Amikor a Sors próbálkozik

Tizenhatodik

Tényleg csodálatos érzés volt a lányommal és az apjával ébredni. Sosem hittem volna, hogy a kis világunk ugyanolyan tökéletes lehet, ha kiegészül majd egy férfival. Hát, be kell látnom, orbitálisat tévedtem, de ezt a tévedésem nem bánom. 

Ry ébredt fel legelőször. Éreztem, hogy mocorog mögöttem, de annyira kiszívta az energiám az éjjeli tervezés, hogy csak nyöszörgésre futotta tőlem. Lizzie azonban kipattant az ágyból, és énekelve rohant a konyha felé. Nem igazán értettem a szöveget, de biztos vagyok benne, hogy elhangzott benne az, hogy apa, müzli, játék és kistesó. Nagyon reméltem, hogy Ry nem azt értette, amit én, de csalódnom kellett.

- Te is azt értetted, hogy apucit szereztem, kistesót kapok? - kérdezte nevetve.

- Eszedbe ne jusson adni alá a lovat, Cooper! Így is elég nagy bajban vagyunk, nem kell még hozzá a te kis egyéni előadásod! Csak csinálj úgy, mint aki nem hallott semmit, és terelj, ha ilyesmiről kérdez, rendben? - nyitottam ki nagy nehezen a szemeim, és felé fordultam.

- Oké - nevetett tovább, de azért odahajolt, hogy egy jó reggelt csókkal megnyugtasson.  Az ajkai tényleg enyhítették a kialakult pánikom, és valamivel boldogabban másztam ki a meleg takaró alól. A konyhába érve a lányomat már a székén ülve találtuk, és épp egy borítékot firkált össze. 

- Hogy aludtál, Hercegnő? - kérdezte Ry, és az enyhe borostájával megcsikizte a lányát. 

- Jól - kacagta, és próbált kikecmeregni apja szorításából. - Éhes vagyok - nyögte a nagy nevetés közben.

- Mit kérsz? - kérdeztem, és a hűtő felé indultam. 

- Királynőm, kérem foglaljon helyet - húzta ki a lányom melletti széket Ryan. - Ma a hős lovag készíti a gyönyörű hölgyek éhségűző falatjait - mondta komolyan, belőlem pedig kitört a nevetőgörcs. Próbáltam visszafogni, de nem igazán sikerült. Levegőhiánnyal ültem le a kihúzott alkalmatosságra, és érdeklődve figyeltem, ahogy Ry a dolgokat keresi. A hozzávalók előpakolása után percekig tanácstalanul nyitogatta a szekrényeket, és próbált edényt találni. 

- Segíthetek? 

- Nem, a királynő pihen és figyel - válaszolta a nemlétező bajsza alól.

- Csak szeretném felhívni a szakáccsá avanzsált lovag figyelmét egy létfontosságú dologra: a hercegnő és a királynő éhes, és étkezni óhajt. Igyekezzen már! - dőltem hátra.

- Lizzie, anya mindig ilyen morcos reggel? - fordult az említett felé.

- Igen - bólintott a lányom. - Mindig iszik valamit, és utána jobb a kedve.

- Kávé?

- Pontosan! Ide vele - nyújtottam felé a kezem.

- Mi lenne, ha letusolnál, míg elkészítem a fenséges fogásokat?

- És hagyjalak felügyelet nélkül a konyhámban? Nem tudom, milyen nőkkel volt neked dolgod eddig, de itt nem fogsz mocskot csinálni, és utána elvárni, hogy egy szó nélkül feltakarítsak! Ez az én fenségterületem! 

- Lizzie, segítesz nekem? - keresett mentsvárat a lányomnál, aki nagy örömmel sietett felé.

- Na, szép! Lizzie!

- Mami, menj fürdeni - jött vissza hozzám, és konkrétan kituszkolt a helységből. Teljesen megrökönyödve mentem a hálóba, hogy tiszta ruhát vegyek magamhoz, és a forró vízhez járuljak. Uhh, kicsit bent ragadtam a királynős korszak dumájában...