Amikor a Sors próbálkozik

Harmincadik

- Ez annyira jó érzés - dörmögte a nyakamba. Miután Sophiék magunkra hagytak minket, Ry ölébe ültem, a hátam a mellkasának döntöttem. A kezei a hasamon mozogtak, minden egyes rúgást a tenyerével kapott el. Bár nem láttam az arcát, teljesen biztos vagyok benne, hogy ott változott meg minden. 

Karácsonyig egyszer sem hagyott magamra. minden egyes percet velem, mellettem töltött, és olyan aranyos és gondoskodó volt, mint amikor megtudta, hogy terhes vagyok. Reggelente előttem kelt, hozta a vitaminjaimat, összekészítette Lizziet, és csak heti kétszer vihettem én a lányunkat az oviba. A bevásárlásokat is csak úgy végezhettem, ha aznapra más programom nem volt. Minden vizsgálaton ott volt velem, minden egyes ultrahangnál megbűvölten nézte a képernyőt. Ha addig bármi kétségeim is volt vele kapcsolatban, elillant: minden mozdulatán, cselekedetén és szaván érződött a csodálat és a szerelem. Nem tudom, hogyan volt képes megváltoztatni őt pár aprócska rúgás, de megtette. Ezért mindenképp hálás vagyok a babámnak. És hogy miért nem azt írtam, fiamnak vagy lányomnak? Nos, mert akkor még nem tudtuk. Minden egyes vizsgálaton megkérdezte a nővér, hogy akarjuk-e tudni, de mi azt mondtuk, szeretnénk, ha meglepetés lenne. Így aztán a második közös csodánk neme csak a születésekor derült ki. De erről majd egy kicsit később....

Karácsony este hármasban ünnepeltünk. Lizzie alig akart elmenni aludni, mert annyira be volt zsongva a plüssök és játékok miatt. Szerintem olyan éjfél lehetett, mire különféle zsarolásokkal sikerült rávenni őt az alvásra. Alig álltam már a lábamon, nagyon fáradt voltam a lányomtól és a baba is örökösen mozgott. Míg Ry altatta Lizziet, én elmentem letusolni, majd bebújtam az ágyba. Már majdnem elaludtam, amikor Ryan beugrott mellém.

- Nagyon fáradt vagy? - kérdezte, miközben hátulról átölelt.

- Tudnék aludni egy egész napot - ásítottam egy hatalmasat.

- És akkor hogy adom oda az ajándékot, ha alszol holnap estig?

- Ry, már kaptam ajándékot. Ott a pulcsi és a sok plüss zokni, amikért úgy rajongok - sandítottam rá fél szemmel. 

- Oké, tényleg kaptál már ajándékot, de van még egy. És ezt nem akartam Liz előtt odaadni.

- Kicsim - fordultam felé teljes testemmel -, tudod, hogy imádom, amikor elhuncutkodunk mi ketten itt a takaró alatt, de most tényleg fáradt vagyok - néztem rá komolyan. 

- Nem szexet akarok, Kim! - szinte felháborodott.

- Oké, kapsz tíz percet, utána alszok - tornásztam magam ülő helyzetbe, és a támlának dőlve összefontam a karjaimat a hasamon. 

- Nagyon házsártos vagy - mászott le az ágyról, és a szekrény azon része felé indult, ahol az én cuccaim vannak.

- Nem házsártos vagyok, hanem fáradt. Mit keresel a cuccaim között? - kérdeztem, mikor nekiállt pakolni.

- Mindjárt meglátod - a hangja mosolygós volt, olyan bezsongott kisfiús. - Megtennéd nekem, hogy behunyod a szemed?

- Ketyeg az óra - emlékeztettem, mielőtt megtettem volna, amire kért. Hallottam, ahogy motoszkál, zacskóban pakol, motoszkál, járkál... - Minden oké?

- Ahha, csak ki ne nyisd a szemed - motyogta, mint akit nagyon leköt valami. Aztán hallottam, ahogy felém sétál, majd közvetlenül mellém leül. - Ígérd meg, hogy végighallgatsz.

- Ha beleférsz a hátralévő hét percbe, meghallgatlak - mosolyodtam el, és mindketten tudtuk, hogy akkor sem szólnék neki, ha tovább beszélne. Felkeltette a kíváncsiságomat, na!