Amikor a Sors próbálkozik

Huszonötödik

Két nappal később, mindenki legnagyobb örömére hazaengedtek. Aznap, amikor a kis Adam és Soph is elhagyhatták a kórházat. Láttam a csöppséget, és rögtön beleszerettem. Oké, ez nem az a fajta szerelem első látásra volt, mint mikor megkaptam Lizziet a szülőszobán, de nagyon közel állt hozzá. Bár az orvosok azt mondták, még egy hétig kíméljem magam, megígértem Sophinak, hogy ha segítség kell neki, jöjjenek át nyugodtan. A lányom tényleg elvolt a babával, amikor az nem írt, de ahogy megjelentek az első könnyek, már menekült is a helyszínről. Mikor megkérdeztem, hogy miért, azt válaszolta, azért, mert rossz érzés hallgatni, és olyankor ő is sírni akar. Megölelgettem, adtam neki egy puszit, és teljesen megértettem. Én is így voltam vele, amikor pár hónaposan hasfájós korszakot élt. 

Ry nagyon komolyan vette az orvosok által előírt egy hét kímélő üzemmódot. Már azért is mérges volt, mert megfürdettem a lányunkat, és közvetlenül utána el mertem menni tusolni. Nagyon aranyos volt, látszott rajtam, hogy tényleg, őszintén és komolyan aggódik miattam. Pedig azt nem is tudta, hogy terhes vagyok. Oké, sejtem, hogy most kicsit megdöbbentetek és mérgesek vagytok rám, de higgyetek nekem, semmi okotok rá. Nem fogok sem elszökni, sem abortuszra menni, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak úgy gondoltam, várok vele még egy kicsit. Azt már tudjátok, hogy  az én születésnapom július 23, de azt szerintem eddig nem említettem, hogy Ry pedig augusztus 15-én ünnepel. Úgy számoltam, hogy addig még kihúzom úgy, hogy nem veszi észre a hasam, és látszólag el is felejtette, hogy  épp miatta küldtek el a vizsgálatra, ami felfedte a terhességem. 

Az én nagy napomig minden a terv szerint alakult. Ry semmit nem vett észre. Igaz, hogy voltak rosszulléteim, de a kicsi pont olyankorra időzítette a hányást, amikor az apja nem volt otthon. Lizzie egyszer kapott csak rajta, hogy a vécébe okádom az előző napi vacsorám, de kimentettem magam azzal, hogy szerintem csak rosszat ettem. Szóval 23-ig nem volt gond. Viszont ott akadt egy kisebb. Minden szülinapomon pezsgővel szoktunk koccintani. Igen ám, csakhogy terhesen az embernek nem igen kellene alkoholt fogyasztania. Szóval jöttek a kamudumák: fáj a fejem, és vettem be fájdalomcsillapítót, és amúgy is szolidarítok Sophival, aki meg a szoptatás miatt nem ihatott.  Látszólag mindenki elfogadta a magyarázatom, csak pont az nem, akinek a legszükségesebb lett volna. Pár napig még olyan gyanúsan viselkedett, de aztán elengedte a dolgot. Mindenki legnagyobb szerencséjére. A partnerem a bűnben ez esetben Rachel volt. Mindig vigyázott Lizzire, ha nekem orvoshoz kellett mennem, és segített előkészíteni Ry szülinapját és a meglepetést is. 

Augusztus hónapban az a kedvencem, hogy meleg van, és a tenger is már elfogadható hőmérsékletű. Minden nyáron a lányommal reggeltől estig a parton döglöttünk, ha épp nem dolgoztam, és süttettük magunkat. Akkor nyáron is ez volt, azzal a különbséggel, hogy egy pillanatot sem voltam a tunikám nélkül. Oké, nem azt mondom, hogy már biztosan és tisztán megállapítható volt, hogy odabent egy édes kis csöppség növekszik, de akkor is, a hasam már kezdett... dudorodni és egésszé összeállni. Szóval már alig vártam, hogy 15-én elmondhassam a hatalmas titkomat, és végre valahára rettegés nélkül napozhassak. 

A közeli partszakaszra terveztük a bulit. Felállíttatunk egy csapat ismerőssel egy közepes méretű sátrat, aminek az oldalai helyén függönyszerű anyagok voltak, hogy ne kapjunk hőgutát. Korán reggel, a terv szerint, hívott Soph, hogy át kéne mennem hozzá, mert nem tudja, mi van a kisfiával, de nagyon sír. Csak úgy száguldottam el otthonról. Minden egyes apró részletet leellenőriztem, a tortát és az ajándékot is jól eldugtam, majd vártam a meghívottak érkezését. Nagyjából mindenki ott volt már, csak az ünnepelt hiányzott. Tudtam, sejtettem, hogy Ry nagyon maga alatt lesz, mert "elfelejtettem" a szülinapját, ezért Kennethet és Lizziet kértem meg arra,hogy csalják el őt a meglepetés-party helyszínére. Mikor Ken suttyomban küldött egy üzit, hogy jönnek, felhívtam Ry apukáját. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, és megkértem, hogy jöjjön el, és ha sikerül neki, hozza magával a drága nejét is. Szerintem az ünnepelték Szibéria felé jöttek, mert a szülei is előbb odaértek, mint ők. Az apja lelkesen megölelt, megdicsért, hogy milyen ügyesen megszerveztem az összejövetelt, de az anyja... Legszívesebben Föld körüli pályára állítottam volna, olyan szánakozó pillantást vetett mindenre és mindenkire. De erőt vettem magamon, és arra figyeltem, hogy a lányom hangja egyre közeledik. Ő sem tudta, mi lesz aznap, de biztos voltam benne, hogy be fog sétálni a csapdába. A sátor azon oldalára, ahonnan jöttek, kiskutyák képét tettem ki. Ismertem már annyira, hogy tudjam, senki sem állhatja útját, ha valahol kiskutyát sejt. Így aztán kacagva rontott be, ahol szomorúan vette észre, hogy nincs is kutyuli, csak sok asztal meg szék. Mögé osontam, felkaptam, és odaálltam fele a többiekhez.

