Léna vagyok, gazdag családba született 16 éves lány, akit a szülei még kisgyermekkorában eldobtak maguktól mert fiú gyermeket szerettek volna.
Ez volt a bűnöm. Nem vagyok fiú.
Csak egy lány.
Egy lány a gyermekkoromból.
Reggel eljöttem Bentől. Gondoltam befelé menet kiveszem a leveleket a ládából. Köztük volt egy nekem címzett. Nem igazán értem, hisz én sosem kapok levelet. A maradekot betettem az asztalra majd felmentem és kibomtottam. Kornél írt. Tudtam, hogy nem adja fel. Nem tűnik el csak úgy. Délutánra újabb levél érkezett amiben azt írta ha nem szakítok Bennel akkor baja eshet. Egész nap nem beszéltem vele. Próbáltam kitalálni a megfelelő cselekedetet. Másnap reggel Ben meglátogatott. Tudni akarta miért nem válaszoltam neki, miért nem vettem fel a telefont. De ezt nem mondhattam el neki. Meglehetősen dühösen távozott. Nem hívott ezután. A napok pedig szorgosan teltek el. Lassan itt az utolsó tanítási nap. A jegyeim jók, ki kellene találnom valamit nyárra. Munka vagy bármi. Az otthon ilyenkor szinte üres. Általában én maradok egyedül. Ha én is elmegyek valahová, akkor Amanda végre pihenhet egy kicsit.
*** Június 15.
Ma van az utolsó tanítási nap. Jövő ilyenkor már leérettségizett leszek. Ben az utolsó találkozásunk óta nem keresett. Ennek már több mint egy hete. Borzasztóan hiányzik. De nem engedhetem, hogy Kornél miattam ártson neki. Levél azóta nem jött. Mivel ma bizonyítvány osztás is lesz, ünneplősben indultam reggel.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Kilépve a kapun láttam ahogy Ben épp kiáll a garázsból. Bizonyára meglátott, megállt egy pillanatra. Kiakart szállni, de intettem, hogy ne tegye így nagy gázzal elhajtott. Délre végeztem a suliban. Mindenből ötösre zártak ami nagy szó. Hisz ebben az évben volt néhány hosszabb hiányzásom. Haza érve a szobámban Ben ült. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Nem számítottam rá. - Szia. - nyökögtem ki a meglepettségtől. - Szia. - apró mosolyra húzta a száját ahogy végig mért. - Te nem lehetnél itt. - még mindig az ajtóban álltam ledöbbenve. - De itt vagyok. - kelt fel és elindult felém. - Ben ne. El kell menned. - erősködtem pedig legszívesebben a nyakába ugrottam volna. - Nem kell. Miért is kellene?! - jött egyre közelebb. - Kérlek. - hangom elcsuklott, bármennyire szerettem volna határozott lenni nem ment - Tényleg menned kell. - Mitől félsz? - nyúlt felém. Az eszem tudja, hogy el kell engednem. A szívem akarata mégis érvényesül és megfogom a kezét. - Ben menj el. - mondtam újra de a kezét nem engedtem el. - Tényleg azt szeretnéd ha elmennék? - húzott magához. Átkarolta a derekam. Olyan közel voltam hozzá, hogy nem tudtam ép ésszel gondolkodni. - Nem. - motyogtam - Igen. El kell menned. - javítottam magam. Ben csak nézett nagy szemekkel. A szemembe, az ajkamra majd előröl. Tudom, hogy miért csinálja. Tudom és akarom de nem lehet. Az egyik pillanatban még próbáltam meggyőzni magam. A másikban már az ajkai ízét éreztem. Ben belemosolygott a csókba aztán mohó csókcsatába kezdett. - Ne Ben. - léptem el - Ezt nem lehet. - De akarod. - húzott vissza. - Akkor sem. Kérlek menj el. - próbáltam kiszabadulni a karjai közül. - Tudom miért szeretnéd, hogy elmenjek. De megnyugtatlak, senki sem árthat nekem. - csókolt meg újra. Néhány percig élveztem a csókját aztán rájöttem nem tudhatja. - Honnan tudnád?! Ben kérlek! - Láttam a leveleket. - Hogy érted azt, hogy láttad őket?- lehetetlen...kidobtam őket. - Láttam. Tudom, hogy amiatt nem beszéltél velem. - simította meg az arcom - De a gond el van hárítva. - Ezt csak azért mondod, hogy ne küldjelek el. - Ha azért mondanám vártam volna két hetet? Igaza van. - Akkor biztos?! - tényleg lehet ilyen? - Egész biztos. - mondta végig a szemembe nézve. Hihetetlen, végre gond nélkül vele lehetek. Bár előttem állt szinte a nyakába ugrottam. - Azt hittem sosem jön el ez a nap. - ölelt szorosan. - Sajnálom. - néztem rá. - Felejtsük el. - csókolt meg - És tudod mit? - húzódott el de én csak csókoltam. Nem akartam elengedni. - Hhmm. - picit hátrébb lépett - Holnap elviszlek valahová. - Elviszel? Hova? - Ha akarod, ha nem. - nevetett egy puszit követően - De nem árulom el, hogy hova. Reggel indulunk. Csomagolj össze. - Csomagoljak? De mégis mit? Mennyit? - Legalább négy napra való ruhát, bikinit, amit szeretnél. - Csak ugratsz. - nevettem el magam. Ha tényleg menni akarna valahová elmondaná mit vigyek. - Majd meglátod, reggel hétre itt vagyok érted. - csókolt meg és elindult ki. - Most hová mész? - szóltam utána. - Haza. Az előbb könyörögtél, hogy elmenjek. - De ... - nem tudtam mit mondani. Hirtelen megfordult és felkapott. - Dehogy megyek el! Most, hogy végre vissza kaptalak. - Bolond vagy! - öleltem át. - De szeretsz. Nem ? - Mindennél jobban. A délután további részét együtt töltöttük. Este hét körül ment haza. - Akkor reggel jövök érted. - csókolt meg a kapuban. - Kész leszek. - nevettem. Bementem. Elújságoltam Amandának mi történt, hogy mit mondott. Szerinte nem hülyeségből mondta az utazást. Javasolta, hogy pakoljak össze így megfogadtam a tanácsát.
⚘〰️⚘ Jó reggelt! 😊 Szerintetek viszi vagy nem viszi? Ha viszi hova viszi Lénát? Hamarosan új rész és minden kiderül. 🙈 ❤ ⚘〰️⚘
