho. Nagyon csúnyán néztem fel rá, de megint hidegen hagyta a szememből kisugárzódó gyilkos pillantások.

-Akkor jó okom volt hazudni, most...hát, most is. -szabadulni akartam, de Liamhez képest makacsabbul tartott a kezei közül.

-Igen, természetesen. -forgatta meg a szemét.

-Elviszlek a kórházba. -már készült rohanni Jorge, de a cselekedetemmel megakadályoztam benne.

-Nem kell, pihenésre van csak szükségem. -sikeresen megszabadultam Minho kezétől és el is indultam a bejárat felé, de telibe neki mentem a villanyoszlopnak és a földön kötöttem ki. -Jó talán mégis kell a kórház. -dünnyögtem.

X

Szerencsémre nem lett agyrázkódásom, amikor bezuhantam a szakadékba és bevertem a fejemet egy kőbe. Mázlista vagyok, legalább ebbe. Egy nővér vagyis Ella, mint kiderült itt dolgozik, ő kezelt le és nagyon aranyos és kedves volt. Minho főnyereményt ütötte meg vele. Megint kínozta a szívemet a fiú hiánya, de így a legjobb neki.

-Kész vagy. -mosolyodott el a lány. -Szólok a többieknek. -csak bólintottam és magamra hagyott. Egyszerre özönlötték el a szobát és rögtön nekem estek a kérdéseikkel. Persze végig hazudtam, mert nem nagyon szerettem volna beszámolni nekik az álmaimról. Féltem bolondnak fognak tartani. Az újabb kérdések előtt bejött az orvos és közölte, hogy minden rendben van velem és mehetek haza. Liam épp készült fel segíteni az ágyról, amikor értesítést jelzett a telefonja.

-Basszus. Mennem kell sürgősen dolgozni. -olvasta el. -Nem baj, először haza kísérlek. -tiltakozni szerettem volna, de beelőztek.

-Hagyd, majd haza kísérem én. -lépett mellé Minho. Ami meglepett, hogy tiltakozás nélkül bele ment. A többiek szép lassan haza özönlöttek, én meg ültem a kórház folyosóján és vártam, hogy a szerelmes pár befejezze az enyelgést. Hiába koncentráltam más felé, ha minden hol volt egy-két szerelmes. Hát, rendesen kisiklott az életem valamelyik kanyarban. -Gyere. -nyújtotta felém a kezét.

-Megy egyedül is. -tápászkodtam fel. Vélemény nélkül hagyta és minden tiltakozásom ellenére támogatni kezdett egészen hazáig. A derekamat átölelve segített minden lépésemben, a közelségének köszönhetően elő törtek a régi érzelmek. Teljesen más világ volt éjszaka a város, mint nappal. Az élet lecsendesedett és jó ha néha elmegy melletted egy-két ember. -Nagyon kedves Ella. -törtem meg a már kínos csendet.

-Igen, szerencsés férfi vagyok.

-Az már biztos. -köszörültem meg a torkomat. Inkább maradtam volna csendben, ez még kínosabb volt, mint maga a csend. Felkísért a lakásig és onnan egyenesen a szobámba is. -Köszi, hogy haza támogattál, bár felesleges volt. -dőltem be az ágyamba.

-Meddig akarod ezt játszani? -sóhajtott fel és a fejem mellé lépett.

-Mit?

-Mind tudjuk, hogy mostanában valami nincs rendben veled, ugye nem a kettőnk...

-Istenem, dehogy. Én szakítottam veled, nem fordítva. -vágtam a szavába, igaz fájt, de idegesen kikeltem az ágyból. -Elegem van abból, hogy mindenki velem foglalkozik a saját élete helyet. Teljesen jól vagyok, csak kimerült. -úgy fest a múlt meg ismétli önmagát.

-Jó, akkor szállj magadba, mint eddig bármikor. -elindult idegesen az ajtó irányába, mielőtt kilépett volna megtorpant előtte. -A többieket is hagyd válaszok nélkül, ahogyan engem 1 évvel ezelőtt. -a hangjában nem kevés fájdalom csöpögött. A szavak a torkomon akadtak és némán hagytam, hogy kilépjen a szobámból, majd a lakásból.