Miracoulous🐞🐈"Ketten a világ ellen"

Tizennyolccadik fejezet:Marinette

Úton vagyok a parkhoz, azon belül a szökőkúthoz.Alya-hoz megyek.Ugyanis úgy éreztem,mielőtt elmegyek egy hétre, ki kell vele békülnöm.Azért ott, és nem a szobámban találkozunk, mert Alya a húgaira vigyáz a délután.És a kis rosszcsontok kikönyörögték, hogy a parkban tölthessék az időt.
Lassan oda is érek, és észreveszem a két kis csajt, akik boldogan futnak felém.
-Marinette!- szónokolják egyszerre és a nyakamba ugranak.Én pedig lehajolok hozzájuk, és átadom a nekik tartogatott macaronokat.
-Hű köszönjük!-ujjongnak szólóban, és már vissza is futnak játszani. Ekkor veszem észre a padon üldögélő Alyát....és Adrient.
Most komolyan.Ez valami vicc?
Màr hét hete nem láttam Adrient. Vagy feketemacskát...És eszemben sem volt, a közös út előtt vele találkozni.
És nem is fogok.-mondom magamban, és hátrálok pár lépést, elfutásra készen, de aztán rájövök mennyire gyerekesen viselkedem. Sőt talán ezidáig mindig ezt tettem.Elmenekültem a problémáimtól.De ezek csak úgy, nem fognak eltűnni. Még egy "csodálatos katicabogár" varázslattól sem.Szembe kell néznek velük.De lehet szóba sem kerülnek.
Mielőtt mèg meggondolhattam volna magam, a két kis bajkeverő elkotyogta, hogy itt vagyok, és Alya és Adrien is felém nézett.
-huuu.Rendben.Akkor hajrà.-Mondom hallkan egy sóhaj kíséretében, és elindulok feléjük.
-Szia Alya!-köszöntöm barátnőmet mosolyogva, de látva, hogy még mindig zabos rám, a mosoly lekerül az arcomról.
-Aj..Legalább mondanál valamit?!-feszengek, és Adrien mintha ott sem lenne Alyát bámulom.
-Jaj elnézést.Azt hittem most a "nem mondok semmit" játékot játszuk.-Fonja össze karjait és rám mered.
Tehát még, mindig utál amiért nem mondtam el mit beszéltem a nagymesterrel.
-Szuper..Hát akkor még mindig ez van.-Mondom csípőretett kézzel, és fejemet csóválva.
-Igen! Marinette! Még mindig ez van.Sajnálom ha nem tetszik, hogy haragszom! Haragszom amiért azt mondtad nekem mindent elmondasz! Azt mondtad én mindenről tudhatok mert bízol bennem!-Ekkor automatikusan lecsuktam a szemem, mert Alya nem csak erről nem tud.És ha megtudná még mi mindent rejtegetek előle, talán örökre megharagudna.
-És tudod mit? Elfogadom oké? Elfogadom, hogy vannak dolgok amiket még nekem sem mondasz el.De akkor ne áltass azzal a hittel, hogy megbízol bennem és mindent elmondasz!-üvöltötte torka szakadtából.És láttam szemében a könnyeket.Most jött el a pillanat, hogy igazán megsajnáltam őt,de nem tudtam mit tenni ellene.Hiszen még mindig nem mondhattam el neki.
-Alya! Én őszintén sajnálom! Esküszöm, hogy soha többé nem hazudok neked! De azt nem ígérhetem meg, hogy nem lesznek dolgok amikről nem mesélhetek.-Szegezem le a tekintetem és már én is könnyezek.
-Hagyj békén..-Mondja hallkan feltartott kézzel mire nekem még jobban záporoznak a könnyeim.
-Micsoda?-kérdezem vékony hangon, és nagyot nyelek a végén.
-Igen Marinette! Jól hallottad.Elegem van a hazugságaidból és, hogy neked csak egy dolog körül forog a világ.
Nagyon fájt amit mondott.Le sem tagadhatom.De mégis mit ért ez alatt? Jól tudja , hogy nekem kötelességeim vannak.Ez ellen nem tehetek semmit.
-Alya kérlek!-zokogom hallkan és a szemébe nézek.
-Miért nem elég az őszinte bocsánatkérésem?! Mit akarsz még, mit tegyek!!??-könyörgök màr hangosabb hangnemmel barátnőmnek, és próbálom összerendezni összetört szívemet.
-Azt, hogy egyszer az életbe foglalkozz mással is ! Például azokkal akik szeretnek és mindent megtennének érted!!! Ez már jó ideje megy Marinette! Mindenkinek hazudozol összevissza, és téged csak a rohadt talizmánod érdekel!-Ordítja a szemembe könnyekkel küszködve.Nekem pedig azonnal eláll a légzésem.A szavammal együtt. Sosem gondoltam volna, hogy Alyát így zavarja a talizmánom.És az, amit képvisel. De mégis, most meg akartam győződni róla, hogy Adrien tényleg végignézte-e az eszmecserénket Alyával, és félve felé pillantottam. Amikor ezt tettem, Alya is felé nézett, és a kezét a szájára kapta.Tudta, hogy elszólta magát.De viszont azt nem, hogy Adrien már rég tudja ki vagyok.Igaza van.Egy hazug dög vagyok.
Alya a sokk után rám nézett és újra könnyezni kezdett a szeme.
-Marinette..Én nem akartam..Én...-hebegte összevissza.Látszólag bocsánatot akart kérni amiatt, mert azt hitte lebuktatott.De ez nekem is kínos volt.Mivel azóta, hogy Adriennel tudjuk ki a másik, azóta soha sem hoztuk fel.És beszélni sem beszéltünk róla.
Senki sem szólalt meg
Kínos csend követte, a vérre menő vitánkat.Mikor a csendet Adrien törte meg.
Körbenézett, hogy hall, vagy lát-e minket valaki, és megszólalt.
-Bármi rosszat gondolhatsz most Marinette-ről. De, hogy sértegetni mered, amiatt amit kötelező megtennie, azt nem viselem el.Alya.Egyáltalán képzelted magad valaha is a helyébe?-vonja fel Adrien a szemöldökét, mire én hálásan nézek rá.Hiába minden, hazugság és titok, még mindig kitart mellettem és borzasztóan jó érzés.
-Mi? Te meg miről beszélsz?-kérdezi Alya mivel nem ért semmit.És nem is érthet.
-Csak annyit mondok,- folytatja Adrien,
-Hogy Marinette, több dolgot átélt, mint amennyit te valaha is fogsz.Megérdemli a köszönetet.-Mondja Adrien komoly arccal és Alyát pásztázza.
-Ti most ilyen haderőt kombóztatok ellenem ? Vagy mi van?-kérdezi kétségbeesve és egyikükről a másikunkra bámul.
-Majd megérted.Mindennek eljön az ideje.-Folytatja Adrien és sunyin enyhén felém mosolyog.Igaza van.Egyszer mindennek eljön.Ahogy annak is, hogy két ember megismerje a másik egy titkolt,szeretettre méltó énjét...

Folytatjuk....