A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

03 - A boldog ifjú pár

Jessamyn némán meredt a hercegre, akinek arcán jól kivehető volt a lány pofonja után hátra maradt vöröslő tenyérlenyomat. Egyikük sem mozdult, vagy vett levegőt, a közöttük vibráló feszültség pedig lassan elviselhetetlenné vált.

Aemond egy pillanat alatt elevenedett meg, és Jesst páni félelem kerítette hatalmába, mikor megérezte a herceg vasmarkát összezáródni a torka körül. A férfi közelebb lépett, testével valósággal a falhoz szorította őt.

- Ezért levágom a kezed. – hangja halk volt, de annál fenyegetőbb.

- Tedd meg. – sziszegte dühösen Jess, ahogy félelmét egy pillanat alatt elnyomta újult erővel feltámadó dühe. – Alig várom, hogy láthassam, ahogy Észak újra egyesül az irántad való gyűlöletében. Alig várom, hogy láthassam, ahogy eltipornak.

- Hmm. Szóval szeretnél a tűzzel játszani? – kérdezte a herceg. – Abban segíthetek. – Jessa koponyája vérfagyasztó csattanással ütközött a falnak, ahogy Aemond egyetlen erőteljes mozdulattal nekitaszította. A lány tudata rögvest kihunyt, és mikor legközelebb magához tért, a férfi épp lehajította válláról, egyenesen a sárkánya elé.

Jess ködös tudata egyetlen pillanat alatt tisztult fel. Vhagar óriási volt, sokkal nagyobb, mint ahogy valaha is képzelte volna. Lénye mintha a sötétség részét képezte volna, hatalmas szájából halálszag áradt a lányra. Bár biztos volt benne, hogy „halk" morgásnak minősül, amit a féléber szörnyeteg kiadott magából, mégis az egész barlang beleremegett.

Aemond türelmetlen mozdulattal hajába markolt és annál fogva rántotta fel a lányt a földről. Maga előtt tartva egészen közel nyomult vele a sárkányhoz. Jess menekült volna, átmenetileg még az sem érdekelte, hogy ehhez egész testével a mögötte álló herceghez kell simulnia, csak minél távolabb tudja magától Vhagar hatalmas fogait és rettentő száját.

Aemond szabad kezével átölelte felesége derekát, annak két karját törzséhez préselve fixálta álló helyében, ezzel ellehetetlenítve a további ellenállást.

- Issa ābrazȳrys, Jessamyn, Vhagar. - A feleségem, Vhagar. - Bodmagho zȳhon se nūmāzma hen zūgagon. – Tanítsd meg neki, mi a félelem. - Aemond a Vhagar és őközötte feszülő láthatatlan köteléken keresztül, szavak nélkül kommunikálta további szándékait sárkányának. Nem akarta ugyan megölni a lányt, de úgy gondolta, a következő percek történéseinek függvényében elhatározása bármikor megváltozhatott.

Hajánál fogva hátrarántotta a lány fejét, és meglehetősen érdekesnek találta, ahogy Jess automatikusan kitolta fenekét, nyakának ívbe feszülésével egy időben.

- Hmm. – lehelete finoman súrolta Jess fülét. Érezte, ahogy a reszketés vad hullámai végigfutnak a lány testén. - Azt hiszem itt az ideje, hogy bocsánatot kérj. – Jessa addig szorosan lezárt szemei felpattantak, a hatalmas szempár zöld tűzként lobbant fel a félhomályban.

- Kérj. Bocsánatot. Nem mondom még egyszer. – A lány reszketése alábbhagyott, és a herceg látta, ahogy állkapcsa megfeszül. Elégedett mosollyal figyelte, ahogy Jess életösztöne és dühe ádáz csatát vív egymással. Amikor a lány végül megszólalt, hangja valósággal csilingelt, teli hamis megalázkodással.

- Hercegem... Drága férjuram... - hangja hirtelen színt váltott és ostorként csattant a sárkánybarlang sötétjében. - Szopjál le!

Aemond sötéten felnevetett. – Talán nem is öllek meg ma. – Szorosabbra vonta karját a lány körül, nyakát képtelen ívbe kényszerítve bírta rá, hogy feltekintsen őrá. Élesen érzékelte a karjaiban tartott lány testének minden egyes domborulatát, és a barlangban terjengő erőteljes sárkányszag ellenére is érezte Jess bőrének kellemes levendula illatát. – Hmm. Sokkal szórakoztatóbb lesz megtörni téged. Alig várom, hogy láthassam, ahogy térden állva könyörögsz a kegyelmemért. – Hirtelen engedte el a lányt, visszahajítva őt a földre, ahonnan percekkel korábban szedte fel.