𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Szívesség‖

Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlenek a fiúk. Kezdtem örülni, hogy végre lesz egy nyugodt éjszakám erre már megint megszúrtak egyet. Nem remek? De ennek egyáltalán nem volt fájdalom küszöbe, mert megállás nélkül, torkaszakadtából üvöltött. Hiába nyomtam a fülemre a párnát nem sok mindent tompított így meguntam és a párnával a kezemben indultam el az erdőbe valami nyugodtabb helyett keresni, ahol nem hallom a fiú fájdalmas ordibálását. Egy fán találtam meg a tökéletes helyet és nem is húztam az időt, a fejem alá helyeztem a párnát és le is dőltem aludni.

A Nap fénye reflektorként világított a szemembe, de annyira fáradt voltam, hogy képtelen lettem volna felkelni, bár valaki vagy inkább valami úgy vélte ideje lenne felkelnem. A csipogó hang nem akart alább hagyni így kinyitottam lassan a szemeimet és egy késlégy világított nem messze tőlem. Annyira megijedtem, hogy elvesztettem az egyensúlyomat így a földön kötöttem ki.

-Istenem. Pont jókor- a szívem leggyűlöltebb emberének is most kellett befutnia és a szerencsétlenségemen jót nevetett, sőt még a beszólást sem melőzhette. -Eddig is tudtam, hogy egy nehéz esetű majom vagy, de ez most be is bizonyosodott. -továbbra is jót kacagott a fájdalmamon, amit egy pokolba kívánó tekintettel jutalmaztam, de amióta itt vagyok folyamatosan, szóval biztos nem hatottam meg vele.

-Haha. -mérgesen keltem fel a földről, miközben a vállamba egy elviselhetetlen fájdalom hasított, amire az alsó ajkamba haraptam. Tuti kiment, amekkora szerencsém van az elmúlt időben. -Mit akarsz már megint? -sétáltam elé és közben visszafojtottam a kitörő könnyeimet.

-Gondoltam éhes vagy és mivel mondták a kóroncok, hogy nem vagy bent így sejtettem ide kint vagy. -mondta. Visszaszólhattam volna, ha nem lettem volna baromira éhes. Így csak oda morogtam neki valamit és kikerülve őt indultam el az ebédlő irányába, de minden méter után görcsbe rándult a gyomrom. Nem akartam egy fedél alatt lenni a sok perverz tekintettű fiúval.

Mire feleszméltem már sorba álltunk a többi sráccal és természetesen minden tekintett rám szegeződött. A szemem sarkából láttam egy csapat fiút, akik összesúgtak. Istenem mennyire gyűlölőm ezt a helyett. Gyorsan felkaptam az én adagomat és körbefuttattam a szememet a helyiségben mire megtaláltam Chuckot és vele szembe, a többieknek háttal ültem, miközben csak az előbbi szituáción futott végig az agyam.

-Jól vagy Hope? -kérdezte visszarántva a valóságba.

-Igen csak fáradt vagyok. -erőltettem magamra egy kamu mosolyt. Ettől megnyugodott és bele is kezdett a mesélésbe. Hiába akartam figyelni rá nem igazán ment, mivel agyaltam, hogyan tudnék visszajutni a saját csapatomhoz.

X

Egész nap megint csak bolyongtam a Mezőn...vagyis a Tisztáson. Furcsálltam is, hogy nem fogtak be munkára, de ezt arra fogtam, hogy nem bíznak bennem. Helyes. Úgy sem vagyok jó a futáson kívül semmi másra. Este újfent görbe estét tartottak, amin megint ott ültem a farönknél, de most egyedül, mert Chuck is közöttük volt. Végül is jó ha próbál barátokat szerezni legalább nem szekálnák annyira. Már megint túlzásba vitték az italt, mert énekeltek és páran már táncoltak is. Biztos az útvesztő előtt balett táncosok voltak. Épp készültem pihenni térni, amikor egy elég nagy felületű árny állt be elém.

-Mi van? -sóhajtottam unottan és karba fontam a mellkasom előtt a kezemet.

-Mid fáj? -magabiztosan állt előttem és felvette a testtartásomat.

-Miről beszélsz? Jól vagyok. -készültem kikerülni, de újra előttem termet.

-Nos? -vonta fel a szemöldökét. Egy darabig álltam a tekintetét, de kezdett kényelmetlené válni így megszakítottam a szemkontaktust és válaszoltam a kérdésére. -A vállam fáj, mivel kiment a reggeli után. -nem nagyon tetszett, hogy ennyire makacs. Eddig én voltam az, akivel nem érte meg a veszekedni erre lett egy vetélytársam. Nem felelt a válaszomra csak figyelte és méregette a lehetséges sérülésemet.

-Segítsek? -kérdezte hosszú csend után, ami meg lepett és mosolyt csalt az arcomra rögvest.

-Kösz nem kérek belő. Megoldom magam is. -mozdítottam meg a vállamat, ami óriási hiba volt.

