A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

45 - A birodalom üdvéért

Aemondöt a füle mellett elsüvítő nyílvessző térítette magához gondolataiból.

- Naejot se paktot! – ordított Vhagarra teljességgel feleslegesen, hiszen addigra ő is észrevette a veszélyt, és egy éles kanyarral igyekezett kitérni előle.

Nem voltak elég gyorsak. A herceg sárkányával tökéletes szinkronban üvöltött fel, mikor bestiája bal szárnytövét találat érte. A férfi agyát elöntötte a fájdalom, ami nem a sajátja volt, és sűrűn pislogva igyekezte visszaszerezni elhomályosult látását.

- Sīmonagon! – kiáltotta, miközben minden erejével a fenevad hátát átszelő kötelekbe kapaszkodva felrántotta őket, Vhagar pedig erőteljes szárnycsapásokkal igyekezett támadójuktól biztonságos magasságba emelkedni.

Abban a pillanatban rájött tévedésére, hogy lepillantott. Nem nyíl süvített el korábban felette, sárkánya oldalából ugyanis egy valóságos lándzsa meredt ki, ami minden egyes szárnycsapással újabb fájdalomhullámot küldött szét bestiája – és így az ő – testében is.

- Nābēmagon! – adta ki hidegen a parancsot a támadásra, mikor észrevette a talajon álló apró alakot, aki egy fából tákolt, szekér nagyságú szerkezet mellett állt, ami leginkább egy ormótlan számszeríjra emlékeztetett.

Vhagar egy mordulással testére simította szárnyait, és éles szögű ereszkedésbe kezdett. Merénylőjük készen állt rájuk, és a herceg kis híján kizuhant a nyeregből, ahogy figyelmeztető ordítására sárkánya az utolsó pillanatban kijött a zuhanásból, így elkerülve a következő lövedéket.

Aemond türelme fogytán volt, s a jelek szerint nem volt vele egyedül. Szárnyas fenevada dühödt üvöltésébe beleremegett a levegő.

- Keligon dakogōre. - Elég a menekülésből. – dünnyögte a herceg, miközben előrehajolva megpaskolta bestiája nyakát. Körözni kezdtek támadójuk felett, így a merénylő nem volt képes elég gyorsan lekövetni mozgásukat a bonyolult és nehezen mozgatható szerkezettel. Az emelkedésüket gyakorta megtörő zuhanásoknak köszönhetően a férfi úgy érezhette, épp a halál szele legyinti meg, s valósznűleg abban a percben újragondolta az életben hozott döntéseit, hogy Vhagar hirtelen lefékezve szinte egy helyben kezdett lebegni és fejét felemelve várta a következő vezényszót. Nem kellett sokáig várnia.

- Dracarys. – adta ki Aemond a parancsot egy sötét mosoly kíséretében.

Egy perc sem telt bele, mikor sárkány és lovasa egy elégedett mordulással földet ért az idegen elszenesedett teste felett. A herceg idegességében a kötelet mellőzve, helyből vetette le magát a nyeregből. Vhagar fülrepesztő fájdalomüvöltést hallatott, ahogy kirántotta sebéből a dárdát. Ezután percekig könnyezve köhécselt, mivel kedvelt szörnyetege bosszúból egy dühödt gőzfelhőt pöfékelt arcába, de a feltekert köteg vásznat továbbra is erősen nyomta a patakzón vérző sérülésbe.

- Tudom, tudom. Mindenki utálja Aemond Targaryent. – dünnyögte.

A következő órák csigalassúsággal teltek, mivel nagyjából percenként ellenőrizte a sebesülést, hogy megbizonyosodjon róla, a lándzsa nem volt mérgezett. Szerencsére gyanúja megalapozatlannak bizonyult, bár Vhagar egyre türelmetlenebbül viselte, hogy lovasa folyton megzavarta pihenését, csak hogy felfeszegesse éppen lehunyt szemhéjait, hogy pupillájának tágulását ellenőrizze, vagy a taglózó szájszaggal nem törődve szájába turkált, hogy nyelvének dagadására utaló jelek után kutasson.

Nagyvártatva megnyugodott, így agya automatikusan a következő problémára ugrott. Szeretett bestiájának élelemre volt szüksége, hogy erejét visszaszerezze. Nyilvánvalóan íj nélkül kelt útra, mivel nem éppen vadászkirándulásra készült. Jobb híján felragadta földről a sárkánya vérével átitatott dárdát, és bevetette magát az erdőbe, egy szarvas, esetleg egy vaddisznó elejtésében reménykedve.