Amikor a Sors próbálkozik

Harminckilencedik

- Nem hiszek neked! - közölte velem immár sokadjára. 

- Oké - feleltem fáradtan és lemondóan. - Akkor majd elhiszed, ha megszületik, nekem olyan mindegy! 

- De nekem nem az! Tuti, hogy csak hazudsz!

- Mondd már meg nekem, a jó Istenért, egy ilyen kaliberű dologban miért hazudnék? És nem gondolod, hogy idővel úgyis kiderülne a turpisság?

- De... Én... - pampogott, de nem jutott érdemleges válaszra.

- Ez van, Cooper, ezt kell szeretni - nyomtam az arcára egy puszit, és elfordultam, hogy megkeressem Lizziet. De elkapta a  karom és visszaültetett az ölébe. A keze a hasamon kalandozott.

- Ugye tudod, hogy szeretlek? - kérdezte meglepően lágy hangon.

- Tudom - mosolyogtam rá. - És?

- Nem érdekel, hogy a baba fiú vagy lány lesz. Komolyan - erősítette meg nekem, amikor felvontam a szemöldököm. - Nekem csak az a lényeg, hogy te vagy az anyukája, és hogy veled lehetek a terhesség alatt - simogatta meg az arcomat. Bennem pedig kezdtek feltörni az érzelmeim.

- Ry...

- Kérlek, Kim! Tudod, hogy akár igaz, akár nem, nem hagylak itt, mert mindennél jobban szeretlek! 

- Utálom, amikor a legnagyobb elhatározásomban is képes vagy megingatni - néztem rá könnyes mosollyal. -Liz!

- Igen, anyu? - rohant át hozzánk, majd becsapódott mellénk, mint egy kisebb meteor.

- El kellene mondani apunak, amit te meg én tudunk. Úgy lenne igazságos.

- De anya, azt ígérted, a mi titkunk lesz - ráncolta az orrocskáját édesen.

- Tudom, és sajnálom, hogy megszegem a szavam, de szerintem apa is örülne neki, ha tudná. Biztos vagyok benne, hogy egész nap velünk játszana - kacsintottam a lányomra miközben az alattam ülő vőlegényemet egy bordaközi bökéssel biztattam segítségnyújtásra.

- Mondd el, amit tudsz, Hercegnő, és utána csak téged foglak szolgálni, ó hatalmas Elizabeth!!

- Oké, azért nem kell túlzásokba esni - kuncogtam, mikor a lányom elképedve bámult az apjára.

- Anya, minden rendben van vele? - nézett furán Ryanre. 

- Igen, de most már tényleg el kellene mondani neki, mert még ennél is rosszabb lesz - forgattam meg a szemeimet.

- Rendben, szóval... - helyezkedett el velünk szemben. - Apa, valamit tudnod kell - kezdte teljes komolysággal.

- Ne ne mondd - dörmögte az említett a nyakamba úgy, hogy csak én halljam. - És mi lenne az a valami? - kérdezte hangosan, mire a lányunk fontoskodóan kihúzta magát és az ölében összeillesztette a kis ujjait.

- Talán már észrevetted, de anya terhes.

- Most, hogy mondod.... Nem tudtam rájönni, mi olyan furcsa vele kapcsolatban.

- Apa!

- Bocsi! - emelte fel a kezeit megadóan.

- Szóval, anya terhes, és nem is olyan sokára megszületik a kis tesóm. 

- Igen, ez is megvan. Mi az újdonság? - próbálkozott.

- Türelmetlen vagy, apa! 

- De ez sem újdonság - nyögtem be, mert már nem bírtam magammal.