🔸Eldobva 🔸/ Mennyből a pokolba /

✒ 11. ✒

Léna

Három nap telt el mióta eljöttem Benéktől. Hálás vagyok, hogy megmentett és ott lehettem, de úgy éreztem jobb lesz eljönnöm. Gyenge voltam, éreztem, hogy valami nincs rendben a testemben.
Jól éreztem.
Miután beléptem az otthon kapuin, hidegrázás és émelygés kapott el. Amanda a nappaliban volt mikor beléptem. Ő is látta, hogy valami nincs jól felküldött közben pedig orvost hívott majd utánam jött.
Az ágyban feküdtem, úgy éreztem aludnom kell, nehéz volt nyitva tartani a szemem, de ő folyamatosan beszélt hozzám.
Elmondta mennyire sajnálja a történteket, nagyon hálás Bennek amiért mindent megtett értem. Ezzel én is így vagyok, azért is jöttem el. Láttam, hogy mennyire aggódott értem, Axel elmondta, hogy egy percre sem mozdult el mellőlem míg magamhoz nem tértem. Nem akartam tovább tetézni a baját. De borzasztóan hiányzik. Ha csak rá gondolok hevesebben kezd verni a szívem.
Sosem éreztem még ilyet, de nem akarom, hogy elmúljon.
Az orvos kiért, megvizsgált azután pedig néhány injekciót adott meg egy infúziót kötött be. Kihívta Amandát de előtte még hozzám fordult.

- Nagyon sokat pihenjen, és igyon folyadékot. Holnap újabb injekciókat kell kapnia, de minden rendben lesz.

Azt hiszem észre vette a félelmem.

- Köszönöm. - motyogtam.

Amanda és az orvos elhagyták a szobát.
Halkan ugyan, de hallottam, mikor az orvos elmondja Amandának, hogy a nagy mennyiségű drogok miatt kapott sokkot a szervezetem, próbálja leküzdeni de ha 4-5 napon belül nem javul, esélyem sincs.
Már nem csak a szervezetem sokkolódott le hanem az eszem is.
Amanda kikísérte az orvost azután vissza jött.

- Megfogok halni ? - gyültek könnyek a szemembe, amik lassan végig folytak az arcomon.
- Nem, dehogy. Ne beszélj butaságot. - ölelt meg.
- De hallottam, ezt mondta.
- Minden rendben lesz! Meggyógyulsz! - mondta határozottan -Most viszont tényleg pihenj. Készítek egy teát és finom húslevest.

Kiment, én pedig elgondolkodtam, mindenen.
A napok szorgosan teltek én meg csak feküdtem, és feküdtem. Elzárkóztam a külvilágtól.
Ben többször hívott de nem vettem fel, ahogy Majának sem. Nem akartam elmondani nekik, hogy lehet meghalok, ugyanis a gyógyszerek amiket eddig kaptam nem igen használtak.

Összefolytak a napok,de azt hiszem három napja fekszem itt. Reggel újra itt volt az orvos, újabb injekciók, gyógyszerek. Infúziót már nem kapok.
Délután három lehetett mikor kopogtattak az ajtón.
Amanda nem szokott, a többiek sem. Ki lehet ?
A kilincs lassan lenyomódott és kitárult az ajtó.
Ben állt az ajtóban, amin nagyon meglepődtem.
Rögtön eszembe jutott, hogy rémesen nézhetek ki.

- Szia. - lépkedett közelebb - Amanda, azt mondta beteg vagy, gondoltam meglátogatlak.
- Szia. Hát borzalmasabban nem is láthatnál. - fordítottam el a fejem, gondolván így majd nem lát.
- Mindig csodásan nézel ki! - simított végig az arcomon és maga felé fordította azt.
- Ugyan, ezt te sem gondolod komolyan. - nevettem elmagam.
- De, teljesen komolyan gondolom. Hogy vagy? - tette fel a bűvös kérdést.

Na erre mit is mondhatnék ? Szuperül, ha nem leszek jobban úgy roham gyorsan akkor meg is halhatok. Vagy talán soha jobban, épp meghalni készülök.

- Jól ... Jól vagyok köszönöm. - nyökögtem ki.
Azt hiszem látszott, hogy nem így vagy.
- Aggódtam, mert nem vetted fel és nem tudtam semmit rólad. - mondta miközben tördelte a kezeit.
- Fiatalok, bejöhetek ? - Kérdezte Amanda az ajtó előtt állva.
- Persze, had segítsek. - ugrott fel és ment oda Ben.

Elvette tőle a tálcát és az éjjeli szekrényemre tette.

- Ha megetted a levest, akkor a gyógyszereket is küzd le. - utasított.
- Igen, tudom.
- Lázad ? Fáj valamid ? - kérdezgetett.
- Azt hiszem nincs, nem fáj semmim. Még. - Tettem hozzá.
- Örülök, reméljük nem is fog. - mondta mielőtt kiment.

Ben az ágy végénél állt dermedten, eléggé aggasztóan meredt rám.

- Valami fura van rajtam ? Kiesett szemem vagy kopasz vagyok ? - kérdeztem és ahogy mondogattam még aggódtam is rajta.

Elnevette magát.

- Nem, dehogy. - vágta rá.
- Miért nézel mégis így ? - kérdeztem újra.
- Az én hibám, hogy így fekszel itt. Hogy ilyen beteg lettél. - járkált össze vissza.
- Állj már meg, dehogy a te hibád. Te mentettél meg. - próbáltam felülni, de nem igazán ment így vissza estem fekvő pozícióba mire Ben oda ugrott.
- Akkor is azonnal kórházba viszlek, és nem haza.
- Nem mutatkozott volna azonnal. - próbáltam megnyugtatni - Tudod - nyújtottam ki a kezem felé, jelezve, hogy szeretném ha megfogná - Inkább fekszem itt élet halál között, mint megerőszakolva ülni, feküdni bárhol.
- Hogy mi ? - döbbent le és ha lehetséges még idegesebb lett - Élet ... halál között ?
- Azt hittem ... Amanda semmit nem mondott ? - néztem nagy szemekkel.
- Nem, csak azt hogy beteg vagy. - a fejét fogta majd idegesen a hajába túrt.
- Ben ülj le könyörgöm. - kértem, de csak járkált - Ben komolyan elszédülök. - most végre rám figyelt, leült mellém a székre.
- Enned kell, kihül a leves. - nyúlt a tálca felé.

Kicsit feltornáztam magam ülőhelyzetbe, ő pedig az ölembe tette a tálcát.

- Nem akarom, hogy idegeskedj miattam. - mondtam miközben próbáltam enni a levest.
- Ne idegeskedjek? - kerekedett el a szeme - Hogy ne idegeskednék ?
- De hidd el, jól vagyok. Csak használniuk kell a gyógyszereknek, és minden rendben lesz. - legalábbis bízom benne, gondoltam hozzá.
- Nem így van igaz ? - kérdezte a cipője orrát bámulva.
- Egyenlőre semmi nem használ. - nem tudtam nem őszinte lenni vele.
- Másik orvos is látott? Nem kellene kórházban lenned? - tért vissza az idegessége.
- Egy orvos is elég, nem mehetek kórházba, mert ott sokkal több vírusnak lennék kitéve, azt pedig most nem kéne elkapni. - Válaszoltam.

Egy ideje csendben ült és nézett, nézte ahogy eszem a levest. Miután az utolsó kanállal is megettem, elvette a tálcát majd levitte Amandának.

- Mindjárt vissza jövök. - szólt az ajtóból.