A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

09 - Vhagar

- Na gyerünk öreglány, ne kéresd magad. – Vhagar méltatlankodva felmordult, és csak szorosabbra vonta szárnyát sérült oldala fölött. – Ugyan már... Vhagar. - A herceg élesebb hangra váltott. - Dohaeragon issa. - „Engedelmeskedj." – A hatalmas sárkány vonakodva felfedte az oldalán tátongó hosszú, de szerencsére nem túl mély sérülést lovasa előtt.

Aemond szitkozódva vizsgálta meg, majd az oldaltáskára vetette magát, amit még a nyeregből vett magához korábban, és kapkodva előkereste az egyik förtelmes szagú gyógykenőcs tégelyét. Együtt töltött idejük során nem ez volt az első, és nem is a legkomolyabb sérülés, amit Vhagar elszenvedett, és a hámját borító hegek alapján nagyon is reálisnak tűnt, hogy túlaggódja a helyzetet, nem számított. Vhagar és ő összetartoztak, tehát a sárkány az ő felelőssége volt.

– Umbagon gīda. – „Maradj veszteg." – kérte halkan. A gyógyír orrfacsaró bűzétől könnybe lábadt a szeme, és ahogy a bőséges mennyiségű krémet elkezdte szétkenni a sárkány felsértett bőrén, tenyere azon nyomban égni kezdett. Vhagar a fájdalom hatására felháborodva meglegyintette szárnyát, melynek következtében a fejbe kólintott Aemond hanyatt vágódott és hosszasan szemlélte a szeme előtt táncoló csillagokat. A sárkány a bűntudat legkisebb jele nélkül fordította felé hatalmas fejét.

- Vhagar. – kezdett elfogyni a türelme. Ennyi bonyolult nőszemélyt!? – Gaomagon daor dīnagon. Dohaeragon issa. - „Ne mozdulj. Engedelmeskedj." – ismételte. Sárkány és lovasa teljes egyetértésben, bár eltérő hangerővel adta át magát dühének, ahogy a férfi folytatta a seb ellátását az immár mozdulatlan fenevadon.

A herceg egész napját sárkányával töltötte, hogy kissé enyhítse annak új, röghöz kötött élete felett érzett felháborodását. Aemond maga is szenvedett jelenlegi, korántsem szabad életvitelüktől, de sajnos a feketéknek három kifejlett sárkány állt az oldalán, így hatalmas felelőtlenség lett volna egy napi röptávnál távolabb merészkedniük Királyvártól. Ő és Vhagar képviselték a zöldek legnagyobb előnyét, és a főváros legerősebb védelmét.

A férfi megnyugtató semmiségekkel traktálta a békülni látszó sárkányt, miközben azon rimánkodott, hogy valamennyi bőr azért még maradjon tenyerén a gyomorforgató gyógy-trutymó után is. Igazság szerint a sérülést leszámítva remek napjuk volt, keresztül-kasul bejárták a környező vidéket, majd egy újabb trükk közös begyakorlásához láttak.

Vhagar mérete és nehéz természete miatt az ilyesmi mindig kihívást jelentett, de a herceg elégedett volt az eredménnyel. Talán a huszadik próbálkozás után sikerült elérnie célját; a sárkány szárnya alatt megkapaszkodott, majd következő parancsára Vhagar zuhanásba kezdett, s hatalmas szárnyait úgy simította oldalához, hogy az védelmezőn ölelte körbe a férfit anélkül, hogy a lelket is kipréselte volna belőle.

Bár Aemond mosolya határozottan felhőtlenebb lett volna az egyik szerencsétlen próbálkozást követően vett sárfürdő nélkül, így is sikeresnek tekintette a napot.

A sárkány oldalán tátongó sérülés egy másik balul végződött próbálkozás, és egy indokolatlanul éles szikla kiszögellés eredménye volt.

Az ápolást befejezve a közeli tóhoz rohant, és szinte tébolyodottan látott tenyere súrolásához, miközben fogai között tovább sziszegett és szitkozódott.

Ezzel végezve visszatért sárkányához, felmarkolta a gyógyíres szütyőt és a sárkány földre terített szárnyán felsétálva visszakötözte azt eredeti helyére. Ezt követően kínkeserves munkával felhúzta a Vhagar bal oldalára hulló súlyos köteleket, hogy azok ne irritálják a sárkány gyógyulásra szoruló oldalát. További munkával és néhány újabb csomóval az ellentétes oldalon rögzítette a köteleket. Vhagar halkan szuszogva tűrte a hátán dolgozó férfi gyakori helyváltoztatásait, s valósággal feldorombolt, mikor az a gerince mentén elkezdett lesétálni hátáról.