𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Viadal‖

Másnap kaptunk tényleg 1 óra felkészülési időt, ami abból a szempontból volt jó, mert szereztünk szövetségeseket. Nem mondanám nagy valakik voltak, de a maguk módján igazi fegyverek voltak. Finnick és Erika a társa remekül értetek a váratlan támadásokhoz, Kevin és Charlotte nagy műszaki zsenik voltak és csapda szakaértők, gyakorlatilag ennyien voltunk, de a másik részleg sem volt többen. Ez csapat mérkőzés, ahol természetesen a legjobb nyer. Megint abba az átkozott kapszulában álltam és vártam, hogy elinduljon.

-Jó leszel. -nézett rám bátorítóan Owen.

-Igen. Nyerni fogok. -mondtam de legfőképpen magamnak címeztem. Nem nagyon bíztam a társaimba, egyedül Thomasban, de sajnos muszáj lesz egy kicsi bizalmat adnom nekik. Aztán hirtelen elindultam. Újra szörnyű érzés volt ezzel közlekedni, de ahogy felértem a felszínre megcsapott a pára és a meleg. Egy nagy tó terült el előttem, aminek a túl partján egy kisebb fajta ház terült el, ahol a fegyvereink voltak. Utánam lassacskán mindenki megérkezett és elkezdődött a vissza számlálás, majd az 1 után egyszerre ugrottunk bele a vízbe és örült sebeségel úsztam a túl part irányába, de azért szemmel tartottam a környezetemet. Elsők között értem oda és nem is haboztam felkaptam az íjamat és célba vettem az ellenségeimet. A Bajnokságon már megtanultam, ha nem én ölöm meg őket akkor ők foknak engem. Annyira bele merültem, hogy váratlanul ért, amikor mellém értek a szövetségeseink.

-Szerintem egyelőre ennyi elég volt. -helyezte a vállamra a kezét Kevin.

-Hol van Thomas? -kérdeztem miközben pánik szerűen kapkodtam a tekintetemet a fiú keresése közben.

-Itt vagyok. -sétált ki a kis házból és rögvest a nyakába vetettem magam.

-Most nincs időnk romantikázni. Majd ha nyertünk felőlem egymásnak eshettek. -eresztett egy perverz mosolyt Finnick. Gyorsan elengedtem a fiút és közösen útnak indultunk.

X

Rengeteget sétáltunk közben a gondoltaim néha elkalandoztak a Thomas iránti érzéseimre. Ezek mind nagyon régiek voltak, de most felerősödtek bennem. A szívem teljes mértékben a Minhoé volt, de egy kicsi csücskébe be fészkelte magát Thomas. Hogy lehettek ekkora ribanc, hogy két srácot kedveltem meg? Szívtelen dög vagyok, de perpillanat össze zavartak az érzéseim így nem tudok most észszerűen át gondolni semmit sem.

-Itt megállunk estére. -szólalt fel legelöl Erika és csak most tudatosult bennem, hogy be is esteledett. Hát, rendesen elkalandoztam. Nem is haboztam csak levetettem magam a földre és próbáltam elaludni, ami félóra után sem sikerült.

-Figyelj, ha nem tudsz aludni akkor ne fészkelődj. -Finnick hangja csak úgy bántotta a fülemet a csendes éjszakába.

-Bocsánat. -sóhajtottam és felültem, miközben a szememmel megkerestem Thomast, aki ellentétben velem ő tudott aludni.

-Tudod nekem nem tűntünk igazi szerelmeseknek. -foglalt mellettem helyett.

-Hogy érted ezt?

-Hát az első csókotokat én is láttam és ordított rólatok, hogy a színjáték kedvéért csináljatok és nem szerelemből. Esküszöm olyan érzésem volt, hogy akkor másokra gondoltatok. És szerintem a többi sem volt különb. -nem tévedett, akkor tényleg Minhóra gondoltam.

-Meg lehet, de már tök mindegy. -színjáték ide-oda már.

Egész éjszaka fent voltam Finnickkel és bevallom megkedveltem a srácot. Ahogy vártuk a Nap felkeltét még beszélgettünk, de úgy festett itt ma nem fog felkelni szóval felébresztettük a többieket majd útnak indultunk fene tudja merre, de most kivételesen rossz érzésem volt végig.

Eddig a Hold fénye világított a mesterséges égbolton, de egy idő után eltűnt és beborult az ég. Mit mondhatnék egy régi emlék belém is hasított.

-Szerintem fedezékbe kéne vonulnunk. -alig mondtam ki fényáradatba úsztak a felhők és a semmiből lecsapott egy villám, de kivételesen méterekkel arrébb, ahonnan sikítások hangoztak el.

