Amikor a Sors próbálkozik

Huszonhatodik

Ryan és a terhességem. Esküszöm, akár könyvet is írhattam volna ezzel a címmel a baba születéséig hátralévő időről. Semmi bajom nem volt, a reggeli rosszullétek is fokozatosan elmaradoztak. Oké, fáradékonyabb voltam, mint korábban, de ez annyira nem viselt meg. Már ismertem a korlátaimat, elvégre egyszer ezt már végigcsináltam. Sophi és Ken a kis Adam hangulatváltozásai ellenére is elég sokszor vitték el magukhoz a lányomat, hogy legyen időm egy kicsit pihenni. Ry a szüleit is próbálta rávenni, hogy jöjjenek át hozzánk, de sajnos nem sikerült őket meggyőznie. Az apja szó szerint ragyogott, ha az unokáiról beszélt, és imádott Lizzievel játszani. Olyan sokat voltak együtt a játszótéren, hogy a lányunk kijelentette, csak a papával hajlandó játszótérre menni. Szóval a gond nem Ry apukája volt. Hanem az a mocsok anyja. Tudom, hogy nem a legszerencsésebb dolog a szerelmünk anyját a a pokol kénköves bugyraiba kívánni, de én minden egyes visszautasításkor, beszóláskor és szemétségkor ezt tettem. Szerintem ismertek már annyira, hogy tudjátok, nem vagyok egy nagyon könnyen kiborulós típus, de Ry anyja pillanatok alatt a robbanás határára sodort. Nem mondom, hogy a hormonok nem játszottak szerepet a dührohamaimban, de egyszer kétszer meg tudtam volna fojtani. Az első gyilkossági kísérletem pont a fia születésnapján volt. Amikor mindenki tapsolt és ujjongott, örült a boldogságunknak, az a hárpia fapofával, lenézően bámult. Ennyivel nem lett volna bajom, Isten a tanúm! De hogy ahhoz is volt pofája, hogy személyesen megalázzon... Az már mindennek a teteje volt. Ryan valahova épp elment, és én a kis Adammel játszottam Soph és Rach mellett, amikor megjelent.

- Nem hittem volna, hogy te is ilyen olcsó lotyós trükkökhöz fogsz folyamodni, hogy megfogd magadnak a fiamat - közölte lesajnálóan.

- Már megbocsásson, ki is maga? - kérdezett vissza hasonló hangnemben Rachel. Hármunk közül mindig is ő volt a harcias. 

- Lányok, bemutatom Mrs. Coopert. Ő Ry anyja. Mindenki legnagyobb sajnálatára - mosolyogtam a nőre negédesen.

- Mit képzelsz magadról, ki vagy te, hogy így beszélsz rólam? - háborodott fel azonnal.

- Ohh, én vagyok az a nő, aki mellett a fia boldog. Én vagyok az a nő, aki a fia életének értelmet adott. Én vagyok az a nő, akit maga soha, semmilyen parasztságával sem fog tudni elüldözni Ryan mellől. Ja, és ha esetleg nem említettem volna, én vagyok a gyermekei anyja!

- Ugyan már! Engem nem versz át, kislány! Egyik fattyad sem az én fiamtól van, ebben biztos vagyok - fröcsögte, nálam pedig elszakadt a cérna. A keresztfiamat visszaadtam az anyjának, majd a banya elé álltam.

- Na ide figyeljen, Mrs. Cooper! Engem nem érdekel, milyen nyomorult élete volt, de abban biztos lehet, hogy a fiával közös életemet nem fogja tönkre vágni! A gyermekeinkkel együtt boldog, kiegyensúlyozott életünk lesz. Az már csak magán múlik, akar-e osztozni az örömünkben. Viszont jól gondolja meg, mert ha most nemet mond, innentől kezdve mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy mindent, ami valaha fontos volt a szánalmas kis életében, elveszítsen! A drága fiával az élen - sziszegtem az arcába.

- Nem lennél rá képes - sápadt el hirtelen, de szemében ott csillogott a harag.

- Soha ne becsüljön alá - kacsintottam rá sátánian. - De ha tudni szeretné, képes vagyok-e rá, tegyen próbára - fontam össze magam előtt a kezeim. 

- Zsarolással nem fogod megszerettetni magad velem - köpte a szavakat, majd felsőbbrendűen elvonult.

- Olyan rosszat én nem akarnék magamnak - kurjantottam utána, de a fia pont meghallotta. Érdeklődő mosollyal az arcán jött oda hozzánk.

- Minden rendben, Kincsem? - simogatta meg a hasam. Időm sem volt válaszolni, Rach már felelt is.

- Ne aggódj, anyukád csak pár tanácsot adott a terhességgel kapcsolatban - mosolygott a barátnőm, de a szemében ott csillogott a hazugság. Szerencsére Ry még nem ismerte őt annyira, hogy észrevegye. 

