Miracoulous🐞🐈"Ketten a világ ellen"

5️⃣2️⃣. Fejezet Marinette , cím: az üzenet

" a lényeg lényege, lényegében lényegtelen"

Kop kop!- hallottuk meg anyu hangjàt az ajtó túloldaláról, amikor pedig benyitott mosolyogva nézett vissza rànk.

-Na? Minden rendben? Ahogy látom csodaszép a szobátok !-bámulta végig a sarkokat az ajtóban állva.

-Igen tényleg az.-nézelődtem elismerően.

-Na a kövi a kérdésem. El akartok még ma menni valahova, példàul vàrostnézni, sétálni vagy nektek is elég volt ez a hosszú út ide?- nevetett fel mondata végén én pedig mit is mondjak, egyetértettem vele.

-Nem anya szerintem ezeket majd ejtsük meg holnap, néztem Marinette-re  aki egyetértően bólogatott.

-huh.. hàla Istennek.-tette kezét mellkasára  mintha akkora súlyt dobott volna le magáról mi pedig megmosolyogtuk.
Ezek után pedig még elmondta ő a szobájában lesz, mi pedig ha lehet maradjunk a hotelen belül, de körül is nézhetünk ha arra esik választásunk. Miután pedig kiment, az ajtót becsukva maga után csend lett a szobában.. hát igen. Egy nem várt helyzet alakult ki amikor két ember, akiknek igen kínos egymás társaságàban tartózkodni, összelettek zárva. Fantasztikus...
Néhány percig még àllt a csend. Igazából fogalmam sincs mikor, de felsóhajtottam, és levetettem magam az ágyra ami rögtön be is süppedt alattam én pedig vele együtt.
Ekkor pedig meghallottam mellőlem egy halk kuncogást amit természetesen az okos produkciómnak köszönhettem. Miután sikerült úgymond biztonságos pozíciót felvennem az ágyon, Marinette felé fordultam akinek még mindig vigyor ült a szája sarkában.

-Már bocs de te nevettél?-kérdeztem szemrehányóan de a hangomban ott volt a viccelődés

-Én? Dehogy.- vont vállat, amikor pedig megdobtam egy pàrnàval felkilàltott.

-Ó! Te akartad!- nevetett fel harsànyan, a párnàt pedig visszadobta egyenesen az arcomba. Miután kifosztottuk az egész àgyat a párnàktól. Valószínűleg a hely úgy nézhetett ki mintha 5 éves gyerekek pizsama party-ján lennénk, de nem igazán érdekelt. Legalább addig is poénkodtunk kicsit.

                                 ***
- én lehet körbenézek a hotelbe.-szólaltam meg csak úgy bele a semmibe amikor már vagy fél órája az ágyban telefonoztam.
-Velem jössz?-kérdeztem úgy egy perc elteltével, mert az előbbi mondatomra nem kaptam választ.

-Marinett? Hahó!-ültem fel az ágyon ami egy kész akrobatikát is igénybe vett a puhaságát illetően és kérdőn felé fordultam. Marinette az ágy mellett ült egy fotelban, és valamit nagyon írt a telefonján.

-Föld hívja Marinetett!- mondtam kicsit hangosanbban.

-öm igen mi?!-emelte fel tekintetét, majd zavartam körbenézett.

-Minden oké? Azt mondtam lemegyek körbenézni és, hogy velem jössz-e.-emlékeztettem az előbbi társalgásomra magammal, mire csak értetlenül nézett vissza rám, majd válaszra nyitotta szájàt.

- ja igen. Oké persze menj. És nem nincs baj csak... Alya.. aj teljesen mindegy..- nyöszörgött,telefonjàval pedig fejbe csapta magát.

-Mi van vele?-kérdeztem összehúzott szemöldökkel, és felálltam majd Marinette mellé mentem, és leültem a földre. Kezemmel megtámasztottam az államat, és úgy néztem rá.

-Csak... folyton irogat...-sejtelmesedett majd vállat vont.

-bánt téged? Rosszakat ír rólad?- kérdeztem a fejemben pedig azonnal bekapcsolt a védelmező ösztönöm.

-Mi? Nem dehogy. Nincs gond.- húzta el a száját majd telefonját letette az ágy melletti komódra majd rám szegezte tekintetét.

