𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Dutyi‖

Szó szerint egész éjjel virítottam és vártam, hogy pirkadjon és a kapu kinyíljon. Aggódtam a két fiú miatt, akik az életükért harcolnak az útvesztőben. Csak reménykedni tudtam benne, hogy élnek, a többiek már kevésbé hitték ezt. Newt próbálkozott lenyugtatni, sikertelenül. Hiszen két barátom oda kint rekedt, én meg biztonságban ültem idebent. Remélem nekik is szerencséjük van, mint anno nekem.

Az első fénysugár feltűnésével, máris kipattantam az ágyamból és rohantam, amennyire csak tudtam. Elsőnek érkeztem meg a kapuhoz és vártam. Ahogy telt az idő egyre többen gyülekeztek mellettem, Chuck és Newt a két oldalamon várta, hogy a kapu végre kinyíljon és ahogy ez megtörtént csak a nagy semmi terült el a másik oldalon. Éreztem a többiek szomorúságát, de egyikük sem érezte azt, amit én akkor. Láttam, hogy a szőkeség mondani készül valamit, de nem vártam meg csak elsétáltam onnan. Egyedül létre volt szükségem és csendre.

Alig értem az erdő széléig, amikor örömujjongás csapta meg a fülemet, nem is haboztam megfordultam és futottam vissza a csoporthoz. Hivatalosan is helyre jött a lábam, mert meg sem kottyant már neki a terhelés. Számomra még mindig nagy rejtély, hogyan tudott ilyen gyorsan helyrejönni. Pont a beszélgetésük végére értem oda, de még láttam, amikor Albyt két gyerek felfogta és cipelték a gyengélkedő irányába. A többiek ott maradtak és a két túlélőt csodálták és kérdezgették őket, hogy mik történtek odakint. Annyira sokan voltak előttem, hogy képtelen voltam előre menni. Néhány fiú válla felett kiszúrtam nem messze előttem Minhot, aki a tömegen pásztázta végig a szemét. Nem foglalkoztam tovább a sok fiúval, hanem szépen áttörtem magam rajtuk és mielőtt bármit mondhatott volna az ázsiai ott termettem előtte és magamhoz öleltem jó szorosan. A nyaka köré fontam a kezemet és a vállába temettem az arcomat, először nem tudta mit kezdjen a hirtelen tettemmel, de viszonozta. A derekam köré fonta a kezét és ezzel közelebb húzott magához. Nem akartam elengedni, főleg azok után, hogy majdnem elveszítettem.

-Esküszöm, ha megmertél volna halni, minimum kicsináltalak volna. -dünnyögtem a vállába, megint a síráshatárán.

-Ezek szerint aggódtál miattam. -ezen csak kacagni tudtam. Legalább a régi énjét nem vesztette el odakint. Lassan kibontakoztunk a másik öleléséből és Newt mind a kettőjüket a gyengélkedőre parancsolta. Azért még Thomast is sikerült megölelnem és követtem én is őket.

Amíg Jeff és Clint gyorsan lekezelték őket addig mi Newttal kint álltunk a folyosón és vártuk, hogy kijöjjenek. Közben végig Albyról beszélt és reménykedett benne, hogy jól lesz, de tapasztalataim szerint, akit egyszer megszúrnak az soha sem lesz a régi. Ott volt példának nálunk Ruby. Megszúrták és megkattant teljesen.

A két kis kölyök csatlakozott hozzánk és elmondták a két fiúról a fejleményt, de semmi komoly sérülésük nem lett csak néhány karcolás, szóval hamar helyre fognak jönni. A mondandójuk végére érve elindultak az idősebb fiúhoz és kérték, hogy menjen velük a szőkeség is így egyedül mentem be a fiúkhoz. Helyett foglaltam az egyik széken és kíváncsisággal fűtve kérdeztem rá az éjszakájukra. Meglepődtem, amikor közölte Thomas, hogy megölt egy siratót vagyis jobban mondva a záródó folyosó. Nincsenek jó emlékeim ezekről az éjszakákról.

X

Néhány órát töltöttek még bent utána mehettek a dolgukra, jobban mondva inkább a Gyűlésre. Az összes elöljáró és Thomas gyűltek az épületbe, az utóbbi fiú velük szemben ült. Honnan tudtom én ezt ennyire pontosan? Onnan, hogy az egyik bokorban rejtőztem el és egy résen keresztül figyeltem a cselekményeket.

-Szerintem egyértelmű, hogy meg kell büntetnünk a Zöldfület. -mondta Gally dühösen.

-Miről hadoválsz itt? Hiszen megmentett két embert is. -itt éles ellentét bontakozott ki az elöljárók között. A fele az építővel értett egyet, míg a másik fele a számomra ismeretlen sráccal. Olyannyira veszekedtek ezen, hogy Newt egy erős kiabálással tudott csak végett vetni ennek.

