Amikor a Sors próbálkozik

Huszonharmadik

Ryan

Éreztem, hogy baj lesz, de nem tehettem ellene semmit. Jó, próbálkozhattam volna, de semmi kedvem nem volt veszekedni Kimmel, mikor amúgy is folyton ingerlékeny volt. Ahol tudtam, segítettem, és igyekeztem a Hercegnőt a lehető legkevesebb időt tölteni a közelében. A korábbi átlag 7-8 óra alvása lecsökkent 2-3-ra, és egyre ramatyabb állapotban volt. Alig evett valamit, de az is nem sokkal később kijött belőle. Szóval a bemutatóra úgy indultunk el, hogy a 911 a gyors tárcsázómon volt, ha esetleg történne valami. A közvetlenül a színpadra lépés előtt megevett pár falat és a töménytelen mennyiségű kávé benne maradt, így sikerült végigcsinálnia az estét anélkül, hogy kihányta volna az elfogyasztottakat. Egy-két vendéggel még udvariasan evett is pár falatot, aminek nagyon örültem. Szinte biztosra vettem, hogy az állandósult stressz és idegesség enyhülni kezdett, ezért volt jobban. Mire a parti kezdett elfajulni, ő is elérkezettnek látta az időt, hogy megpattanjunk, így, miután elköszönt, a parkolóba mentünk, hogy kocsiba szálljunk. Lizzie a karomban aludt, Kim pedig kicsit lemaradva mögöttünk sétált. Nem tudom megmondani, pontosan hogy és mikor történt, de összeesett. A kislányt, akit sajátomként szeretek és imádok, betettem az ülésébe, bekötöttem, miközben a fél szemem az anyján tartottam. Miután végeztem, odasiettem a földön fekvő szerelmemhez, az életemhez, nagy nehezen összekanalaztam, beültettem a kocsiba, és utána mint az őrült siettem vele a legközelebbi kórházba, ami a sebességtúllépés ellenére is húsz percnyire volt. Egész idő alatt, míg a jogosítványom kockáztatva száguldottam, motyogtam, hogy minden rendben lesz, hogy nem lesz semmi baj, hogy mi a fene történhetett. Nem tudom, mit reméltem, hogy majd felébred, és megnyugtatóan egyetért velem, vagy csak magam akartam lehiggasztani, de be nem állt a szám. A kórházhoz érve beálltam a legközelebbi helyre, majd a sürgősségi nővérpulthoz rohantam.

- Jó estét! Van egy ájult nő a kocsimban. Majdnem fél órája esett össze, és nem reagál semmire. Kérem, segítsen!

- Azonnal - mosolygott rám megnyugtatóan, majd elkapott egy arra járó nagydarab kék ruhás fickót. - Steven, az úr egy ájult nőt hozott, segíts neki, légy szíves! - mire a mogorva csak bólintott, és kérdőn rám nézett. Egy fikarcnyit sem habozva rohantam vissza a kocsihoz, ahol változatlan állapotok fogadtak: édesen alvó kislány és idegesítően mozdulatlan, ájult anya. A hapsi pillanatokkal később ért oda, mint én, és rögtön kiemelte az eszméletlen Kimet, majd az épület felé indult. Összeszedtem, ami kellhet, majd kiszedtem a még mindig alvó Lizziet, és utánuk mentem. Mire beértem, Kim már egy ágyon feküdt, és a nővérke a ruháját húzta le éppen. Amint meglátott, kezemben az alvó csöppséggel, rögtön otthagyta őt, kivett a szekrényből egy plédet, és betakarta Lizziet, miután leraktam őt a sarokban álló  kanapéra. 

- Tudnak már valamit mondani? - kérdeztem halkan, nem is remélve választ.

- Vettünk vért a kisasszonytól, másfél órán belül itt lesz az eredmény. Az ügyeletes orvos pedig azonnal megvizsgálja, ahogy levetkőztettem fehérneműre a hölgyet.

- De miért...

- Kell levetkőztetni alsóneműre? - kérdezte kedvesen, én pedig csak bólintottam. - Azért, mert a doktor mindenhol szeretné megvizsgálni. Ön azt mondta, betonon esett össze, így külső sérülések keresése után a kisasszonyt meg fogjuk röntgenezni, hátha van törés vagy belső vérzés - fordult vissza, majd folytatta a vetkőztetést. Mikor végzett, Kimet egy vékony lepedővel nyakig betakarta, majd elhagyta a szobát. Percekkel később egy középkorú nővel tért vissza, és egy halom papírral. Az orvos nekilátott megvizsgálni Kimmyt, míg a nővér segített kitölteni a papírokat. Az utolsó papírok egyikénél megakadt valamin a szemem.