A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

31 - Királyölő

Boldog vasárnapot minden tündeszép olvasómnak! 😁

A következő hetem eléggé káoszosnak ígérkezik, így egy lassú „Királyölő" után már most belecsapunk a lecsóba és jöhet a „Hírek" és a „Nincsenek túlélők" is!

Jó mulatást! ❤

--------------------

- Ser Criston akkora egy féreg! – fakadt ki Jess, mikor a lakosztály ajtaja becsapódott mögötte.

Aemond felnézett az előtte heverő papírhalomból és önkéntelenül is elmosolyodott felesége kipirult arca és rendezetlen hajfonata láttán. A lány lecsapta a kezében tartott íjat az asztalra és már épp tovább folytatta volna dühöngését, mikor a férfi megszólalt.

- Kedvesem, ha nem túl nagy kérés... lehetne, hogy a fegyvereidet ne az étkezőasztalon tárold?

Jessamyn, mivel úrinő volt, nyelvet öltött rá. A herceg vigyorogva lépett az asztal mellett álló tálalószekrényhez, amiben - rendhagyó módon - a lány gyógyfüveit és szereit tartották, a mind népesebbé váló, sérüléseik ellátását szolgáló eszközök mellett. Ezúttal nem kötszer után kutatott.

- Egyik fegyveredet sem. – tette hozzá, és egy hasítottbőr csomagot terített ki az asztalon.

Jessa csodálkozó szemekkel vette kézbe a két, hajszálra megegyező, gyönyörűen megmunkált tőrt, melyek között az egyetlen különbséget az jelentette, hogy az egyik markolatában smaragd, a másikban zafír rejtezett.

- Remekül boldogulsz a dupla pengével. – mondta Aemond, ahogy magához vonta fújtató kedvesét és csókot lehelt feje búbjára. - És még valami.

Teljesen kihajtotta az anyagot, így láthatóvá vált az addig megbújó, keskeny, fekete bőr öv. Felesége kérdő tekintete láttán annak ujjait a szíj alatt tökéletesen rejtve maradó, apró fegyverhez irányította.

- Ezt bármelyik ruhádra fel tudod venni, és szeretném, ha viselnéd is. – a smaragd szemek meghatottan ragyogtak rá. – Tudom, hogy Helaena óta... - Jessamyn érezte, ahogy férje megborzong, majd egy légvétellel később folytatta. – Tudom, hogy kevésbé rázod le magadról Ser Dantont, de örülnék, ha nem mennél sehová fegyvertelenül.

A lány lábujjhegyre emelkedve bólintott, majd megcsókolta a herceget.

--------------------

Helaena a gyógynövényes ágyásban térdelt három esztendős leánya oldalán.

Tenyerén egy közönséges földigilisztát tartott, s a parányi lényben gyönyörködve intézte szavait az undorodó arcot vágó Jaehaerához.

- Láttál már valaha is ennél szebbet, hóvirágom? Nézd csak, a teste úgy lett megalkotva, hogy tökéletesen alkalmas legyen mindarra, amit neki rendeltetett elvégezni. Csak annyira gyors, épp annyit ért a világból és éppen annyi terhelést bír el... és pontosan így alkotott meg minket is a minden világot átszövő varázslat.

Lánya éveit meghazudtoló komolysággal hajolt közelebb.

- Számold meg a gyűrűit, azután menj, és ha szerencsés vagy, találhatsz még egyet a földben, de egészen bizonyosan különbözni fog attól, amit a kezemben tartok. Ahogy két hópihe sem lehet soha egyforma, úgy különbözünk mi is egymástól. Ezért fontos minden életet óvni, ezért értékesek még a leghitványabbnak tűnő élőlények is. – érezte, ahogy nyála megkeseredik szájában, de nem törődött vele.