Léna vagyok, gazdag családba született 16 éves lány, akit a szülei még kisgyermekkorában eldobtak maguktól mert fiú gyermeket szerettek volna.
Ez volt a bűnöm. Nem vagyok fiú.
Csak egy lány.
Egy lány a gyermekkoromból.
Ben magyarázkodni kezdett. Próbált meggyőző lenni és az utolsó két monológ igazából meggyőzőtt de nem hagyta, hogy bármit mondjak. Csókkal tapasztaltam be a száját.
- Köszönöm, hogy mindezt megosztod velem. Nem tudom, mit csinálok jól vagy rosszul de az biztos, hogy szeretném ha ugyan annyi gyengédséget, kényeztetést tudnék adni mint amit te nekem.
- Többet is kapok mint amit én valaha is tudok adni. De ígérem igyekszem. - csókolt meg.
Lágyan simogatta az oldalam, hol áttért a melleimre. Érintésétől megremegett a lábam. Nyakam csokólva döntött hátra közben pedig fölém hajolt. Végig csókolta a nyakam, a melleim, a hasam. Olyan kínzóan lassan haladt. Nem, nem rossz érzés, annyira vágytam rá. Azonnal akartam. Ezért volt kínzó a lassúság. Hajába túrva, kicsit lejjebb toltam. Ben kapcsolt, combom széttárta és végig húzta rajtam ujjait.
- Kérlek. - suttogtam vágytól izzó hangon.
Ben masszírozni kezdett, majd ujjazni. Aztán nyelve is csatlakozott. Hangos nyögések hagyták el a szám. Megfeszült testem jelezte, hogy csúcs közeli állapot áll fent. Nem akartam elmenni így elhúzodtam. Ben érdekes tekintettel nézett rám.
- Veled akarom. - motyogtam remélve, hogy érti mit szeretnék mondani.
Fordítottam helyzetünkön. Puha ajkait csókoltam éreztem magam rajta. Nyaka legérzékenyebb pontján szívtam, haladva a mellkasára és hasára. Imádom ahogy megfesziti az izmait ahogy ajkaim érintik.
- Gyere. - húzott a derekára éreztem meredező férfiasságát.
Lassan belém vezette magát. Hirtelen fájt de pillanatok alatt elmúlt. Derekam fogva segítette a mozgásom. Hangos nyögéseit öklét harapva próbálta elnyomni.
- Hallani akarlak. - súgtam rádölve.
Nem kellett sok idő, rájöttem a póz rejtelmeire. Csípőm itt is alkalmazhatom. Ahogy megmozdultam Ben felnyögött. Hangom vegyült az övével, tempósan mozgatott magán.
- Huahah. - nyögött én pedig elégedett mosolyt engedtem felé.
Mozgását lassította, át döntött a hátamra. Derekára kulcsoltam a lábam. Megemeltem a csípőm ahogy teljes hosszban bennem volt, így mégjobban kitölt. Imádom ezt az érzést. Ahogy bennem lüktet. Ahogy remeg attól amit csinálok. Nyögéseik betöltötték a szobát. Ben egyre erősebbeket lökött. Teste megfeszült, ahogy az enyém is. Talán pillanat különbséggel egyszerre élveztünk el. Ben lihegve borult le mellém.
- Köszönöm, hogy az enyém vagy. - puszit nyomott az arcomra.
- A tiéd. Örökké. - suttogtam.
Lassan elért az álom. Hozzá bújva, szorosan ölelve aludtam
****
Madárcsicsergős, napsütéses reggelre ébredtem. Ben mosolyogva nézte ahogy ébredezem.
- Jó reggelt szerelmem. - súgta.
- Szép reggel. De jó...
- Tudom. - bújt oda - Négy óta csak nézem ahogy alszol.
- Bár ne ébredtem volna.
- Ilyet ne mondj! - könyökölt fel.
- Fel kellene öltöznöm. - motyogtam.
Lágyan megcsókolt.
- Minden rendben lesz kicsi.
Elmentem zuhanyozni, élveztem ahogy a forró víz átjárja a testem. Tíz percig áztattam magam majd kiszáltam és törölközőbe csavartam magam. Minden ruhám a szobában maradt így ott kezdtem öltözni. Fehérneműig jutottam mikor Ben belépett.
- Amanda nem talált kiskaput. - motyogta.
Hallatszott a hangján az elkeseredettség.
- Számítottunk erre. - fordultam felé.
Elmúlt a szégyenlősségem vele így nem érdekelt, hogy bugyi melltartóban lát.
- Tudom, de reménykedtem.
- Én is, de valahol tudtam ez.
Ben magához rántva átölelt. A sírás újra rámjött. Próbáltam elfolytani de nem ment. Egyszerűen kitört belőlem a zokogás.
- Neee. Kérlek. - húzott magához még szorosabban.
- Nem akarom ezt. Nem akarok velük menni.
- Tudom. Ígérem megtalálom az utat, hogy vissza jöhess. Csak. Tarts ki egy kicsikét.
- Lassan át kell menni. Felöltözöm. - léptem el tőle és bele bújtam a kikészített ruhába.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
- Hozom a bőröndöt. - idult le Ben.
Láttam rajta, hogy ez az egész megviselti.
- Ben. Ha nem szeretnéd végig nézni, hogy elvisznek...
- Odamegyek veled. - jelentette ki.
Megfogtam a kezét így sétáltunk le. Amanda a kapuban várt. Szinte rohant hozzám.
- Nagyon vigyázz magadra! - borult sírva a nyakamba.
- Te is! És kérek Benre is vigyázz! - újra sírtam én is.
- Azt hiszem jönnek. - szólalt meg halkan Ben mutatva egy terepjáró felé.
- Igen ők azok. - erősítette meg Amanda.
Ben szorosan mögém állt. Amanda a kezem szorongatta. Kiszáltak, apám végig mérte Bent, hogy a derekam fogta. Majd undorodva végig nézett rajtam.
- Kislányom. - indult felém az anyám.
- Ne hívjon így. - léptem el az ölelése elől.
- Csak idő kell neki. - morogta apám mikor anyám aggódó tekintettel rá nézett.
Felém egy mérges pillantás küldött. Jóban leszünk, érzem előre.
Átöleltem Amandát, aki most is könnyeivel küzdött.
- Szeretlek Anya. - mondtam jó hangosan, hogy az a két ember is hallja akiket szüleimnek kell neveznem.
Amanda persze azonnal sírva fakadt ettől a mondattól. Benhez léptem, magához rántva újra átölelt. Végig simított a hátamon, a fenekemen.
- Elég legyen. Ne fogdosd a lányom. - kiáltott fel közben megragadta a karom és húzott el.
Ben szorosan tartott így nem sikerült a terve. Anyám szólt, hogy hagyjon elköszönni. Tekintetem szúrósan az apámra vezettem, majd vissza Benre. Szemei könnyel gyűltek meg.
- Szeretlek. - lábujjhegyre állva megcsókoltam.
Apám morgással fejezte ki nem tetszését.
- 2 - Hihetetlen hogy vége! 😥 De jön az Eldobva II. ❤️
(Ez a holnapi rész lenne, de sűrűnek ígérkezik a nap, így inkább most kirakom. Ha jut idő holnap is hozok részt. ❤️)
