Miracoulous🐞🐈"Ketten a világ ellen"

Harmincötödik fejezet: Marinette

Teljesen magamra maradtam. Itt ülök a mosdóban összetörve. Nem bírtam tovább, azt a terhet amit a talizmánom adott. Ezt már régebben be kellett volna vallanom magamnak. Mert már semmire sem vágyom jobban, minthogy mindenkinek a legőszintébb énemet adjam, és ne keljen titkolóznom. Amikor a szüleim mindig megkérdezik mit szeretnék, születésnapomra, vagy karácsonyra magamban mindig ezt kérem.  De nem tettem semmit, mivel tudtam, hogy az embereknek szüksége van rám. És ez így is volt, Gabriel haláláig. De mostmár, ha egy macska a fán ragad, sem képes az illető a tűzoltókat hívni, mert mindig arra számítanak, " majd a szuperhősök megoldjàk". De ennek most vége. A pillangó talizmán leesett a csatornába. Nincs többé aki megszerezhetné. És ez a " sátán szolgái" baromság is biztos valami  hülyeség. Annak kell lennie.....
10 perc sírás után, ha nem több megtörlöm a szemem, és az arcom a mosdókagylóba hajtom, hogy a hideg víz végig folyjon    rajta,  eltűntetve a vörös színt a szememből.
Azután pedig felpillantok a tükörbe, és az üres füllyukamat vizslatom. Úgy érzem elvesztettem egy testrészemet. De ezt is a saját érdekemben.
Lassan vánszorogva kicaplatok a mosdóból, és az ülésem felé veszem az irányt. Ha ezen a gépen is a 13. Az enyém.
-Marinette! Kincsem jól vagy? Nem esett bajod?-szalad oda hozzám az aggódó Emily.
-Persze Emily nincs baj.-Erőltetek mosolyt az arcomra, de a vörös szemem másról árulkodik.
- Jaj annyira aggódtam! Amikor átraktak minket egy másik gépbe, nem láttalak se téged, se Adrient.
-Simítja meg az arcom, és látom, hogy az aggódó vonásai kicsit megenyhülnek.
-Igen! Mi sem làttunk téged, de minket is sikeresen áttettek. Nincs baj.-Mondom a szokásos hazugságaimat. Úgy látszik hiába teszem le azt a fülbevalót, én nem fogok megváltozni...
-Hála Istennek! - nyugszik meg.
-Adrien hol van?-kérdezem.
- az előbb láttam bejönni, de elrohant arra.-Mutat Emily a repülő eleje felé.
-Megállítani sem tudtam, úgy szedte a lábait.-rázza a fejét.
Mikor úgy döntök , megkeresem Adrient, a repülő óriás tv-je, és minden egyes kis tv ami az utasok előtt helyezkedik el, felvillan.
Emilivel kérdőn nézelődünk, és összevissza kapkodjuk a fejünket. Aztán megakad a szemem, az óriás tv-n díszelgő zöld szempáron.
-Macska?!-suttogom hallkan.
De miért van a tv-ben?? -morfondírozok a gondolataim zömében, majd az eddig csendben álldogáló macska megszólal.
- Kedves utasok! Kaphatnék egy kis figyelmet?- szól. Vajon mire készül? Rettegek, bármit is fog  mondani.De folytatja.
-Szóval. Bizonyosan itt mindneki ismeri a szuperhősöket, akik nap mint nap mentik meg a várost, a fenyegető gonosztevőktől. És egytől, aki  Párizs, és az egész világ csapdában tartója volt, el is búcsúzhattunk, ezt pedig csak katicának köszönhetjük.-bólogat. Én pedig figyelmesen bámulom.
-Azt, hogy katica megmentette a világot, nem csap a szuperképességeinek köszönhetjük! Hanem magának a lánynak, aki az alatt a piros fekete pöttyös álarc mögött rejtőzik. Mert igen. Nem a szuperképessége teszi őt azzá, aki. Mert Ő katica! Ruha nélkül vagy ruhával! Mondja komolyam mosolyogva. De erre a " ruha nélkül vagy ruhával kifejezésre, az utastér nem is reagál, csak mereven nézi a tv-ben beszélő feketemacskát. Pedig elég félreért ehetően fogalmazott. De az utasok, mégsem erre figyeltek fel! Es ez mosolyra késztet.
- katica a mi megmentőnk! Nem
Csak a szuper gonoszoktól, hanem önmagunktól is megment. Ő az a lány, akit az sem zavar ha a halál kapujába rohan, egy olyan  emberért akit nem is ismer. Csak az a fő, hogy az ember baj nélkül megússza. Mert neki nem számít, kit kell megmenteni! Lehet az egy csínytevő kislány, vagy egy morcos öregember! Ő mindenkit egyenlőnek tart! Bármi is legyen legbelül. Ő a mi katicánk! Senki sem kárpótolhatja! Ha más lenne, aki a szuperképességét birtokolná, biztosan ő is ugyanazzal az erővel bírna, de nem ugyanazzal a szívvel! És a neve sem lenne ugyanaz. Önök mit tennének, ha más képviselné  a talizmánját? Ha nem a MI katicánk lenne ott! Hanem egy hasonmás. Hagynák elveszni? Vagy kitartanának mellette, ahogy ő tartott ki maguk mellett egész időn át? - kérdezte teljes szívből! A szemem valószínűleg elég sokáig lesz vörös, de nem zavar. Itt àllok, és bámulom a macsekomat. Könnyezek. De nem is akaráhogy,! A kis sós cseppek egymást követik sorban a másik után. Mint a vizi csúzda parkban, amikor egy kislány nem várja meg a zöld jelzést amíg a másik lecsúszna, hanem csak nagy lendülettel szorosan csúszik a másik után. De nem szomorúan. Hanem végtelen örömmel a szívében. Én is ezt érzem.
Mikor felébredek az örömből, rengeteg utas kiabálását hallom ami betölti az egész repülőt. És mind egy valamit ordítanak:
" katica! Nekünk te vagy egyedül a jelen a múlt és a jövő! Skandalják egyszerre megállíthatatlanul.
- Katica! Mi nem hagyunk elveszni! - mondja még mindig macska alig hallhatóan a tv-ből. Én mégis meghallom. Hiába a sok ember hangos kiabálása, macska egyetlen szava, kidől egy egész tömeg emberből. És a szívembe hatol......

                   Folyatatjuk....🐞