Amikor a Sors próbálkozik

Harmadik

Miután Ry már nem volt az ördög maga, minden egyszerűbb volt. Egészen addig, míg a többieknél fel nem vetettem, hogy adhatnánk neki egy esélyt. Először kinevettek, aztán meg közölték velem, hogy nekem elmentek otthonról. Még az eshetőségét is elutasították annak, hogy valaha is közénk tartozzon.  Nagyon fájt a dolog, de nem mondtam el nekik, hogy Ryan megváltozott és hogy amúgy egy okos és kedves fiú. Nem. Makacs voltam és önfejű. Mivel senki nem volt a matekcsoportunkban, aki a baráti társasághoz tartozott volna, így nem volt kockázatos, hogy órákon nagyon is jól elvoltunk. Igaz, hogy a tanárnak eleinte nem tetszett a dolog, aztán rájött, hogy együtt oldjuk meg a feladatokat, és hogy ez mindkettőnk számára előnyös így. Ezért hagyta, hogy egymás mellett maradjunk, és sokkal elnézőbb volt velünk, mint más padtársakkal. Mivel más-más osztályokba jártunk, és a matekon kívül nem volt közös óránk, így a barátságunk nagyrészt az órákra korlátozódott. Igyekeztünk hétvégente vagy délutánonként találkozni, de ez nem volt egyszerű, mert a többiek imádtak nálunk lógni, és ha ők ott voltak, akkor én nem mehettem Ry-hoz, de ő se jöhetett hozzám. Nehéz volt, de hosszú hónapok próbálkozásai után sikerült kialakítanom az új beosztást. A baráti társaság minden második hétvégén jöhetett csak, és hét közben is csak akkor, ha dolgozatra készültünk együtt. Nagy érvágás volt a többieknek, és nem értették, de nem is kellett nekik. Beletelt egy kis időbe, mire elfogadták és beadták a derekuk, de muszáj volt. Ha nem engedtek Ry ügyében, én sem engedhettem abban, hogy mindig nálunk tanyáznak. 

Az általános végéig minden rendben ment. Sikerült eltitkolni, hogy van életem a társaságon kívül is, és hogy az is ugyanolyan boldoggá tett, ha nem boldoggá, mint a velük töltött idő.  Matekon mi voltunk a zseni páros. Ha mi nem tudtunk valamit megoldani, akkor a tanár is belátta, hogy magyaráznia kell még az anyagot.  Ryan lett a legjobb barátom, a bizalmasom. Vele mindent megbeszélhettem, olyanokat is, amiket még a barátnőim sem értettek volna meg. Észre se vettem, de szép lassan kezdtem beleszeretni. És hogy mik okozhatták ezt? Az apró kedveskedései. Minden reggel beszéltünk telefonon, és ha hallotta, hogy szomorú vagyok vagy letört, hozott nekem egy fehér csokiba mártott muffint. Ha jobban ment neki az anyag, órákat képes volt rászánni arra, hogy megértesse velem. És legjobban azok a lopott pillanatok fogtak meg, amit kettesben töltöttünk valamelyikünk szobájában. Az apró érintések, simogatások és ölelések akkor még nem jelenthettek semmi komolyat, elismerem, de akkor is. Imádtam vele lenni, és nem akartam tőle elszakadni. 

Az első eltávolodásra utaló jelek a ballagás napján jelentek meg. Mindenki ideges volt, izgult, és már túl akart lenni az egész hercehurcán. Észre se vettem, hogy bejött a lány a matekcsoportomból a termünkbe, csak akkor, amikor mindenki elhallgatott, és rá figyelt. Pislogás nélkül képes volt elmondani minden hazugságát a többieknek. Hogy Ryan és én már két és fél éve titkolózunk előlük, hogy kinevetjük őket a hátuk mögött, hogy utáljuk őket. Mindent kitalált, hogy aláásson a barátaim előtt. Csak akkor értettem meg, mire ment ki a játék. A pozíciómra. A falkavezetői szerepkörre. Csak egy valamire nem számított: arra, hogy a többiek kiállnak mellettem és megvédenek, valamint elmondják neki, hogy ha akarná, se tudná átvenni a helyemet. Nagyon jól esett a szívemnek, hogy megvédtek, és azt a harácsoló picsát kitették a teremből. Bár utána jött a fekete leves. Felsorolták az összes olyan esetet, amikor arra gyanakodtak, hogy van valaki a háttérben, akiről nem tudnak, és elszakít tőlük. Még azt is képesek voltak megmondani,  hogy a változások hetedik elején indultak, de már előtte is furcsán viselkedtem. Nem tudtam nekik mit mondani. Épp azon voltam, hogy elmeséljek nekik mindent, ami rájuk tartozik, amikor Ryan viharzott be, és konkrétan kirángatott onnan. Bevágta az ajtót, és olyan szorosan megölelt, hogy azt hittem, meghalok. Miután nem roppantott össze, megkérdezte, jól vagyok-e, és hogy nem akadtak-e ki nagyon a többiek, mert hallotta, hogy mi történt. Először tényleg azt hittem, értem aggódik, de ahogy be nem állt a szája, rájöttem, hogy azt próbálja meg kiszedni belőlem, hogy mennyire tartják őt menőnek és bátornak azért, mert a hátuk mögött velem barátkozott. Ott  és akkor annyira elszállt az agyam, hogy konkrétan üvöltöttem vele. Önző, hazug, beképzelt, kétszínű seggfejnek neveztem, és miután felpofoztam, bementem a mosdóba, megigazítottam a kinézetem, és mint ha mi sem történt volna, besétáltam a terembe, ahol a többiek dermedten nézték minden lépésem. Mikor megkérdeztem, hogy min vannak ennyire kiakadva, közölték, hogy soha nem hallottak engem így kiabálni. Mosolyogtam egyet rajta, és legyintettem, majd elmondtam nekik, hogy ők soha, semmilyen körülmények között nem idéztek elő nálam olyan gyors és intenzív agyelborulást, mint az előbb az a vadbarom. Válaszul egy hangos nevetést kaptam mindenkitől, pont akkor, mikor megjelent az ofőnk. Tetszett neki, hogy ilyen felszabadultak és vidámak vagyunk, így velünk nevetett ő is, majd szólt, hogy indulnunk kell, mert kezdődik az ünnepség. 

