A karjaid az otthonom 🔥☔🔐♥️😍🤩

~Ötös szemszöge~

Néztem a plafont, valahogy csak ő volt a szemeim előtt, másra se tudtam gondolni, hogy vajon mit csinálhat. Eltűnt e már Torontoból, hogy hova mehetett??? Visszament Hawkinsba, és ha az exéhez megy vissza, ha újrakezdik azt amit félbehagytak. Miért kattogok már ezen??
Jó volt vele ez az időszak, de ezek szerint lezárult. Soha nem fogom már őt érezni, a hangját hallani, a mosolyát látni. Egy emlékkép marad az agyamban, és megint előjött bennem a kétely, hogy ő tényleg az én valóságomba létezett-e, vagy csak képzeleteket komponált az agyam. Túl szép volt, hogy az enyém legyen, az én valóságom. Lehajtottam a fejem, egy könnycsepp gurult le az arcomon. Csak lenne már vége, nem tudok tovább itt ülni.
-Hé....valaki jöjjön már, és tegye meg amit már rég meg kellett volna, vegyék el a szenvedéseimet. -Két hatalmas termetű férfi lépett be, az intéző mögött.
- Na mi az?? A kis Ötös szenved?? Úgy látszik a kis barátnődnek nem vagy olyan fontos, mint ahogy neked ő. Olyan ostoba vagy, hogy érte feláldozod magad, de ő a füle botját se mozdítja érted. Pedig a videót már elküldtem egy ideje.-Pislogtam egyet, mire egy másik könnycsepp is leszakadt az arcomon.
-Oh, szívem ne sírj, így legalább nem hagysz magad után egy barátnőt is. Nem fogsz neki hiányozni.-Vérbe állt szemekkel néztem fel rá.
-Tedd csak meg, gyerünk verjenek össze az embereid, már semmi sem számít, gyerünk érezni akarom a fájdalmat, hátha legyűri a belső kínt, ami most mar engem. Lássuk mit tudtok, gyerünk barmok, üssetek, azt akarom hogy fájjon. -Előbb az arcom kezdték ütni, majd a sebemet kezdték el rúgni, gyomorszájon vágtak, olyan homályosan láttam, a fülem csengett, de valahogy már elengedtem az egészet. Néztem ki a fejemből, csak a sziluettjüket láttam a férfiaknak, hogy ütnek ahol érnek. Az utolsó ütés a koponyámat értem, ahol végül elért a sötétség. A halál békés, könnyű. Az élet nehezebb. Nekem ez jutott. Legalább most már nem kell nélküle éljek. Újra a fehérség fogadott, azon a mezőn voltam, ahol korábban is. A takaró ott volt, virágok körülötte, de ő sehol se volt, annyi volt a különbség. Ha már itt se látom őt, akkor valóban meghaltam.