Amikor a Sors próbálkozik

Negyvenkettedik

Miután Ryan apja elmondta, hogy tudja a titkomat, összerogytam. A lányok nagyon megijedtek, de mikor intettem nekik, hogy nincs semmi bajom, aggódva figyelték tovább a beszélgetést.

- Miről beszél, Mr. Cooper? - kérdeztem remegő hangon. 

- Kérlek, Kimberly, ne nézz teljesen ostobának! Lehet, hogy a fiam vak és hülye, de ezt nem tőlem örökölte - közölte, én meg majdnem felvihogtam, amiért ilyen nyíltan leszólta a drága nejét.

- Mióta tudja?

- Szerintem az első alkalmaktól, amikor az unokámat láttam. Olyan melegséggel töltötte el a szívem és a lelkem, melyet nem tudtam megmagyarázni. Aztán elkezdtem figyelni a fiam és a kislányt, és eléggé szembeötlőek a hasonlóságok, nem gondolod? Csodálom, hogy ő még nem vette észre eddig. 

- Mit fog tenni? Elmondja a fiának?

- Ugyan, ez nem az én feladatom.... Én csak igyekeztem felnyitni a szemét. Remélem sikerült, és időben észhez tér, hogy bocsánatot kérhessen, mielőtt túl késő lesz. Csak adj neki egy esélyt, rendben? 

-Rendben, ezt megígérhetem -feleltem egy keserű mosoly kíséretében. - De kérem, inkább hagyja, hogy ezt ketten oldjuk meg. Tudom, hogy szereti a lányaimat, és esküszöm, akkor sem szakítom el őket öntől, ha esetleg Ryan és én szétmennénk. A kicsiknek szüksége van egy nagypapára - suttogtam az utolsó mondatot.

- Ennek nagyon örülök, de remélem nem lesz rá szükség - nevetett, és a mély baritonja egy kis megnyugvást adott felbolydult lelkemnek. - Ha keresett, amiben teljesen biztos vagyok, beszélj vele.

- Rendben. Köszönöm, hogy megért, Mr. Cooper. 

- A kisunokáim anyjának mindent - kuncogta, majd a vonal elhalt. 

- Feltételezem, nem a vőlegényeddel beszéltél, szóval... Ki vele! Mit akart az apja?

- Bajban vagyok - néztem rájuk komolyan, ők meg úgy elsápadtak, hogy azt hittem, minden vér kifolyik a talpukon valahol. 

- Milyen típusú bajban vagy pontosan? - kérdezte Rach, miután sikerült magához térnie. 

- Mr. Cooper tudja, hogy Liz Ryan lánya.

- Tessék? - hűlt el Soph. - Honnan tudja? 

- Azt mondta, látta köztük a hasonlóságot és már az első alkalmakkor érzett valamit a lányom iránt. Nem úgy, te mocskos perverz - vágtam rá egyet Rach vállára, amiért kajánul vigyorgott a mondandómon.

- És hol itt a baj?

- Rávezette a fiát. És a számtalan hívásból és olvasatlan üzenetből arra következtetek, hogy Ryan rájött a dolgokra. 

- És?

- Nem értitek, ugye? - kérdeztem, mire mindketten a fejüket rázták. - Ryan már nagyon régóta gyereket akar. Amikor megtudta, hogy terhes vagyok, láttátok, milyen volt. Mintha rákötötték volna egy atomerőműre. Teljesen bezsongott s érhetetlenül boldog volt. Ha kiderül, hogy Lizzie az ő lánya, és én az együtt töltött idő alatt "elfelejtettem" ezt megemlíteni neki, rosszabb lesz, mint Hulk csúcsformában. - Amint kimondtam, hogy Hulk, a lányoknál valami elszakadt, és nekiálltak eszeveszetten vihogni. - Komolyan? Azt hittem ez itt egy felnőtt beszélgetés, nem pedig egy vihogós tini pizsamaparti! - rivalltam rájuk, mire egy kicsit lenyugodtak, de a mosoly még mindig ott tündökölt az arcukon. 

- Bocsi, csak elképzeltük Ryant olyan zölden, és...

- Ezzel nem segítetek,ugye tisztában vagytok vele?