Amikor a Sors próbálkozik

Tizennyolcadik

Aznap éjjel, mikor Ry végre beadta a derekát, maradjunk szerintem annyiban, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Itt mindenki arra gondol, amire akar, de az biztos, hogy én képtelen lennék nektek visszaadni szavakkal azt a szenvedélyt, vágyat és szerelmet, ami akkor kettőnk közt volt. Ez át kell élni, nem pedig elolvasni, mert az fabatkát sem ér. Mindenkinek olyan érzelmes, törődő és odaadó szeretőt kívánok, mint amilyet én fogtam magamnak.

Nagyon szépen összehangolódtunk. Lizzie boldogabb volt, mint valaha, és minden egyes adandó alkalommal apának hívta Ryant, ami kezdett ugyan egy kicsit aggasztani, de nem szóltam neki. Ry pedig megbeszélte a főnökével és a kollégáival, hogy otthonról fog dolgozni, és csak akkor megy be, ha nagyon muszáj. Így én teljes nyugalommal járhattam órákra, mehettem dolgozni. A modellkedéssel csak az volt a probléma, hogy a drága párom kezdett kicsit féltékeny lenni. Együtt vitattuk meg az ajánlatokat, és arra figyeltem fel, hogy azokat, amikhez vetkőzni is kell, nem igazán akarta megengedni. Igazából nem is a megengedni ide a megfelelő szó, de másképp nem tudom elmondani. Mindegyik ajánlatban talált valamit, ami nem tetszett neki: korán van, órám van, tanulnom kell, későn van, messze van, utaznom kell hozzá, meg hasonlók. 

- Ezzel például mi a bajod? - dobtam elé az egyik kedvencem.

- Egy hetes munka, Párizsba kellene menned, és másfél héttel a vizsgáid előtt van.

- Oké, eddig bírtam, de tovább már nem megy. Minden olyan lehetőséget, ahol egy keveset is mutatnom kell magamból, elvetsz valamilyen nevetséges ok miatt. Nem azért kértelek, hogy segíts a választásnál, hogy megtilts nekem dolgokat! Nem vagy az apám, és amennyire én tudom, még a férjem sem. Szóval örülnék neki, ha egy kicsit rugalmasabban állnál a dolgokhoz, mert ez már kezd kiborító lenni!

- Biztos, hogy nevetséges okok? Én csak azt szeretném, ha nem szakadnál meg a munkában, az iskolában és a gyereknevelésben - vonta meg a vállát.

- Ugye nem hiszed el, hogy ezt a süket dumát beveszem?

- Mégis mit vársz, mit mondjak?

- A nyamvadt igazat!!!

- Az igazat akarod, igen? Akkor tessék, itt van:  rohadtul nincs ínyemre, hogy a barátnőm testén élvezkedik a fél világ, arról nem is beszélve, hogy ezek a képek milyen hatással lesznek majd a lányomra!

- Ő nem a te lányod, ezt ne felejtsd el! - sziszegtem, és kezdett elborulni az agyam. - Eddig is dolgoztam, ezután is fogok, mert ez az életem. Nem érdekel, milyen féltékeny vagy, ezt soha nem fogom feladni senki kedvéért, világos? És az én lányom ebbe ne keverd bele, rendben? Őt semmiféle hátrány nem fogja ezért érni, sőt! Ha lesz hozzá kedve, akkor ő is modellkedhet!

- Az isten szerelmére, még csak három éves lesz! 

- Nem azt mondtam, hogy már holnap, észkombájn! Évek múlva, vagy amikor ajánlatot kap! Megbeszélem vele, és ha szeretné, támogatom az úton, ha nem, elfogadom a döntését!

- Megértettem, vettem az adást - tartotta fel a kezét a megadása jeleként. - Soha nem akartam az utadba állni - indult kifelé a hálóból.

- Most képes leszel megfutamodni? - kérdeztem cinikusan.

- Nem, nem futamodom meg, csak időt adok neked, hogy átgondold a dolgokat és lehiggadj. Nem mellesleg el kell mennem a lányodért az ovi előkészítőbe - válaszolta, majd köszönés nélkül elment.

Már esteledett, de még mindig se híre, se hamva nem volt a lányomnak és az apjának. Hiába dolgoztam épp a diplomamunkámon, alig tudtam koncentrálni, annyira pánikoltam, hogy baj lehet. Már kilenc óra is elmúlt, amikor eljutottam arra a szintre, hogy felhívom Kenneth-et, hátha ő tud valamit. Már a kezemben volt a telefon, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Lóhalálában rohantam le, hogy megnézzem, minden rendben van-e velük. Lizzie Ry vállán aludt békésen, és a kezében egy ismeretlen plüsst szorongatott. Amint Ry becsukta az ajtót, elvettem tőle a lányom, és egy szó nélkül a kicsi szobája felé indultam. Letettem az ágy szélére, majd becsuktam, és be is zártam magam mögött az ajtót. Levetkőztettem az aznapi ruhácskájából, kifésültem a haját, és nagy nehezen ráadtam a pizsamáját. Már a takarót húztam rá, amikor felébredt.