🔸Eldobva 🔸/ Mennyből a pokolba /

✒ 16. ✒

Ben

- Szeretlek! - suttogta Léna, miközben ajkai az enyémre tapadtak.
Kezem a derekán pihent, szemem a gyönyörű szemébe révedt és csak álltunk a szoba közepén.
- Ezt tényleg, komolyan mondtad ? - kérdeztem fültől fülig mosollyal az arcomon.
- Igen. - suttogta.

Kellet pár perc míg felfogtam, hogy szeret, hogy ugyan úgy érez ahogy én.

- És hogyan tovább ? - kérdezte halkan, a mellkasomnak döntve fejét.
- Szeretném világgá kürtölni. Hogy tudja meg minden ember.
- Hajrá ! - nevetett.

Talán nem hiszi el.
Puszit nyomtam a homlokára, majd az ablakhoz sétáltam, kitártam és kihajoltam.

- Szeretem Lénát ! - üvöltöttem ki - Szeretem. - Folytattam.
- Hagyd abba, csukd be. - húzott be nevetve.

Átöleltem és megcsókoltam. Sosem éreztem magam ennyire boldognak.
Halk kopogás után az ajtó kinyílt, Amanda lépett be.

- Kész a vacsora, gyertek. - mosolygott.
- Öhm, jövünk. - lépett el zavarodottan.
- Örülök, hogy megjött az eszed, és elmondtad. - Bökte oda Amanda mikor mellé értem . - Meg ne merd bántani! - tette hozzá még.
- Eszembe sincs. - válaszoltam és követtem az előttem lépdelő lányt.
- Hétfőn iskola ? - kérdeztem mikor utolértem.
- Igen. - hallottam a hangján némi feszültséget - Minden rendben lesz. - karoltam át.
- Azt mondod ? - nézett rám gyönyörű szemeivel.
- Azt. És így is lesz, hisz ott leszek melletted.

Mosolyogva ültünk le a még üresen álló székekre, minden szempár ránk szegeződött.

- Igen szerelmesek.- szólt mögülünk Amanda.

Ettől kezdve mindenki természetesnek vette . Vacsora után felmentünk a szobába. Léna hatalmas megkönnyebbüléssel csukta be az ajtót. Pár percig még támaszkodott háttal az ajtónak, mire oda léptem. Feje fölött fél kézzel támaszkodtam és megcsókoltam.
- Nagyobb hűhót vártál ?- kérdeztem mosolyogva.
- Meg lesz az amint kiteszed a lábad. - nevetett.
- Imádom a nevetésed. - simítottam végig az arcán.
- Mit lehet azon imádni ?
- Hm, mindent. A hangot amit kiadsz. A kis gödröcskéket az arcodon. És azt, hogy a szemed is mosolyog.
- Tudod. - sétált el az ajtótól. - Sosem mondtak még ilyeneket nekem.
Szeretném a legboldogabbá tenni őt.
- Pedig, hidd el hogy így van. - léptem mögé. - Gyönyörű vagy, és a lehető legjobbat érdemled. - türtem el egy tincset a nyakától - A világ legboldogabb emberévé szeretnélek tenni. - csokoltam meg a nyakát, amitől kissebb sóhajt váltottam ki belőle.
- Már most az vagyok. - fordult szembe velem.

Elég nehéz elhinnem,hogy itt álok egy gyönyörű lány szobájában. Átkarolva, csókolva őt. Boldogan.
A barátnőmnek mondhatok egy ilyen lányt. Hihetetlen mégis igaz.

Úgy egy órát maradtam még, majd elköszöntem és haza indultam.
A mosolyom levakarhatatlan.
Szívesebben maradtam volna mellette egész éjjel, hallgatnám a szuszogását, nézném ahogy alszik. Ahogy felébred.

🙈 Az új rész másik fele. Jó olvasást! 😘🙈
⭐🌟⭐