🔸Eldobva 🔸/ Mennyből a pokolba /

✒ 20. ✒

Léna

Ben elment fürdeni addig én lent maradtam Tracy és Nancy társaságában a nappaliban. Míg itt volt Ben, mindenki írtó cuki és kedves volt. De amint felment úgy néztek rám, mint a véres késre. Greg és Irma is elvonultak így kettejükkel maradtam.
- Hogy ismerted meg Bent ? - kérdezte az egyik.
Mire válaszoltam volna, már jött az újabb kérdés.
- A pénze kell igaz ? Hogy eltartson.
- Nem értem miből gondoljátok ezt.
- Ismerjük a fajtád. Idióta picsa. - állt elém Nancy.
- Félre ismertek. - mondtam, de ez őket nem hatotta meg.
- Hát persze. Gondolom, tetszik a kocsija, a pénze, világi életed lenne mellette.
- De majd mi gondoskodunk róla, hogy ne így legyen! Rendes lányt érdemel, nem ilyet mint te. -tette hozzá Tracy is amit gondolt.
- Lefeküdtél vele mi ? - nézett rám Nancy szúrós tekintettel.
- Hát persze, nézz már rá. Biztos fél város végig ment rajta. - nevettek.

Ki fognak csinálni ebben pár napban. Szerencsémre az újabb rágalmazás áradat előtt lejött Ben.

- Gyere, megmutatom a fürdőt. - puszilt a hajamba.
- Jó éjt Benito. - nyávogták szinkronban.
- Jó éjt lányok. - indult el az oldalamon - Kedvesek voltak ? - kérdezte rám pillantva.
- Hát persze. - hazudtam.

Mégis mit mondhatnék, hogy nem ?! Úgysem hinné el. Egyébként sem akarok még több gondot okozni.

- Ez a fürdő. Vittem egy törölközőt neked.
- Köszönöm. - nyomtam egy puszit az arcára, majd magamra zárva a fürdőt egy forró zuhanyt vettem.

Kicsit megnyugodva léptem ki a zuhany alól. Ki bírok pár napot, aztán jön értem úgyis, gondoltam és magamra tekertem a törölközőt. Lemostam a lehelletnyi sminket az arcomtól, hálóingbe bújtam és vissza sétáltam a szobába. Ben az ágyon feküdt és a telefonját nyomkodta. Az ajtó csukódásra azonnal felugrott.

- Nem is hallottam, hogy bejöttél. - mondta miközben egy pólót kapott el a székről.
- Maradj csak, engem nem zavar. - intettem a póló felé.
- Szólj ha mégis. - tette visza - Holnap megmutatom neked a várost.
- Szuper, ugye nézünk egy közeli könyvtárat ?! - ott elüthetem az időmet, gondoltam.
- Meg fehérnemű boltot is. - nevetett fel - Jut eszembe. Tartozol egy kis bemutatóval. Miket is vettünk ma ? - helyezte kényelembe magát kacér mosollyal az arcán.
- Nem akarod te azt látni. - nevettem én is a készültségén.

Valójában vele bármit megtennék. Iszonyat szégyenlős vagyok,de vele valahogy úgy érzem minden megoszthatok.

- Szeretném. - lépett elém.

A tekintete szememről a dekoltázsomra ugrott majd vissza, aztán az ajkaimra és vissza a szememre. A száját harapdálta. Vágytam arra a perzselő csókra, arra csodás érzésre ami elfog amint ajka az enyémhez ér. Szerencsémre csak néhány pillanatig váratott.
Átkarolta a derekam és magához húzva megcsókolt.
Szédítően jól csókol. Olyannyira, hogy elfelejtek minden rosszat.

- Talán tarthatok egy kis divatbemutatót. - mosolyogtam rá amire csillogó tekintetet kaptam válaszul - Ha hamar értem jössz és haza értünk.
- Nem ér! - nyafogott.
- Ígérem, veszek pár izgalmas darabot.

Csalódottságot színlelve próbált meggyőzni.

- Rendben, de akkor csak az én kártyámmal fizethetsz! - jelentette ki .
- Nem, elég pénzt költöttél rám. - mondtam és határozottan elleneztem a dolgot.

Már így is pénzéhes szajhának hisznek.

- Ragaszkodom hozzá. - ellentmondást nem tűrően válaszolt.
- Jó rendben. - adtam fel az erősködést.

Végülis úgysem kell sok mindent vennem erre a négy napra.

- Szuper . - nyomott egy puszit a homlokomra, miközben nadrágja zsebéből kivette a tárcáját és kihúzta belőle az arany színű kártyát. - Nem lehet kimeríteni. Azt vedd meg amire csak vágysz! - nyújtotta át.
- Arra vágyom, hogy haza menjünk. És együtt legyünk, nyugodtan. - mondtam miközben betettem a táskámba a kártyát.

Felkelve a táskától csak álltam, Bennek háttal. Eszembe jutottak az otthoniak, hogy szó nélkül jöttem el. Aggódhatnak.

- Kincsem. - bújt hozzám.

Ettől a becézéstől elvörösödtem.

- Amanda már biztosan aggódik miattam.
- Szóltam neki. Minden rendben van, ne aggódj.
- Oké. És róla tudsz valamit? - hirtelen elfogott a remegés.

Ben persze ezt is azonnal észre vette.

- Héé. Nyugodj meg, semmi baj nem történhet! - mondta mögém lépve miközben szorosan átkarolt. - Gyere. - húzott az ágyhoz.

Elfeküdt és magával húzott engem is. Hozzá bújtam ő pedig átölelt. Egy szót sem szóltam. Próbáltam elhinni, hogy tényleg rendbe jönnek a dolgok. De ez elég nehéz elképzelés volt ebben a helyzetben.
Benhez bújva minden jó volt, símogatta a hátam, és elhittem, hogy rendben lesz minden. Ebben a tudatban aludtam el az ember mellett akit szeretek.