- Nincs itt - feleltem higgadtan.
- Hogyhogy? Dolgozik?
- Nem tudom - hazudtam. - Ő nem része az életünknek - mondtam, és láttam, hogy a szemében a fájdalom áthatóbb lett.
- Miért?
- Nem működött köztünk ez a kapcsolatosdi - mondom ki a valót.
- Akkor hogy sikerült megállapodnotok a gyerekben?
- Nem tudom, te milyen elvont világban élsz, de ahhoz, hogy gyerekem szülessen, nem feltétlenül kell megállapodnom egy férfival - vonom meg a vállam.
- Tudja egyáltalán, hogy apa lett?
- Nem hiszem. De mindenkinek jobb így. Megkíméltük magunkat, a környezetünket és a lányunkat a kimerítő drámáktól.
- Hogy tudtál egyáltalán lefeküdni vele, ha ennyire megveted a seggfejet? - érdeklődése őszintének tűnt.
- Nem részletezném, de maradjunk annyiban, hogy nagyon meggyőző tudott lenni, ha akart valamit - kacsintottam rá, és elmenekültem a további kérdései elől. A lábaim szinte maguktól vittek engem.
-Menj a mamihoz, Cukorborsó, úgy látom, szüksége van rád - adta át nekem a lányom Ken. Volt mellettük üres szék, odahúztam kettejük közé, és leültem.
- Ha ma este nem bolondulok meg vagy hozom magamra a poklot, akkor soha - sóhajtottam, miközben a lányom hátát simogattam, aki a hajammal játszott.
- Ennyire rossz? - aggódott Sophi.
- Mióta Lizzie idejött hozzátok, folyamatosan róla kérdezett és az apjáról - artikuláltam nekik az utolsó szót, mert nem akartam a lányom felzaklatni.
- Úr Isten!
- Ez így nem lesz jó - motyogta az ifjú férj.
- Nekem mondjátok? Sokáig nem fogok tudni ferdíteni neki, ha ilyen részletekbe menően kíváncsi.
- Sajnáljuk. Nem hittük, hogy a pici jobban fogja érdekelni, mint te.
- Majd kibírom valahogy - álltam fel, mert megjöttek a pincérek a vacsora első fogásával. - Ti csak érezzétek jól magatokat, elvégre ez a ti nagy napotok - öleltem meg őket, majd visszamentem az asztalunkhoz. A lányomat beletettem az ültetőszékbe, már tudtam, hogy szó szerint ki nem állhatja.
- Ha jó kislány leszel, te kapod az első sütit,megígérem - suttogtam neki, mire felhagyott az ellenkezéssel, és felragyogott a szeme.
A vacsora nem volt akadálymentes, de sikerült. A leves után Lizzie úgy döntött, hogy majd kér tőlem falatot, és ne rakjak neki külön tányérra.
- Lánykám, ha nem maradsz nyugton, meg foglak bökni a villával! És ez fájni fog, mert ez a nagyoknak van! - szóltam rá, mikor össze vissza forgolódott.
- Ken bácsi... Ken bácsi... - nyújtózkodott felé.
- Kicsim, Ken bácsi most eszik, ahogy mindenki más is. Maradj egy kicsit nyugton, és utána átmehetsz hozzájuk, oké? - válaszul csak bólintott, de továbbra is ficánkolt. - Lizzie, kérlek! Így nem lesz süti! - fenyegettem meg, mire a főfogások elhordásáig nyugton tudott maradni. Még a desszertek előtt elmentünk a mosdóba, hogy rendbe szedjük magunkat. Mikor sétáltunk vissza, Liz egyszer csak elengedte a kezem, és a főasztal felé szaladt. De nem volt ott a vőlegény és menyasszony, akarom mondani a friss házasok. Majdnem sírva fakadt, mikor nem talált ott senkit. Felkaptam, megölelgettem, és visszasiettem vele a helyünkre. Mikor leültem, Rachel sem volt sehol. Ryannek azonnal feltűnt, hogy valami ne stimmel.
YOU ARE READING
Amikor a Sors próbálkozik
Teen FictionMióta az eszemet tudom, ismerem őt. Mióta az eszemet tudom, szeretem őt. Eleinte csak mint barátot, aztán mint pasit, aztán... Aztán elsodródtunk egymástól. Sokszor kerültünk szembe egymással az eddigi életünk folyamán, és az Élet számos lehetőséget...