-Rendben. Hallottam a véleményeteket, de szeretném, ha Minho is elmondaná az övét. -egy darabig csend terült el az épületben, majd megszólalt a fiú.

-Amit tegnap tett ez a bökött azt szerintem senki más nem tette volna meg. Látta, hogy bajban vagyunk Albyval és félelmet nem ismerve rohant be az útvesztőbe. Nem tudom, hogy bolond vagy csak öngyilkos jelölt. -ezen felkacagtak páran. Tartott egy leheletnyi szünetet. -Szerintem lehetne futár. -itt újabb hangzavar tört ki és szerintem a többiekhez hasonlóan meglepődtem én is. Merész kijelentés volt a részéről, de ha jobban bele gondolok megérdemelné Thomas. Nehezen tudta vissza csitítani a fiúkat Newt, de sikerrel járt és kijelentette, hogy Thomas holnaptól futár lesz, de ma késő délutántól, holnap reggelig a dutyiban lesz és ez a végleges büntetés. Páran örültek, néhányan csak morogtak az orruk alatt és ki is viharzottak az épületből, én meg a lehető leggyorsabban lehasaltam a földre, nehogy észre vegyenek, mert akkor lesz ám nemulass. Nem, mint ha érdekelne.

A vacsorámat most kivételesen egyedül fogyasztottam, mert Chucknak még volt dolga, Newt éppen Thomast zárta be éjszakára, Minho pedig a Gyűlés után felszívódott valahova. Gondoltam megkeressem, de biztos ledőlt pihenni, szóval elvetettem ezt az ötletemet. Ahogy kiléptem a hűvös estébe úgy gondoltam lefekvés előtt még meglátogattam már a dutyi fogságában ülő fiút.

-Milyen börtöntölteléknek lenni? -guggoltam a rács elé.

-Őszintén...szar, de holnaptól...

-Futár leszel. -vágtam a szavába. -Az egyik bokorban rejtőztem el és hallgattam végig az egészet, szóval tudom mi történt és gratulálok. -mosolyodtam el, amit viszonzott.

-Köszi, már alig várom... főleg, amikor ketten futunk majd. -tekintett fel rám szégyellősen.

-Hát, ha Minho az áldását adja, hogy vissza mehessek akkor talán, bár...nem hiszem, hogy elengedne maga mellöl. -ez egyszerre töltött el melegséggel és egy cseppnyi félelemmel.

X

Hamar elkellet búcsúznom Thomastól, mert már éppen takaródó volt így egy gyors sprintet levágtam az épületig, ahol már csak én tartózkodtam a folyóson vagyis azt hittem.

-Szia. -lépett mellém a futárok elöljárója.

-Te nem aludni voltál? -néztem rá értetlenül, miközben haladtunk a szobánk felé.

-Nem. A térképszobában ültem és áttanulmányoztam a régi térképeket.

-Te...-vettem egy mély levegőt és inkább nem osztottam ki, hogy mennyire hülye. -Miért döntöttél úgy, hogy megteszed futárnak? -már a Gyűlés óta idegesített a kíváncsiságom ezzel kapcsolatban. Hiszen a tegnapi előtt még gyűlölte Thomast, most meg kiállt mellette.

-Mert bátor és okos. Ilyen tehetséggel odakint a helye. -sóhajtott fel és inkább a szobájának az ajtajával szórakozott.

-Értem. Akkor jó éjt. -válaszát meg sem várva mentem a saját szobám ajtajához és belépve rajta becsuktam magam mögött. Meg sem álltam az ágyamig, amire csak ráültem és a térdeimre támaszkodva hagytam, hogy a rég elnyomott gondolatok ellő törjenek és ostorozzanak. Persze sokáig nem tudtam megint semmit sem átgondolni, mert megzavartak benne. Kopogás nélkül jött be hozzám a szomszédom, aki ügyetlenül állt a csukott ajtó előtt. -Jól vagy? -kérdeztem miközben méregettem.

-Igen csak eszembe jutott Alby parancsa...tudod vigyáznom kell rád. -köszörülte meg a torkát. Nem értettem most a fiút, egyszer bunkó máskor pedig kedves. -Hope. Ha szeretnéd elmegyek. -rántott vissza a valóságba.

-Nem, maradj csak. -felültem az ágyban és a fal felé húzódtam, hogy helyett tudjak szorítani neki.

-Köszönöm, de a múltkor is a földön kellett volna aludnom és...

-Ha akkor sem engedtem, most sem. -vágtam a szavába. Figyeltem minden mozdulatát, végül csak beletörödőt abba, hogy nem engedek így beadta a derekát és befeküdt mellém. Most úgy mint az első ilyen éjszakánk után egymástól elhúzódva tértünk nyugovóra.