Amikor a Sors próbálkozik

Ryan - Két évvel később

- Apa!

- Apa!

- Lányok, elég lesz most már! - nyögök fel fáradtan és álmosan. Az utóbbi időben elég nehéz volt kipihennem magam.

- Apa, jönnöd kell! - toppan be Liz lihegve. Hat éves, két hét múlva kezdi az iskolát, és be nem áll a szája.

- Édesem, még csak fél öt van - nyögök fel. - Fél öt! Miért vagytok fent ilyen korán?

- Mert anya felébresztett minket! 

- Jön a baba - totyog be a két éves Liv a nővére mögül. - Apa, jön a baba - mosolyodik el izgatottan.

- Micsoda? - ülök felé rémülten. Kimberly a harmadik babánkkal várandós, de jelenleg még nagyon nincs itt az ideje, hogy szüljön. - Hol van anya?

- A babaszobában pakolt az előbb - tájékoztat készségesen Liz, majd amikor látja, mekkora hévvel kelek ki az ágyból, arrébb lé, és magával húzza a húgát is. Egy perccel később már a babaszobában vagyok és a hintaszékben sziszegő feleségem előtt térdelek.

- Mióta tart? - csak ennyit kérdezek, mert reménykedem benne, hogy ezek csak ijesztgető fájások.

- Lassan két órája. Fél órája elfolyt a magzatvizem - szuszogja, és látom rajta, hogy igyekszik nagyon tartani magát. A lányok fürkésző szemekkel állnak az ajtóban. 

- Jól van, akkor bizony szülünk - csapom össze a tenyereimet. - Liz, öltözz fel és adj valami rucit a húgodnak is. Én segítek anyának. Amint kész vagytok, a lift előtt találkozunk - küldöm őket a dolgukra. - Gyere, édesem, segítek kényelmesebb ruhát felvenni, utána pedig végre megszüljük a kisfiam - lelkendezem enyhe pánikkal.

- Ne éld bele magad nagyon, Ry. Utálnám látni a csalódottságot az arcodon, ha kislány - simít végig gyengéden az arcomon, miközben szép lassan feláll. Darabos a mozgása, és a szokásos egy perc helyett majdnem ötbe telik, mire beérünk a hálónkba. Kim leül az ágyra, én pedig előkerítem a kedvenc nyári ruháját, amibe még nagy hassal is simán belefér. Lehámozza magáról a pizsamáját, tiszta fehérneműt vesz, majd belebújik a kék ruhába. Az anyag végigsiklik a bőrén, majd leül, és nem sokkal később eltorzul az arca a fájdalomtól. Magamra kapom az első kezem ügyébe eső ruhadarabokat, felveszem őket, és már megyünk is. 

- Előre megyek, felkapom a táskát és ránézek a lányokra. Ha tudsz, gyere kifelé. Ha nem, semmi gond, visszajövök érted - csókolom meg finoman.

- Köszönöm - mosolyodna el, de a fájdalomtól nem igazán sikerül neki. Felsegítem, majd rohanok a gyerekszobák irányába. A lányok épp jönnek kifelé, és elég elfogadhatóan vannak felöltözve. Felkapom Liv pelenkás táskáját, a másik szobából pedig kihozom az összekészített bőröndöt, és már megyek is az előtérbe. A lányok türelmesen és álmosan ácsorognak a lift előtt.

- Anya nem ért még ide? - kérdem, mire mindketten a fejüket rázzák. - Rendben. Vigyázzatok ezekre, én pedig elmegyek érte - hagyom meg nekik, és már rohanok is a feleségemért. A hálónk előtt találok rá. Óvatosan az ölembe veszem, majd visszasétálok a lányainkhoz. - Liz, hívd a liftet!

- Oké, apa!

- Segíthetek valamiben? - tűnik fel apa is. Utcai ruha van rajta.

- Persze, hoznád a táskákat? Köszönöm - biccentek neki, mert nem tudok kezet fogni vele. Amikor megérkezik a lift, mindannyian bezsúfolódunk, és a garázsba megyünk. A lányokat apa ülteti és köti be, én pedig a feleségemmel foglalatoskodom. Amikor mindenki biztonságosan a helyén ül, elindulunk.