Szóval, a háború elkezdődött és az első csatát én nyertem. De a kezdeti magabiztosságom kezdett megingani, amikor az egyik komolyabb görcsölésemmel egyidőben a banya állítólag rosszul lett, és Ry inkább hozzá rohant, mintsem mellettem maradjon. Zokogva hívtam fel Kennethet, hogy jöjjön át, amint tud. Mondanom sem kell, kicsit kibukott a haverjára a sunyi húzásáért. Bár, ha azt vesszük, Ry még egyszerűen megúszta azzal, amit Kentől kapott. Velem nem volt olyan könnyű dolga. Már tíz óra is elmúlt, amikor hazaesett. Arra sem volt hajlandó, hogy a bizonyítékokat eltüntesse, csak bedőlt mellém az ágyba. Szerencsére addigra már kutya bajom volt. 

- Mi ez a szag? Hol voltál, Cooper? - kérdeztem gyanakodva. 

- Anyám rosszul volt, de ezt tudod - fordította felém a fejét, de annyi ereje sem volt, hogy a szemét kinyissa. 

- Ahha, és anyád használ olcsó kurvás parfümöt meg lila rúzst? - kérdeztem vissza kapásból.

- Miről beszélsz? - ült fel nehezen és végre rám nézett.

- Bűzlesz az olcsó illatszertől, valamint a nyakadon és az arcodon lila rúzsfoltok vannak. Újra megkérdezem, hogy korrigálhass a válaszodon: hol voltál?

- Mondtam már, hogy a szüleim házában. 

- Ki volt még ott rajtuk kívül? 

- Naomi és a baba - suttogta bűnbánóan. Annyira sejtettem, de annyira!

- Akkor most fogod magad, felkelsz, és szépen elmész innen. Gyerünk, tűnés! - intettem az ajtó felé.

- Ne már, most komolyan a nappaliba küldesz? - képedt el.

- Ohh, nem érem be a nappalival, kishaver! Hagyd el a házamat, most rögtön!

- Mi.. De miért? Kim... Kérlek, ne csináld már ezt!

- Tűnj el, vagy én pakolom fel a lányom, és mi megyünk el - ültem fel én is. Mikor láttam, hogy nem mozdul, a szekrény felé indultam.

- Tényleg ezt szeretnéd? Komolyan elküldesz?

- Komolyan elküldelek. És majd ha kijózanodtál, és tiszta fejjel átgondoltad, mit tettél ma este, akkor rájössz, hogy teljesen helyesen cselekedtem.

- Most miért? Pár puszi meg egy ölelés miatt tényleg kiraksz? - kezdett kikelni magából.

- Na ide figyelj, Cooper! Befogod a pofád, bevágódsz a kocsidba, és elmész innen. Ha fel mered ébreszteni a lányom, annak az esélyét is eljátszod, hogy valaha újra szóba álljak veled, vetted? És akkor a gyerekeidet is buktad, nem csak engem! - sziszegtem, és a hasam simogattam, ahol a kicsi megrúgott.

- Kim... Kicsim - dülöngélt felém.

- Nem hittem volna, hogy anyád ekkora mocsadék, hogy képes téged kockáztatni azért, hogy nekem ártson - nevettem hitetlenül. - Hívok neked egy taxit, menj vissza hozzájuk. Öt percet kapsz, hogy összeszedd a cuccaid. Utána menned kell.

- Kérlek... Nem szeretnélek elveszteni titeket - simogatta meg a hasam elképesztően óvatosan és gyengéden.

- Akkor most szedd össze magad, ülj be egy taxiba, heverd ki drága anyucikád fenomenális tervét, menj el holnap dolgozni, és este itt találkozunk. 

- Tényleg ezt szeretnéd? - nézett rám könyörgően.

- Jelenleg ez a legjobb mindenkinek. Kell egy kis távolság, hogy tisztán tudjak gondolkodni, és ne cselekedjek helytelenül - nyújtottam felé a táskát, amibe beledobáltam a legszükségesebb dolgait. - Menned kéne.

- Adhatok egy puszit a lányunknak?

- Nem szeretném, ha holnap reggel arra ébredne, hogy ismeretlen parfümtől szaglik - ráztam meg a fejem.

- Kérlek, mondd meg neki, hogy szeretem. Holnap este jövök, és mondok neki mesét - adott egy leheletnyi puszit a hasamra, végig simított a hasamon, majd könnyes szemekkel kisétált. 

A terhességemről szóló történet eddig lenne pozitív és kiszámítható. Innentől pedig maga a harcmező.

Sziasztok!

Gonosz mostoha részt hoztam nektek, remélem annyira nem bánjátok! Ki mit tippel, mi lesz még a szülésig?

Puszi: K.