A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

44 - A Hódító és a Fekete Királynő

Jessamyn sietve próbált rendet tenni a felforgatott hálószobában, mielőtt a gyanútlanul belépő szolgálója szívrohamot kapna. Akkor okozta a rendetlenséget, mikor Helaena kevéssel korábban meglátogatta, ugyanis mindenképp át akarta adni neki azt a bizonyos rajzot, amit Jaehaera készített Maelorról és sárkányáról.

Sógornője továbbra is közömbös nyugalommal viseltetett gyermekei elvesztése iránt, s olybá tűnt, férje eltűnése sem aggasztja különösebben. Jess elszántan keresgélt valamit, amivel kibillentheti ebből a mesterséges bénultságból. Magától értetődően nem a fájdalmára vágyott, de komolyan kezdte aggasztani a fiatal királyné természetellenes viselkedése.

Helaena némán várakozott, miközben ő derékig merült egyik szekrény után a másikban is, s mindent a háta mögé hajított, ami csak a keze ügyébe került, és nem egyezett azzal, amit keresett. Végül feladta és inkább leereszkedett társnője mellé az egyik fotelbe, hogy aztán halk hangú beszélgetésbe mélyedjenek. Őszinte örömére sógornője arcán igaz megkönnyebbüléssel hagyta el termeit annak ellenére is, hogy a rajz soha nem került elő.

Talán valami elindult a helyes irányba.

A lány fáradtan ereszkedett le az ágyra, és mélyeket lélegezve erőteljes, körkörös mozdulatokkal kezdte masszírozni hatalmas pocakját. Legfeljebb napjai lehettek hátra a szülésig, ebben biztos volt. Komor tekintettel körbenézett a továbbra is csatatérre emlékeztető szobában, majd gyorsan felemelkedett, hogy folytassa a munkát.

Tekintete megakadt a keskeny bőrövön, ami fennakadt Aemond sosem használt páncélján. Leakasztva kézbe vette és szeretettel végigsimított rajta. Rég nem tudta hordani, mivel nem érte körbe derekát, így történhetett, hogy ez a darab is az egyik szekrény alján végezte. Ujja elakadt az öv belső oldalába vágott nyílásban, ahol a kicsiny penge rejtezett. Csakhogy nem volt ott semmi. Hitetlenkedve mélyebbre csúsztatta ujjait a vájatba, de továbbra sem lelte. Talán kipottyant belőle? Mind zaklatottabb légvételekkel pásztázta végig a padlót. „De, ha nincs itt, akkor...?"

Kirontott az ajtón, és lélekszakadva rohanni kezdett. Észre sem vette az utána kiáltó Ser Dantont, sem azt, ahogy a lovag utána lendülve könnyedén felzárkózott mellé, majd vele teljes szinkronban futott tovább.

- Nyissátok ki! – üvöltött Jessamyn a királyi lakosztály előtt álló őrökre, mikor még oda sem ért a kétszárnyú ajtóhoz.

Azok kifejezéstelen arccal bámultak a feléjük tartó, kipirult arccal fújtató, csupa haj és pocak némberre.

- Hölgyem, épp az özvegy királyné van itt látogatóban, aki kifejezetten kérte, hogy ne háborgassák őket. Számít esetleg a társaságodra Helaena királyné?

- Azt mondtam, kinyitni! – toppantott türelmetlenül a lány, majd megkísérelt elsiklani a bejáratot közrefogó két lovag között.

Valamelyik durván utána nyúlt, de a karjára fonódó karok egy pillanattal később már el is elengedték, s a háta mögött felhangzó hangokból ítélve Ser Danton elkezdte kinyilvánítani, mennyire is vette rossz néven, hogy úrnőjére kezet mertek emelni.

Jess belökte az ajtót, s magában elmormolt egy imát, hogy ne legyen igaza. Akarta, hogy kinevethesse magát baljós sejtelmei miatt. Hogy az egyetlen rossz dolog, ami aznap történik, az néhány betört fehérköpenyes orra legyen. Nem vált valóra a kívánság.

Helaena a fal mellett kuporgott, térdeit a melléhez húzva ringatózott előre-hátra, ajkain egy régi gyermekdal strófáival. Az özvegy királyné a hátán feküdt a lánya mellett, gyönyörű zöld ruháját feketére áztatta saját kiömlött vére.