A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

20 - Szabadságharc

Aemond másnap némi fojtott hangú, indulatos vita árán sikeresen rávette feleségét egy rövid sétára. Jessamyn ugyan csak napnyugtakor volt hajlandó elhagyni a lakosztályt, mivel akkor a kertek kevéssé számítottak forgalmasnak, a herceg így is elégedett volt.

Nem tette szóvá, hogy a lány az első családi vacsorán viselt, vértszerű díszítéssel ellátott, túlsággal nehéz szürke ruhát választotta az alkalomra, és egy rezzenéssel sem adta jelét, hogy tudatában lenne asszonya mind inkább karjába vájó ujjainak.

Ahogy átvágtak az erődön, a lány légzése minden egyes megtett lépéssel felszínesebbé vált, és az egyik lépcsőn lefelé haladtukban megbotlott. A férfi pillanatnyi megingás nélkül megtartotta, majd nyíltan vigyorogva indult tovább. Jutalma nem is maradt el, Jess macskamód fújt rá, de feszült szorítása hamarosan elernyedt a karján.

Később Aemond családját mellőzve feleségével vacsorázott. Keveset beszéltek és sokat hallgattak, de a közéjük ülő csönd egyre gyakrabban volt megnyugtatóan bensőséges, mint feszültséggel teli. Éjszaka egymástól tisztes távolban, de közös fekhelyen hajtották álomra fejüket.

Reggel Jessamyn még a szolgálók érkezése előtt kicsusszant a herceg mellől és elhagyta annak hálótermét.

A harmadik ilyen estén a lány egyszer csak megtörte a csendet.

- Kérnék tőled valamit. – Aemond némán szemlélte, ahogy felesége a második szelet torta morzsáit kergeti a tányéron és várt. – Ami Aegonnal történt... Soha többé nem szeretném ilyen védtelennek érezni magam.

- Védtelennek? – hitetlenkedve vonta fel szemöldökét. – Két helyen törted el a bátyám orrát. Büszkévé tettél.

Jess pirulva söpörte félre a dicséretet.

- Nem mentem vele sokra, nem igaz? Kis híján meghaltam.

- Tehát? – félrehajtott fejjel, érdeklődve várt a válaszra.

- Arra gondoltam, hogy... nem ártana kardforgatást tanulnom. Nem csak miatta, nem hinném, hogy valaha is újra... De akkor is bizonytalan időket élünk, te ki tudja meddig szándékozol mellettem maradni... és ahhoz sem igazán fűlik a fogam, hogy mostantól testőr lihegjen a nyakamba életem minden napján. Nem akarok félelemben élni.

A herceg kiürítette poharát és végiggondolta, mit mondhatna. Mit volna helyes mondania. Végül a rá jellemző módon megelégedett a kötelező minimummal.

- Hmm. Holnap beszélek Ser Cristonnal.

Jess undorodó arcot öltött.

- Miért pont vele? Tudom, hogy gyakorlatilag ő nevelt fel, de a hideg futkos tőle a hátamon.

- Cole egy szenteskedő, álnok kígyó. – felesége meglepett arcát látva vállat vont. – Gondolhatod mekkora volt a csalódásom, mikor rájöttem, hogy második apám semmivel nem különb, mint az első.

- Erre mikor jöttél rá? – A férfi megtekintette a ráragyogó smaragd szemeket, amik lassanként régi fényükben tündököltek.

- Később, mint azt be szándékozom vallani. De most nem ez a lényeg. Cole remek tanár, a lehető legjobb.

- Nem tanulhatnék inkább tőled? – kérdezte hirtelen a lány, és Aemond szájából meggondolatlanul kiröppentek a szavak.

- Elhiheted, számtalan dolgot tervezek megtanítani neked... – pillantását elszakította Jessamyn piruló arcáról és torkot köszörülve folytatta. – Ha valóban meg akarsz tanulni bánni a pengével, akkor napi szintű gyakorlásra lesz szükséged. Ez bizonyára nem okozhat gondot, ha jól emlékszem nem is olyan régen panaszkodtál a hozzád hasonló úrinők kevés teendőjére. Én azonban már most sem rendelkezem szabadon a saját időmmel, és ez minden nappal csak rosszabb lesz.