🔸Eldobva 🔸/ Mennyből a pokolba /

✒ 28. ✒

Ben

Miután tegnap eljöttem az otthonból aljasra ittam magam. Idióta módjára viselkedtem, emiatt most elveszítem Lénát. Reggel SMS-t kaptam, de nem kerítettem ügyet az egésznek. Iskolában kéne lennem, de képtelen voltam felkelni. Néhány perc elteltével magamhoz vettem a telefont és a kijelzőn Léna mosolygós fényképe jelent meg. Kellett egy kis idő míg felfogtam mit is jelent. Izgatottan nyitottam meg az üzenetet.

„Ha lesz egy kis időd gyere át."

Azonnal elmúlta másnaposságom, fénysebességel vettem egy zuhanyt, felöltöztem és kocsiban is voltam. Az otthon bejárati ajtajában néhány mély levegővétel után megnyomtam a csengőt. Amanda nyitott ajtót, mosolyogva nézett rám én pedig olyan zavarban voltam, azt sem tudtam mit mondjak. Az étkező felé intett, jelezve, hogy ott van akihez jöttem. A zavarom egészen addig nem múlt el míg Léna a nyakamba nem ugrott. Közölte, hogy nem haragszik rám. El tudjátok hinni ezt?! Megvártam míg befejezi a reggelit majd felmentünk a szobájába. Léna egy vékony, szatén hálóinget viselt ami igen jól állt rajta. A még megmaradt másnaposságom nem igazán hagyta, hogy a dolgokat én irányítsam. És persze az sem könnyített a helyzeten, hogy a szexuális életem egyenlő a nullával. Bár próbáltam terelni a gondolataim, leplezhetetlen volt minden, zavartan ültem az asztalnál lévő karosszékben.

- Mit szólnál egy sétához a parkban? - dobtam be az ötletet.

Mielőtt válaszolt volna Amanda nyitott be a szobába.

- Beszélhetnék veled? - nézett Lénára.

Tekintete baljós volt. Nem tudom mi történhetett de őrjító volt az a néhány perc amíg egyedül voltam a szobában. Léna idegesen csapta be maga mögött az ajtót, a szekrényhez lépve ruhákat dobált szana széjjel, mérgesen sorolta, hogy ez miért, az miért nem jó.

- Léna?! - szóltam hozzá de nem figyelt - Léna! - folytattam hiába.

Mögé léptem, átkaroltam majd szembe fordítottam.

- Mi a baj? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve, ami már vörös volt és könnyes.

- Ne, ne most Ben. - húzodott el amit nyilván nem hagytam. Tudni akarom mi történt.

- Könyörgöm mondj már valamit. Én csináltam rosszat? Nem muszáj a parkba menni, maradhatunk itt is. - hadartam el, de ő csak tovább ficánkolt.

- Ben eressz! Fel kell öltöznöm. - lökött rajtam egy kicsit. Nem hagyom magam lerázni.

- Mégis mi a fene ütött beléd?! - azt hiszem ezt kicsit durvábban sikerült kimondanom, mint ahogy terveztem. Léna meghökkent.

- A...szüleim...jönnek...ide. - dadogta zavarodottan, majd néhány ruhadarabot kivett a szekrényből és a fürdőbe vonult.

Egy pillanatra én is ledöbbentem aztán kimentem a szobából. Amanda a nappaliban rendezkedett.

- Idejönnek az anyjáék? - kérdeztem még le sem érve - Minek? El akarják vinni? - hadartam tovább.

- Amikor eltünt értesítettem őket, azt gondoltam oda megy majd. Most pedig közöltem, hogy előkerült, nincs baja. - ült le - Mire ők közölték, hogy ide jönnek. - folytatta.

- De mégis mit akarnak? Ennyi év után idejönnek. Teljesen kiborult. Mire jó ez!? - az idegesség rám is átterjedt.

Aggódtam Léna miatt. Az utóbbi időben már kezdte elfogadni, nem bánkódni amiatt ha nem jöttek hozzá. Bár bevallom nem ez az egyelten dolog ami aggaszt. Félek attól, hogy haza viszik és többé nem láthatom majd. Hiszen nyilván elmenne, minden vágya az volt.

- Haza viszik? El tudják vinni? - nyökögtem ki a félelmeim, remélve Amanda azt mondja majd, amit hallani akarok.

- Sajnos el vihetik, nem tilthatom meg. Természetesen ehhez kell Léna is. De mivel nincs 18 így az ő szava sem számít teljesen. - a szavak lyukat égettek belém, egyszerre minden levegőm elfogyott.

Először Kornél, majd én és hazugságom...most meg ez. Hihetetlen. Nem akarom elveszíteni. Hangos csörömpölés zaja hallatszott le. Lénától jött a zaj, felrohantam az emeletre gondolkodás nélkül benyitottam, szinte minden ruhája a földön hevert, a váza amiben a virág volt millió darabra tört.

- Mi történt itt? - állt meg Amanda az ajtóban.

- Nem jó, egyik sem jó! - zokogott egy kupac közepén - Minden bénán áll. Mint egy hülye picsa.

Odaléptem a ruha rengetegen keresztül és átöleltem.

- Csodálatosan nézel ki, bármiben is vagy! - emeltem magam felé az arcát.

- De nem, nem elég jó. Ha ezekben látnak nem veszik észre mit dobtak el maguktól.

- Édesem hidd el nekem akármiben is mész le, bánthaják, hogy egy ilyen kincset dobtak el!

- Ez így van, csak add önmagad ahogy mindig. - erősítette meg amit mondtam Amanda is.

Néhány perc győzködés után újabb adag ruhával tűnt el a furdőben. Tíz perc telhetett el mire kilépett. Nyoma sem volt az előbb kiborult lánynak. Egy szaggatott farmert és fehér pólót húzott fel. Haját kivasalva kiengedve. Natur sminkkel spékelve.

- Gyönyörű vagy, mint mindig.- mondtam miközben odaléptem, homlokon csókoltam.

- Köszönöm. - suttogta.

Amanda időközben lement ajtót nyitni, valószínűleg megjöttek. Nem tudtam feltenni a kérdést. Ha elmegy így jártam. Ha marad boldog leszek. Bár ő újra szenved majd emaitt.

- Akkor lemenjek? - kérdezte bizonytalanul.

- Menj. Mutasd meg magad. - öleltem át.

Pár percig ölelkezve álltunk, majd elindult. Bizonytalan léptekkel indult az ajtó felé. Vissza vissza nézve rám. Igyekeztem a legbiztatóbb tekintetemmel nézni pedig legszívesebben magunkra zártam volna az ajtót, hogy ne vehessék el tőlem. Végül mégis magamra maradtam. Az ajtó nyitva volt így hallottam néhány mondatot. Nem figyeltem ugyan de megütötte a fülem amikor az anyja azt mondta menjen velük haza. Nem vártam választ, nem vártam meg míg feljön, távoztam. Egyenesen az első bárig hajtottam ahol Tequilát Tequila követett, majd pálinka. A gondolatok a sokadik ital után sem hagytak békét ezért jobbnak láttam haza mennem.

🐚🐚🐚
Második 🙋‍♀️
Véleményeket várom!
Ne kíméljetek!
🎀🌸🎀