Mióta az eszemet tudom, ismerem őt. Mióta az eszemet tudom, szeretem őt. Eleinte csak mint barátot, aztán mint pasit, aztán... Aztán elsodródtunk egymástól. Sokszor kerültünk szembe egymással az eddigi életünk folyamán, és az Élet számos lehetőséget...
Hosszú volt az út hazáig. Lizzie ugyan elaludt nem sokkal azután, hogy elhagytuk a lagzi helyszínét, de pont akkor ébredt fel, amikor a lakásunktól fél órányira dugóba keveredtünk. Az alapból harminc perces út ezúttal több, mint két és fél óráig tartott. Sokan jöttek vissza a városba a hétvége után, és baleset is történt. Már nem tudtam mint csinálni vele, amikor az egyik dal a rádióban nagyon megtetszett neki. Megkért, hogy hangosítsak rajta egy kicsit. Megtettem, de nem igazán értettem, miért tetszett neki annyira. Lassú szám volt, amolyan szakítós-féle. A végéig csukott szemmel élvezte, és látszott rajta, hogy ez egy darabig kedvenc lesz. Nem tévedtem. Hazáig azt a dalt hallgattuk a telefonomon, miután nagy nehezen kiderítettem, mi az és letöltöttem. Beismerem, mire leparkoltam, egész megtetszett.
Másnap elmentem az egyetemi találkozómra, ahol sikerült megbeszélnem a konzulensemmel, hogy miket kell teljesítenem az évben, és mikorra kell elkészülnöm a diplomamunkámmal. Kisebb csúszásban voltam, de mivel kedvelt, és vonzottam a friss húsokat a suliba, elnézte nekem, és biztosított mindennemű segítségéről. Miután ott végeztem, beugrottam az ügynökségre. Az én emberem még nem volt ott, így leültetett a tárgyalóban, ahol Lizzie boldogan eljátszadozott az asztalon található dolgokkal. Még ő rosszalkodott, körbenéztem a helyiségben. Szépen ki volt dekorálva, ugyanakkor tükrözte a hely profizmust és komolyságát. Az egyik falon ott sorakoztak a modellek képei. Kíváncsian végignéztem az összeset, mert bár nagyobb részüket ismertem, azért voltak szellemek és új arcok. Meglepődtem, amikor megtaláltam magam. Nem is tudtam, hogy engem ezzel a képpel szoktak "reklámozni".
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Emlékeztem, mikor készült a fotó, de nem is hittem, hogy eljutott a nagyfőnökhöz is. Már épp indultunk haza a lánykámmal egy munka után, amikor szembe jött velünk a fotós. Beszélgettünk egy kicsit, majd megkért, hadd csináljon egy képet csak úgy rólunk. Lizzie-nek jó napja volt, és mindenkire mosolygott. Amikor megsimogattam a kis kezét és a pociját, fülig ért a szája. Épp jókor. Napokkal később megkaptam a képet, de nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen magas helyekre is el fog kerülni.
Amíg méláztam és merengtem, megjöttek a többiek. Mr. White, az igazgató Susan és Jeremy társaságában érkezett.
- Kimberly! Micsoda öröm önt látni! - ölelt meg teátrálisan a főnök, majd helyet foglalt az asztalfőn.
-Csajszi... - szorította meg a vállam Jer, majd leült Lizzie mellé.
- Régen láttalak már - kapott szoros ölelésébe Susan. Mikor végre elengedett és levegőhöz jutottunk, odatelepedtünk Jer és a lányom mellé.
- Megkérdezhetem, miért kellett ilyen sürgősen megjelennem itt? - kérdeztem udvariasan Mr White-ot.
- Akkor térjünk is a tárgyra - mosolyodott el. - Egyeztetni szerettem volna önnel. Úgy értesültem, hogy idén, mármint a mostani tanévben fogja befejezni a divattervezés. Igaz ez?