-Aha...nagyon úgy tűnik uralod a helyzetet. Ha nem kérsz az én segítségemből akkor menj el a kóroncokhoz majd ők helyre raknak, de ha nem akkor nézd végig ahogyan a kezed lassan tönkre megy és levágják. -lazán megvonta a vállát és készült indulni, de a kezénél fogva visszatartottam.

-Kérlek...segíts. -sóhajtottam. Nem tudom ezzel mit akart elérni, de bevált. Egy apró mosoly jelent meg a szája szélén.

-Fordulj meg. -tettem, amire utasított és már háttal álltam neki, de a vállam felett, azért szemmel tartottam. Azt a minimális távolságot is megszüntette és olyan közel állt hozzám, hogy éreztem néha a mellkasa érintését a hátamon. Ki is rázott a hideg valami oknál fogva. -Lehet fájni fog...

-Csak csináld. -vágtam a szavába, ami nem tetszett neki, mert valamit morgott az orra alatt. Semmi jelzés nélkül visszarakta a helyére a vállamat és nem tudom a hirtelen tettől vagy a párperces fájdalomtól fagytam le.

-Kész. Remélem örülsz. -jelent meg a képe az aurámban. Felé fordítottam a fejemet és most perpillanat nem tudtam eldönteni mit is érzek most iránta. Dühöt vagy hálálkodást?

-Ja, valami olyasmi. -készültem újra megindulni, de megint nem engedett.

-Nem akarsz lefürödni végre 3-4 nap után? -ezt már nem bírtam megállni nevetés nélkül, ezért talán túlságosan is hangosan felröhögtem.

-Ezt most viccnek szántad? Szerinted zsenikém 49 fiú között hogyan fürödjek? Az más, hogy ti ruha nélkül hasonlóan festetek, de én nagyon eltérek tőletek.

-Mondjuk...-feltűnőbben nem is tudta volna végig pásztázni a testemet. Mire visszaért az arcomhoz egy szemforgatással jutalmaztam meg. -Ha szeretnéd őrt állok neked. -ezen újra felnevettem.

-Persze. Azért ennyire hülye nem vagyok. Attól, hogy ti pont az ellenkezőjét hiszitek. -sarkon fordultam és útnak indultam, de a kijelentése után megtorpantam.

-Akkor a bogarak és a dög madarak fognak megenni. -felé fordultam és egy önelégült mosoly ült ki az arcára az én arckifejezésem láttán.

-A fürdőnél találkozunk. -adtam be a derekamat és el is siettem az átmeneti lakrészemhez új ruhákért.

Mikor összeszedtem a nagy semmit elindultam a kis épület felé. Csak akkor esett le a tantusz, hogy nincs váltó ruhám, amikor beléptem a szobámba. Homlokon is csaptam magam és inkább mentem. Amikor elértem a fürdő előtt várakozó fiút éppen készültem kérni tőle új ruhákat, mikor hirtelen a kezembe nyomot egy kupacot.

-Tudtam nagyon jól, hogy nincs másik ruhád, de a vicc kedvéért inkább nem szóltam. -elmosolyodott. Szó nélkül hagytam és beléptem az ajtón, de azért még visszafordultam.

-Ha egyszer is bemersz nézni akkor garantálom, hogy fájni fog. -miután a monológom végére értem be is vágtam nagy lendülettel az ajtót. Egy darabig álltam a faszerkezet előtt, ha esetleg megfordulna valami a fejében, de néhány perc után sem jött utánam így elindultam az egyik kabin felé. Két oszlopban sorakoztak egymás mellett a kabinok, elválasztó fal mindegyiken volt, de függöny egyiken sem. Nem is akarom tudni inkább.

Nem húztam az időd gyorsan beléptem az egyikbe és megszabadulva a koszos, büdös ruháimtól magamra engedtem a meleg vizet. Mosakodás közben végre éreztem, hogy kezdek tiszta lenni. Ahogy végeztem megtörölköztem és magamra kaptam az új ruháimat, amik mi meglepően nagyok voltak rám. A tükör elé léptem és felmértem milyen ramatyul is nézhetek ki. Beesett szemek, karcolások mindenhol...nem is értem mit vártam.

Megpróbáltam valamennyire rendbe hozni a vadonatúj ruháimat, hogy ne legyen annyira nagy rám, de mindig lecsúszott az egyik oldala a vállamról így inkább elengedtem. Az ajtó felé vettem az irányt és ahogy kitártam a fiú rögtön felém is fordult.

-Mi tartott ilyen sokáig? -tetőtől talpig végig mért és természetesen a fedetlen vállamon jobban megállapodott a szeme.

-A jó munkához idő kell. -eresztettem egy gúnyos mosolyt. Nem volt kedvem most egy szócsatához így inkább elsétáltam mellette és a betegszoba felé igyekeztem. Miközben sétáltam a hasamba percenkét bele nyilallt a fájdalom és egy enyhe görcs is megtalált. A lassú felismerés szöget vert a fejembe. Jaj csak ne most...