Miracoulous🐞🐈"Ketten a világ ellen"

5️⃣6️⃣. Fejezet, Adrien cím: megbánás

" Könnyeink már csak egy valamiben egyenek. Ugyanazért a történetért szólnak"

A szobában már gyér fény világított át a függönyön, mikor felébredtem. A szoba viszont sötét volt. És csendes. Talán túl csendes is....
És, hogy ennek mi az oka?
Mondjuk az, csak én voltam bent. Marinette úgy látszik nem jött vissza az éjjel. Hogy miattam volt-e? Ezer százalék. Szörnyen viselkedtem vele ami egész éjszaka mardosta a fejem. Túl sok minden jött ki belőlem, csak egy baj volt. Nem az az ember állt előttem akinek ezt mondanom kellett volna. Egész életemben bánni fogom azokat a szavakat....

                                      ***
Miután elkészültem becsúsztattam a farzsebembe a telefonomat és már indulhattam is. A cél, az étterem volt, mivel már negyed órája kezdetét vette a reggeli. Reményeim szerint már Marinette is ott lesz, és magyarázhatok neki mindent.
A szoba kulcsot lekaptam a kis mágneses akasztóról, és ki is  nyitottam az ajtót. Az emelet csendes volt, ellentétben a lenti részekkel. Amikor leértem az étkezőhöz, fülem megcsapta az élet zaja. Mindenki beszélgetett, vidám volt. Valaki már végzett a reggelivel, és vissza a szobája felé, vagy éppen ki az udvarra vette az irányt programot keresve. Valaki pedig, pont mint én is csak most indult, hogy megkezdje napját valami harapnivalóval. Miután átverekedtem magam a tömegen, beléptem az étterembe. A svédasztalok más dugig voltak mindenféle finomsággal de nekem valahogy nem volt étvágyam. Csak Marinette  járt a fejembe.
A  tekintetem
végigvittem a helyiségen míg végül megakadt a szemem anyán, aki Marinettnek mutogatott valamit a telefonján az egyik ablak melletti asztalon. Nem sokára át is szlalomoztam az étkező emberek és asztalok között, és meg is érkeztem a keresetthez.

-Jó reggelt.-köszöntem hallkan, és ledobtam magam Marinette és anya közé a székre.

-Á Adrien. Azt hittük már nem is jössz.-rakta le anyu a villájàt majd a poharáért nyúlt, amiben limonádé lötyögött.

-Ja de.. csak nem aludtam jól és azt hittem reggel még visszatudok aludni.-vontam vállat. A szemem sarkából Marinette felé pillantottam aki csak ült és a tányérját nézegette. Az étel még nem volt megkezdve, gyanítottam nem volt sok kedve enni a tegnapi után...

-Éppen azt mutattam Marinette-nek  milyen csodás helyre megyünk ma.-tette le anya a poharát.

-Zsír. És hova lesz a menet?-sóhajtottam majd beleittam az előttem lévő citromos vízbe.

-Körülnézünk itt ott a városban.- mosolygott.

-Ja szuper.- csettintettem a nyelvemmel, még mindig Marinette tekintetét keresve, de az övé kicsit sem kereste az enyémet így végül felé intéztem kérdésem.

-Amúgy... hol aludtál?- húztam össze szemöldököm.
Egy kis ideig csendben ültünk. Marinette nem szólt én pedig csak vártam válaszát.
Míg végül meg is kaptam, csak nem pont úgy ahogy vártam.

-Ahol kevésbé romlott a levegő.-Vetette oda, majd feljebbült a széken.
Szuper... előrébb sem vagyunk. Nem lesz ez egy könnyű menet.

-Velem. Nálam aludt. Csajos pletyit tartottunk az este.- mosolygott anyu majd Marinette felé kacsintott. Miért aludt nála? És a másik kérdésem. Mit mondott neki?...

-Ó. Oké.- mosolyodtam el idegesen, majd beleharaptam az alsó ajkamba.

                                ***
Miután felértem az étteremből Marinetett találtam a szobában, aki visszapakolta a cuccait a bőröndjébe.

-Hát te meg mit csinálsz?-csippantottam gyorsan vissza a kulcsot a helyére majd felé léptem.

-Elmegyek.- mondta egyszerűen nekem pedig kipattant a szemem.

-Várj mi? Ezt meg, hogy érted? Nem mehetsz haza Marinette ne már.-dörzsöltem meg a tarkómat mert nem tudtam mit is mondhatnék.

-Jaj Adrien ne nézz már teljesen hülyének csak átmegyek egy másik szobába.- emelte fel tekintetét a plafonra majd tovább pakolt.

-De.. dehát- húztam össze szemöldököm de több szó nem jött ki a számon.

-Nincs de. Tudod én elakartam menni. Sőt este az éjszaka közepén anyádhoz mentem, kérlelve had mehessek haza.-Dobta le az egyik kezében tartott ruhát majd felém fordult.

-De ez nem volt ilyen egyszerű. Hiába mondtam nem akarom tönkretenni a hetetek, nem engedett. Azt mondta te biztos marasztalnál. Igen hát persze. A tökéletes kis Adrien Agreste. Biztos esedezne azért, hogy a lány akit szeme elé se kíván el akar menni. De megnyugodhatsz. Egy szót sem mondtam neki arról amit lerendeztél az este. És tudod miért? Mert nem akarom, hogy megint az én hibám legyen ami megint miattad volt. Úgyhogy kaptam egy szobát. Egy másikat, ahol majd nem kell attól tartanom hogy a semmiből rám ordítanak.- Mondta végig a szemembe nézve, majd a padlóra pillantottam.
Nemsokára egy erős rántással összehúzta a bőröndöt, majd lerakta a padlóra és az ajtó felé indult.

-Marinette várj.- állítottam meg.
Vagyis nem akartam megállítani mert tudtam ha ő valamit a fejébe vesz akkor nem hezitál.

-Mi.... Mégis mit mondtál Anyámnak, hogy kivett neked egy szobát? Ha azt nem ami az igazság.-gondolkodtam el az előbbi mondatán.

A következő pillanatban pedig lassan megállt, háttal nekem. A fejét kicsit oldalra fordította, hogy rám lásson. Majd csak ennyit mondott.

- Ha azt gondoltad minden terhet egyedül fogok cipelni tévedtél.-majd elhagyta a szobát. 

               Folytatjuk...