Akkor még észre se vettem, hogy az a folyosói kis vita milyen nagy éket vert közénk. Bár mindketten szerepeltünk a műsor alatt, közösen is, ügyet sem vetettünk a másikra. Utána három hétig, minden egyes nap hozott a házunkhoz egy muffint, és mindannyiszor hagyott mellette egy levelet, hogy mennyire sajnálja. Az volt a vicc, hogy nagyon hiányzott, ugyanakkor, ha arra gondoltam, mit tett, vöröset láttam. Nem is nagyon kerestem. Amikor már egy hónapja nem volt a küszöbömön süti, erőt vettem magamon, legyűrtem a büszkeségem, és elmentem hozzá. Az anyukája engedett be, és azt mondta, ismerem a járást, menjek fel nyugodtan. Azt is hozzátette, hogy ne lepődjek meg, egy ismerős van Ryannél. Megköszöntem, majd a szobájába indultam. Ám az ajtóhoz közel érve ismerős hangot hallottam. A lány volt a matekcsoportunkból. Arról beszélt épp, hogy sajnálja, hogy nem úgy sültek el a dolgok, ahogy tervezte. Azt hitte, hogy már az első hét muffin után megtörök majd, és rohanok Ry karjaiba a bocsánatáért esedezve. Azt hitte, egy nagyképű picsa vagyok, akinek fontos, hogy szeressék, és hogy legalább egy olyan "őszinte" barátja legyen, mint Ry. A srácban itt azért volt annyi, hogy megvédjen, és megmondja neki, hogy tényleg a barátom, de ez nem javított a helyzetén. Nicole, mert így hívták azt a hárpiát, csak mondta tovább, hogy ne érti, miért nem működött a terv, elvégre már rég meg kellett volna törnöm. És mivel megtörtem volna, rég bevettem volna őket s a baráti társaságba, és akkor mindenki boldog lenne, mert elérte a célját. Ez volt az a pont, amikor már nem bírtam tovább, és belöktem az ajtót. Háttal állt nekem, és csak Ry rémült arcát látta, mielőtt a feje találkozott volna a matraccal.

- Na ide figyelj, Nicole! Szerintem te alaposan félreismertél engem, ha azt hitted, majd bánatomban visszakuncsorgom magam Ryhoz, és ti ketten minden gond nélkül bekerültök majd a bagázsba. Sajnállak, mert képtelen vagy igaz barátokat szerezni, és ezért arra törekszel, hogy másokat tönkre tegyél. Remélem, boldogságod lelted benne eddig, mert innentől kezdve, akárhová is mész, pokol lesz az életed. Mindezt magadnak köszönheted, hiszékeny picsa! - engedtem el a nyakát, és Ry felé fordultam. - Te pedig, remélem tudod, hogy a szövetséged ezzel a ribanccal mocskos és aljas húzás volt. Őszintén nem hittem volna, hogy erre képes vagy. Ha majd úgy érzed, minden mocsok nélkül folytatni akarod a barátságot, tudod, hol találsz. De többet ne találjak ilyen titkokat, mert az neked lesz rossz. Ezt garantálom!

És miután lekevertem két maflást annak a ribancnak, aki még mindig az ágyon fetrengett, megigazítottam a ruhát magamon, majd kihúzva magam, távoztam. 

Hivatalosan is ez volt az első veszekedésünk. Az első, és szerintem a legdurvább is, a helyzetet tekintve. 

Sziasztok!

Íme, itt a harmadik rész! Tudom, hogy ez egy kicsit részletesebb, mit az előző, de ezt fontosnak tartottam. Igyekszem a következő résszel, és de is várom a mondataitokat, melyeket boldogan beépítek majd a következő részek valamelyikébe.

Puszi: K.

Ui.: Így megkésve, de kívánok minden Directioner-nek boldog hatodik évfordulót!!! :D :D