Amikor a Sors próbálkozik

Harminchatodik

- Na mi van, ősember, lenyűgöznek a város fényei? - kérdeztem tőle. Rögtön felém fordult és ördögi mosollyal közeledni kezdett.

- Ja, de nem annyira, mint a csajom - dobta le a táskáját, majd hatalmas léptekkel felém indult. Felkapott és addig csókolt, míg el nem fogyott a levegőnk. - Tényleg hiányoztál - dörgölte az orrát az enyémhez.

- Tudom - mosolyodtam el, majd nagy nehezen lemásztam róla. - Szedd össze a cuccaid, aztán menjünk fel, Sophi süti a bundás kenyeret. Ja, és a lányod is látni akar.

- Helyes - mosolyodott el. Felkapta a táskáját, majd bementünk a lépcsőházba, onnan pedig a lakásba. Már mennyei illatok terjengtek. 

- Pakolj le. Lizzie a jobboldali szobában kell hogy legyen - nyomtam az arcára egy puszit, és a konyhába siettem. - Nem úgy volt, hogy megvársz a sütéssel? - kérdezte Sophit.

- De, csak aztán úgy gondoltam, inkább megcsinálom én, minthogy mosogatnom kelljen - fordult felém és rám kacsintott.

- Hogy te mekkora játékos vagy... - tátottam el a számat, majd a szekrények felé indultam, hogy megterítsek. Mire végeztem, Ry és Lizzie már ott is volt. 

- Anya, itt van apa is - ugrabugrált össze-vissza a lányom.

- Tudom, szívem, tudom - nyomtam neki egy puszit, majd elé tettem egy felkockázott bundás kenyeret. - Nagyon örültél neki, igaz?

- Az nem kifejezés! Majd' ledöntött a lábamról - kacagott fel a vőlegényem.  - De nekem tetszett, nagyon is tetszett - vonta meg a vállát egy ártatlan mosoly kíséretében. 

- Sejtettem - forgattam a szemeim. - Te nem változol.

- De te igen - rántott az ölébe. - Egyre szebb vagy - húzta végig az orrát a nyakamon.

- Jól van, Casanova, engedd enni az asszonyt - lökte meg Soph játékosan a vállát. - Vagy azt akarod, hogy baja legyen  a babának? - vonta fel a szemöldökét kérdőn.

- Isten őrizz! Egyél! - emelte elém a tálat Ry. 

- Vicces vagy - közöltem vele, majd elvettem egy szeletet és beleharaptam. Utána odatartottam neki, de nem volt hajlandó enni belőle. - Ha nem eszel, én sem fogok.

- Ne kekeckedj velem, egyél! Kell a kaja a babánknak!

- Aha, mert neked nem, mi? Ne játszd itt a macsót, egyél velem!

- Majd eszem, ha te jóllaktál - dőlt hátra, és a mellkasán összefonta a karjait.

- A kanapén akarsz aludni? - kérdeztem tőle teljesen komolyan.

- Nem, melletted - vágta rá.

- Akkor eszel - vontam meg a vállam, és újra felé nyújtottam a kenyeret.

- Lehetetlen vagy - harapott bele összehúzott szemekkel. 

- De te így szeretsz, nem igaz? - kuncogtam, és a mellkasára dőltem.

- Pontosan, így szeretlek - nyomott egy puszit a hajamba.

miután elpusztítottuk az utolsó falatig a vacsorát, Ry bevállalta, hogy elmosogat. Míg ő a konyhában dolgozott, addig Sophi és én megfürdettük a gyerekeinket. Adam a sarokkádban, míg Lizzie a zuhanyfülkében tisztult, mi pedig, anyák tiszta habosak voltunk. Valahogy tehetségük volt ahhoz a gyerekeinknek, hogy rajtuk kívül minden olyan legyen. Nagy nehezen végeztünk a mosdatással, és teljesen elázva tettük őket ágyba. Végül Sophi a lila szobát választotta, és azt mondta, elég nagy az ágy, szóval Lizzie nyugodtan aludhat vele.