A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

Köszönöm

Kedves Olvasó!

Elég visszafogott verziója az igazságnak, ha azt mondom; el sem hiszem, hogy eljutottunk idáig.

A történet az eredeti vázlatom szerint 25 részre készült, és nem terveztem Jess nézőpontján kívül mást is behozni... A végeredmény 300+ oldal lett és 11 fontosabb szereplő szemszögéből írtam. Ooops. 😀

Igazából nem is az a meglepő számomra, hogy kiszabadult a kontrollom alól a sztori, hanem a tény, hogy egyáltalán befejeztem. Ezidáig én csak egy egyszerű novellás lány voltam, még annak is csapnivaló, aki legtöbbször csak írni akar, ahelyett, hogy valóban meg is tenné. Ez lett életem leghosszabb meséje, nem beszélve arról, hogy a Sárkányok Háza előtt nem, hogy nem írtam, nem is olvastam fanficet.

Legjobb szándékaim ellenére is tudom, hogy a történet előrehaladtával torzultak az átemelt karakterek, és mind inkább a sajátjaimmá váltak, de remélem ez nem bántott senkit. Nem vagyok G.R.R. Martin, és úgy döntöttem, megengedhetek magamnak egy boldog(abb) befejezést, elvégre van pár árnyalat a „megdöglenek, mint a kutyák" és a „csillámos unikornis hányás" között.

Két elhatározással indultam neki a sztorinak: nem akartam túlzottan tökéletes női karaktert és alapokat nélkülöző szerelmi kapcsolatot alkotni, mivel ezektől intenzíven tudom a falat kaparni. Jess, bár nézetem szerint imádnivaló, azért korántsem hibátlan, és majdnem mindent elmond kapcsolatukról a két utolsó gondolatuk: „hazatértem" és „visszakaptam a szárnyaimat". Elfogadással társuló biztonság- és szabadság érzet, ami a „nem vagyok elég" komplexusuk tökéletes gyógyírja. Szerintem. 😅

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki elolvasta a történetemet, azoknak pedig duplán is, akik szavazatot, kedves kommentet hagytak hátra! Túlzás nélkül állítom, a világot jelentették ezek a visszajelzések minden alkalommal. Nem szokásom megosztani az írásaimat másokkal, így minden újabb fejezetet reszkető kézzel töltöttem fel.

„Vajon elolvassák? Utálni fogják? Lesz, aki szereti? Akinek mosolyt csalhatok az arcára, felemelem a szívét egy pillanatra?"

Még mindig csak remélni merem, hogy sikerült.

Ugyan mocorog a fejemben néhány „tíz évvel később" jelenet, de valószínűleg jobb lesz a folytatást mindenkinek a saját fantáziájára bízni. 

Még egyszer, még ezerszer köszönöm, hogy itt voltatok, és ha volt esetleg kedvenc karakteretek/ részetek, amit szívesen megosztanátok velem, azt imádnám olvasni!

Csókjaim! 🎈