Miracoulous🐞🐈"Ketten a világ ellen"

Huszonkilencedik fejezet: Marinette

Felszálltunk. Eleinte bár próbáltam nem kimutatni, de rettenetesen féltem! Még sosem jött rám ilyen szintű pánik. De Adriennek hála megnyugodtam.Elég furcsa milyen nagy hatással van ràm, de akkor nagyon örültem ennek. Nem tudom mi jött volna rám akkor, ha Adrien nincs itt. Amikor hálaadásból megöleltem, belesúgtam a fülébe, hogy neki úgyse eshet baja, mert a macskák úgyis a talpukra esnek. De nem hiszem, hogy sok értelme volt, mert szerintem meg sem hallotta....De nem bánom. Úgysem gondoltam át amit mondtam.Csak úgy jött.
2 perc múlva, ha nem több, ismét egy pincér kezdett sürögni, forogni az ülések között.Az előző, ilyen emlékem hatására viszont amikor odaért csak ennyit mondtam:
-Nem kérünk köszike. Sem az alsó sor ínyencségeit sem ami fizető.De Adrien még ingyen sem kéri!-mondtam a pincérre sem nézve.
-Várj úgy érted Adrien?..Csak nem? adrien Agreste?!-ujjongott izgatottan.
-Na tessék. Egy újjabb rajongó!- tárom szét a kezem unottan.
-Jaj csinálhatnék egy szelfit?-kérdezte zavarba esve. Amúgy ha Adrien ennyire híres saját önmaga külsejében, akkor mi lenne ha megtudnák, hogy ő feketemacska?! Belegondolni is fáj...
-öm persze.-Válaszolta Adrien.
-ó! Okés!- válaszolta a lány, és gyorsan odahajolt, egy selfire.Mikor készen lett, csodával nézte a képet, aztán megszólalt.
-Te annyira csodás modell voltál! Sajnálom, hogy visszavonultál-szomorodik el.
-Nekem is van olyan gyűrűm amiben a te hologramod szerepel!!-vijjongott.
-szuper!-válaszolt Adrien kínosan érezve magát.
-És még egy dolog! Az apád egy csodálatos ember volt! Feláldozni magad az egész világért?! Nagyon szerencsés voltál vele! Részvétem a haláláért!-Mondta, átérezve Adrien helyzetét. Csak, azt hogy mi az igazság, attól messze van a csodálat. De azt Adrien is tudja, hogy az apja milyen volt.Alig töltött időt vele.Teljesen lefoglalta az új terve amivel megszerezhetné a talizmánjainkat....Bár igaz, én sem gondoltam volna,hogy saját magát öli meg, Adrien és a felesége Emily boldogságáért. Azt az egy dolgot tisztelem benne, hogy legalább helyrehozta azt a sok hibát.
-Igen.Apám nem volt egyszerű ember.- motyogta Adrien és a földet kezdte el bámulni.
-Hát de nem ám!-mosolygott tovább, a már itt járó 2. lány.
-De azért az amit katica és feketemacska tettek Párizsért, és a világért! Na az nem volt semmi.-bólogatott összehúzott ajkakkal. Mégis mi lenne ha egyszer lelepleződnénk az egész univerzum előtt, és a csaj megtudná,hogy végig a nagy, kedvenc hőseivel beszélt?.Egész életében bánná, hogy nem bizonyíthatja.Nevettem fel.
-Te meg mit mosolyogsz?-kérdezi a lány.Na hát? Tiszteletét teszi, és hozzám is szól? Azta...
-Én? Ja nem semmit.-Mondom, és beleiszom a narancslébe.Amit már amikor felértünk, bekészítve találtam.
-Várjunk! Ti személyesen is ismeritek őket?! Macskát és katicát? Vagy...Nektek is van valami szuperképességetek?!!?-Ujjongott izgatottan, én pedig az előttem lévő ételtárolóra köptem, a számba vett italt.
-ó? Minden rendben? Rosszul vagy?
-kérdezte újdonsült csevegő társunk.
-Nem teljesen jól leszek, ha végre végezni fogod a dolgod, és másokat is kiszolgálsz. Ha jól tudom Adrien nincs rajta az étlapon.Bár te biztos belekóstolnál...Húztam el a számat szememet forgatva mire Adrient is kínos helyzetbe hoztam.
-Mit csinálsz? Állj le!-motyogta nekem összeszorított fogakkal.
-Hogyhogy mit csinálok? Lerázom a barátnőcskedet! Suttogom én is.
- A mimet?!- kérdezi eszelősen, miközben a lány kíváncsian vizslat, hátha meghall valamit.
-Ha jól tudom az én barátnőm velem szemben ül!-válaszolja, majd olyan arc kifejezéssel néz, mintha azt kívánná bárcsak visszaszívhatta volna a mondatot. Én pedig, gyorsan elkaptam a tekintetem....

Folytatjuk...