- Ne aggódj, nincs semmi baj - suttogtam a fülébe, mire a kis teste elernyedt. - Ma van apa szülinapja, és itt fogjuk megtartani.

- Ő is tudja? 

- Nem, ezért kellett neked, és Ken bácsinak idecsalni őt - nyomtam egy puszit az arcára. És a következő pillanatban libbent is a függöny és belépett Ryan. 

- Meglepetés! - kiabált mindenki, és konfettit lőttek a megdöbbent szülinaposra.

- Boldog Szülinapot, Apuci - szaladt oda hozzá a lányunk, és adott neki egy hatalmas, cuppanós puszit. 

- Remélem, nem hitted, hogy tényleg elfelejtem - álltam meg előtte mosolyogva.

- Ez  te műved igaz? - kérdezte mosolyogva, mire pukedliztem egyet. - Te kis boszorkány! Úgy szeretlek - kapott el a derekamnál fogva, és magához préselve megcsókolt. Igyekeztem eltartani a csípőmet, nehogy idő előtt lelője a poént. Miután elengedett, boldogan beszélgetett mindenkivel, aki eljött. Meglepetten vette észre, hogy a szülei is jelen vannak. Egy szót sem szólt, de amikor ránéztem, a szemében hatalmas hálát és büszkeséget láttam. Pontosan tudtam, miért. 

- Jól van,emberek, együnk! - kiáltottam el magam, mire mindenki a szendvicses tálcákra vetette magát. Egy óra múlva a legtöbben a sátor mellett napoztak, teljesen kidőlve. Egyre jobban izgultam, mert egyesek már elkezdték odaadni Ryannel az ajándékaikat. Szó szerint reszkettem, mire mindenki odaadta neki a sajátját, és az érdeklődő szempárok tucatjai rám szegeződtek.

- Kicsim, megtennél nekem valamit? - kérdeztem Ry-t.

- Neked bármit - mosolygott csábosan.

- Azt hiszem a sátor mögött elhagyhattam egy borítékot, amiben a következő párizsi munkám részletei vannak, megkeresnéd nekem? Én addig megkeresem Kent és Lizziet.

- Öt perc - adott egy puszit, és már rohant is. Ken és Liz pont ekkor léptek be a másik oldalon. És ugyebár a borítékban nem is egy munkatervezet volt. De csak ezzel tudtam rávenni, hogy biztosan kinyissa. Nem kellett csalódnom benne, alig négy perccel később tágra nyílt szemekkel, könnyes arccal lépett be a sátorba, és felém indult. Ja, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy miután kiment, kibújtam a ruhámból, így már csak a bikini volt rajtam, ami nem takart semmit sem a hasamból. Ahogy közeledett, szemei rátaláltak az enyhén már gömbölyödő pocakomra, és újra sírva fakadt. A vendégek nem értették, mi történt. Ry megállt előttem.

- Ez a szülinapi ajándékom, ugye? - lebegtette meg előttem a legutóbbi ultrahangos vizsgálaton készült képet.

- Boldog szülinapot - suttogtam halkan. Egy vipera sebességével csókolt meg, és éreztem a testéből áradó boldogságot.

- Annyira nagyon eszméletlenül szeretlek - suttogta ajkaimnak, majd kezei a hasamra vándoroltak. Nyomott egy puszit a fülem mögé, majd a hátamat a mellkasának döntötte, így fordultunk a többiek felé. 

- Mondd el nekik - biztattam halkan.

- Köszönöm, hogy ma ennyien eljöttetek, hogy velem ünnepeljetek. Hálás vagyok az ajándékaitokért, mind nagyon tetszett. De meg kell értenetek, a legjobban mégis csak annak örülök, amit Kimberly-től kaptam az imént - kulcsolta össze az ujjainkat, és a kezeinket a hasamra tette. - Nos, emberek, apa leszek! - rikkantotta el magát, mire mindenki nevetésben és tapsban tört ki. 

Kivéve a gonosz némbert.

Sziasztok!

Volt egy kis időm, alkottam nektek folytatást! Hogy tetszett? Ne feledjétek, óhaj, sóhaj, gond és panasz mind jöhet kommentbe, és igyekszem rájuk reagálni! 

Puszi: K.