Amikor a Sors próbálkozik

Ötvenegyedik

Lizzie annyira be volt pörögve, hogy végre megszületett a húga, és ő is ott lehetett, hogy már majdnem ott voltam, hogy nyugtatót kérek neki. Be nem állt a szája, össze-vissza ugrándozott, és ha véletlenül odakeveredett mellénk, boci szemekkel nézte Livviet. Életemben nem találkoztam még olyan nyugodt kis csöppséggel, mint a második lányom, az biztos. A mellkasomon feküdt, és nagyra nyílt szemekkel bámult a világra. Az alatt a durván öt óra alatt, amíg Soph és Rach bent voltak nálunk, kétszer, ha elsírta magát. 

Valamikor Ryan megelégelte, hogy Liz nem bír nyugton maradni, így felajánlotta, hogy keres vele egy játszóteret, ahol nyugodtan kiélheti az energiáit. Mosolyogva néztem, ahogy mindketten boldogságtól telve hagyták el a szobámat.

- Jól vagy? - kérdezte Rachel.

- Igen, minden rendben - mosolyogtam rá. - Csak egy kicsit fáradt vagyok, de ezért a szépségért megérte annyit küzdeni - simogattam meg Olive buksiját, aki idő közben elszundított rajtam.

- Hogyhogy bevittétek Lizt a szülőszobára? Nem ijedt meg? - kérdezte Sophi, aki a fia mellett a kanapén ült. 

- Igazából nem terveztük, hogy bevisszük vagy ilyesmi, de mivel Ryan annyira szeretett volna ott lenni, így őt nem tudtuk volna hova tenni. Amikor előkészítettek, hogy bevisznek a szülőszobára, majdnem elsírta magát, mert nem akart egyedül itt maradni. 

- És bent nem sírt? Akkor sem, amikor sikítoztál a fájdalomtól?

- Igazából... Így utólag belegondolva, szerintem egyszer sem sikítottam. Szuszogtam és káromkodtam magamban, de elterelte a figyelmem Ry és az, hogy Liz a fejem mellett ülve énekel nekem. Mással őt se tudtuk lefoglalni...

- Komolyan, egyszer sem?

-  Szerintem nem - cirógattam a babám pofiját. - Annyira nem volt vészes, hogy mindenáron ordítanom kellett volna, így inkább igyekeztem nyugodt légkört kialakítani magamnak. És szerintem ennek is köszönhető, hogy Liv ilyen kis nyugodt baba.

- Lehet benne valami - mosolygott Rach.

- Sikerült megegyeznetek abban, hogy milyen néven anyakönyveztetitek? 

- Várj, ebből volt galiba? - értetlenkedett Rach.

- Ja, Liz behisztizett, hogy ha ő Richards, akkor Livvie is Richards lesz. Ami persze nem tetszett Ryannek.

- Szóval? - kérdezte Sophi.

- Mivel sikerült megbeszélni a dolgokat a nagylánnyal, úgy döntöttünk, hogy a picike az Olivia Grace Cooper nevet kapja. A Richards-Cooper vagy a Cooper-Richards nem hangzott jól, és végül is.... Boldog kis Cooper lesz belőle - néztem a szunyókáló, pár órás bébimre, és nem tudtam betelni vele. Még mindig hihetetlen volt, hogy már a karjaimban tarthatom, és nem a hasamban mocorog.

- És mi lesz Lizzel? - kérdezte Rachel pár perccel később. - Mármint ő is Ryan lánya, és lehet, hogy most büszkén viseli a Richards nevet, de később nem fogja zavarni a különbözőség?

- Ezen már én is nagyon sokat gondolkodtam - ismertem be. - Imád a figyelem középpontjában lenni, szeret velem jönni a fotózásokra, és ha úgy dönt, hogy egyszer majd ő is modellkedni szeretne, a Richards név  előnyt jelenthetne számára. Ugyanakkor ha nem szeretné az életét a rivaldafényben leélni, a Cooper jobb lenne. 

- Ryannel beszéltetek már erről?

- Még nem, és nem is szeretném ezt felhozni egy darabig. Olive le fogja foglalni minden percünket, és nem akarom, hogy ezen is rágódjon. Viszont van egy ötletem vagy tervem - néztem a barátnőimre huncut mosollyal.