-Úgy fest a másik csapat megpörkölődött egy kicsit. -grimaszolt Erika.

-Ha nem találunk egy fedezéket akkor könnyen lehet mi is erre a sorsra fogunk jutni. -mondtam a lehető legtárgyilagosabban és futásnak eredtem.

Szerencsénkre még időben találtunk egy barlangot ahonnan figyeltem a kint zajló háborút. Tanulmányoztam a villámokat és a nagyja egy nem túl messze lévő fába csapódott be, aminek a tetején több felhő fodrozódott.

-Mihez kezdjünk? -kérdezte Erika.

-Véget vettünk ennek az egésznek. -közben feléjük fordultam.

-Mit hadoválsz?

-Figyeljetek, gondolom nektek is elegettek van abból, hogy kihasználnak titeket meg, ami oda kint zajlik az nem élet. Én sokszor megjártam a poklot és megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogom hagyni, hogy ezt mások is megéljék. Erre az apám megint kitalált valami örültséget, de ennek most vége. Felborítom a kis játékát, ha velem tartotok hanem. -a végére kezdtem ideges lenni, de szerencsére lenyugtattam magam.

-Szerintem senkinek sincs ellen javaslata. -mosolyodott el Finnick.

-Akkor most nem lázatok fel ellenem? -zavartan tekintetem körbe.

-Nem csajszi. Mi is megakarunk szabadulni a láncunktól már csak egy terv kell.

-Nekem van is. -emelte a magasba a kezét Kevin. -Nem felborítjuk a játékot, hanem felrobbantjuk. Ezek a villámok elég erősek, ahhoz hogy használjuk, de ahhoz a fához kell mennünk, mert ott a legintenzívebb. -mutatott a magas fa irányába, amit a villámok ostoroztak. Ez ellen senki sem vitatkozott és megvárva a vihar lecsendesedését útnak indultunk a fához.

X

Órákkal ezelőtt elértük és azonnal munkához kezdtünk. Körbe tekertük egy fém zsinoral majd nekem és Erikának le kellett vezetnünk a dombon miközben a maradék veszélyes ellenfelek után kutakodtak a fiúk, mivel nem mindegyikük halt meg a villám csapásban. Nem sok választott el minket a célunktól, amikor a lány lelassított és mögém kerülve tarkón vágott, amitől megszédültem és hagytam, hogy elhúzzon a szikla takarásába.

-Sajnálom, de muszáj volt. -mondta és felugrott előlem majd megkerült és a szikla másik oldalára ment. Nem értettem miért csinálta ezt, de mint kiderült üldöztek minket és ő most elterelte a közelemből őket. De azt nem értettem miért kellett ehhez leütni. Abban a pillanatban megborult a bizalmam irányuk és minden áron megakartam keresni Thomast. Vissza bicegtem a fához, ami a szédülés miatt nem ment olyan könnyen, de egy lélek sem volt ott. Az íjam végig a kezemben pihent és csak akkor emeltem meg, amikor meghallottam egy hangot magam mögül. Finnick állt ott és felemelt kezekkel közeledett.

-Ne merj közelebb jönni! -rivalltam rá.

-Hope egy az ellenségünk. -tett egy lépést. -Majmocskám. -itt le fagytam és nem tudtam hirtelen ezt honnan jött a szájára. Minho néha a majom szót felhasználva becézgetett, de erről senki sem tudott, csak én meg ő.

-Honnan tudod ezt? -éreztem ahogyan könny gyűlik a szemembe.

-Szerinted. -ezernyi gondolta keringett bennem, amitől nem tudtam szóhoz jutni. Fel vette a kapcsolatot vele? A gondolat menetemet az ég dörgése szakította félbe majd a fejembe nyílalt a kudarcot vallott terv vagyis csak az A terv. -Gyere onnan! -intett, de nem így cselekedtem. Helyette előhúztam egy nyílvesszőt és rátekertem a fém zsinórt majd az égnek emeltem az íjammal együtt. -Ne csináld! -hallottam ahogy megindul felém, de túl későn, mert az ég világosba borult majd a villám megjelenésével egyidejűleg kilőttem a nyílat, ami egyenesen találkozott a villám nyalábbal és mint egy bomba már robbant is. Mivel közvetlen alatta álltam és a zsinór közelségének köszönhetően megrázott, a robbanásnak köszönhetően pedig métereket repültem. Mielőtt végleg sötétségbe borult volna előttem a világ még láttam, ahogy az aréna teteje darabokban hullik a földre, majd egy ismerős gép jelent meg a réseken keresztül és itt végleg elájultam.