🔸Eldobva 🔸/ Mennyből a pokolba /

🖋 14. 🖋

Ben

Körülbelül három nap telt el mióta meglátogattam Lénát. Bár szerinte nem, én tudom, hogy az egész betegség az én hibám. Azonnal orvoshoz kellett volna vinnem. Sosem bocsájtom meg magamnak, ha belehal.
Küzdök az érzéseimmel és a lelkiismeretemmel. Beláttam, hogy szeretem, mégis úgy döntöttem nem mondom el, olyan régóta ismerem, a legjobb barátok vagyunk. Csak elrontanék mindent.
Az eltelt három nap munkával telt, éjjel nappal dolgoztam.
Amint kifizettek haza mentem, hogy rendbe szedjem magam mielőtt felmegyek Lénához. Hazaérve ittam egy kávét és egy órás fürdés, készülődés után már a kocsiban voltam. Út közben megálltam egy virágosnál, néhány szál tulipánt vettem, engesztelésül. Tudtam, hogy dühös lesz. Már láttam magam előtt a durcás mégis mosolygó tekintetét, ahogy beleszagol a tulipánba és elmosolyodik.
Leállítottam az autót és lassan a kapuhoz sétáltam. Próbáltam össze szedni a gondolataimat. Becsengettem, Amanda nem sokkal rá ajtót is nyitott.
- Egy elveszett Ben. - mosolygott, miközben kizárta a kaput - Mi szél hozott?
- Léna, hogy van ? - tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Jól van, sokkal jobban. Nézd meg magad. - mutatott az épület felé.
A lábam kicsit megingott de elindultam az ajtóhoz.
- Elég dühös rád az ígéreted miatt.
- Tudom, vagyis gondolom. - nem tudok mit felhozni a mentségemre. - Viszont szeretném kifizetni az orvosi költségeket.
- Az nem a te dolgod. Majd én megoldom.
- Ragaszkodom hozzá, tessék. - nyújtottam át a tömött borítékot.
Amanda elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez ... rengeteg pénz. Nem fogadhatom el. - nyújtotta vissza de én nem vettem el.
- Anyám helyett anyám voltál. És gondoskodsz annyi gyerekről erőt ės időt nem sajnálva.
- Ez a dolgom.
- De végezhetnéd másként is. Ahogy a legtöbb otthon. Tedd csak el. Sokkal jobb helyen van nálad. - ezzel el is indultam az emeletre.
Az ajtó előtt álltam, tulipán csokorral a kezemben. Kopogtam majd benyitottam.
Amint kinyitottam az ajtót megcsapott az ismerős vanília illat. Léna az asztalnál ült és gépelt valamit.
- Bejöhetek ? - kérdeztem halkan.
- Ha nem tévedtél el, egész nyugodtan.
- Nem, tudatosan ide indultam. - haragja érezhető volt - Ne haragudj rám, tudom megígértem de dolgoztam.
- Írhattál volna SMS-t vagy bármit.
Nem fordult felém, fel sem kelt az asztaltól.
- Sajnálom, de most itt vagyok, és hoztam neked valamit. - próbáltam terelni.
- Érzem, tulipán igaz ? - mélyen beleszívott a levegőbe.
- A kedvenced. - léptem mögé.
Arca elé toltam a virágot és vártam.
- Gyönyörűek. Köszönöm szépen. - fordult felém mosolyogva.
- Hogy vagy ? Volt az orvos ? - hadartam el .
- Köszönöm jól vagyok. Azt mondta még nagyon sokáig az idegeidre mehetek .
Akkora kő esett le a szívemből, jól van, mosolyog és nem haragszik.
- Komolyan ? - esküszöm kiugrok a bőrömből.
- Igen. Annyira hihetetlen ?
Felkaptam az előttem ülő lányt és szorosan átöleltem. Legszívesebben megcsókoltam volna, de nem lehet. Azzal csak mindent elrontanék. Miközben fejben épp próbáltam lebeszélni magam arról, hogy megcsókoljam a szívem cselekedetre irányított. Szinte már éreztem az ajkát mikor Amanda lépett be.
- Elnézést. Csak hoztam egy kis üdítőt. - mosolygott sejtelmesen.
- Köszönjük. - vette el tőle a poharakat Léna.
- Elmondtad már ? - nézett rám kérdőn - Tudod amit lehetőséged szerint minél hamarabb elmondanál neki. - mosolygott.
- Mit mondott el ? - kapkodta a fejét zavarodottan Léna.
- Akkor még nem ? Hát akkor íme a legmegfelelőbb alkalom.
Ezzel ki is ment a szobából.

Ezt most direkt csinálta !? Én ezt nem akartam elmondani. Mi van ha...

Időm sem volt gondolkodni, hisz ott állt előttem Léna, karba tett kézzel várta a mondandóm.
- Miről beszélt Amanda ? - tette fel a kérdést.
- Nem tudom. Megkérdezem. - indultam meg gyors léptekkel az ajtó felé.
- Ne nézz hülyének Ben ! - szólt utánam.
- Mindjárt jövök. - léptem ki.
Az ajtót jól behúztam magam mögött. Amandát a nappaliban értem utol.
- Ezt tényleg muszáj volt ? - kérdeztem dühösen.
- Mit ? Mond el, az istenért. Mitől félsz ?!
- Attól, hogy elveszítem. Hogy ő nem így érez és a barátságunkat is földbe taposom.
- Ha ő is így érez ? - vágott vissza - Sosem tudod meg ha nem mondod el. Önző módon nem árulod el, nem dönthet arról mit szeretne.
- Én nem vagyok önző! Egyszerűen nem akarom elveszíteni . - folytattam.
- Akkor szedd össze magad és mond el neki. - intett a fejével a lépcső felé.

🙈 Újabb részt hoztam nektek ! 🙈