-De mindegy is. Most úgyse Párizsban vagyok ezt pedig ki akarom használni. Nézzük meg magunknak ezt a hotelt!-Bólintott én pedig bizonytalanul elmosolyodtam.
A következő pillanatban pedig bement a fürdőbe jelezve, hogy ő is mindjárt jön. Amikor belépett, és bezárta maga mögött az ajtót, számomra kérdés sem volt, hogy látnom kell mit irogatott neki Alya. Jó jó tudom nem valami szép mások üzeneteit nézegetni de mi van ha valami baj van és ezt nem akarja nekem elmondani? Simán lehetséges volt rá példa. Amikor pedig megbizonyosodtam még egy ideig nem fog kijönni, gyorsan kezembe is kaptam és be is kapcsoltam kijelzőjét. De maga a telefon persze zárolva volt.. természetesen. Ajj Adrien gondolkozz mit adhatott kódnak! Törtem a fejem miközben sorra ütöttem be a számomra lehetségesnek tűnő betűket és számokat
Marinette15, a kód nem helyes
#katicavagyok a kód helytelen
És akkor pedig már csak egy lehetőségem volt. Vagy beírok valami irdalmatlan nagy hülyeséget ami a fejembe ötlik, vagy megpróbálok Marinette fejével gondolkodni. Ekkor pedig beurgott valami. Valami, amiben nem voltam biztos mégis valószínűsítettem ez lesz az.
09.02. És a kijelző feloldódott. Ezután pedig magamban elmormoltam egy imát, hogy nem zártam ki Marinettet a telefonjáról 1 órára, vagy akár a teló új kódokat is kérhetett volna ami viszont nem az a nap amikor először léptem be a sulinkba.. mert igen. Szeptember másodika az a nap volt, amikor először tettem be a lábamat a gimibe, és először megláttam a lányt akiről sosem gondoltam volna, hogy kicsoda. Akiről sosem gondoltam volna.... De inkább itt befejeztem monológomat , hiszen sietnem kellett. Szememet végigpörgettem az üzenet listán, és hamarosan rá is akadtam arra a bizonyos személyre, akit kerestem eddig. Hamar meg is nyitottam és olvasni kezdtem a sorokat. És meg is találtam a lényeget

Alya üzenete: Szia minden oké? Hogy telik az út van rengeteg kérdésem!

Marinette üzenete( két óràval később): ja igen persze csak semmi kedvem itt lenni. Oké persze Görögország érted de Adrien...kicsit összevesztünk.

Alya üzenete: jaj nem kell a kamu kislány. Tudom ki Adrien.

Marinette:( fél óra után) üzente: Ó te jó ég hàt te is... majd mond el hogyan. Én teljesen ki vagyok akadva. Nem hiszem el, hogy életem szerelme egyben a társam.. a szuperhős társam.

Alya: Jaja. És beszéltetek?

Marinette: nem igazán beszéltünk ARRÓL. Inkább szerintem próbáljuk meg nem történtté tenni. Adrien-t mostmár teljesen más szemszögből látom. És ez egy kicsit megijeszt...
Úgy érzem utálom őt! De úgy igazából...

Ahogy róttam a sorokat, felkaptam a fejem amikor meghallottam egy ajtónyikkanást a fürdőből. A telefont gyorsan az ágyra dobtam mintha mi sem történt volna. Igaz nem tudtam végigolvasni, de az lejött hogy Marinette nem akar itt lenni és nem akarja, hogy én is itt legyek. És... utál. Gondolhattam volna...

-Figyi lehet mégsem megyek. Kicsit fáj a hasam.-húzta el a száját, és megállt előttem, kilépve a fürdőből.

-Ja.. tökmindegy..- vontam vállat, telefonomat sebembe csúsztattam és becsapva magam mögött az ajtót elindultam szétnézni. Mi az hogy utál? Hiszen nem is ismer. Mindkét énemet ismeri, de engem nem! Fogalma sincs én min megyek keresztül pedig tudnia kéne, ha őt is annyira megviselné ez az egész mint engem.. nem értem. Miért lesz mindennek rossz vége?... miért ítélkezik? Meg csak meg sem kérdezett!

Folytatjuk...